0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 29.

Az ausztrál propolisz értékesebb lehet, mint a brazil

A propolisz a méhek által gyűjtött gyanta, melyet viasszal keverve a méhlakás belsejének bevonására, a repedések kitöltésére, a bejárat szűkítésére és a kaptárba kerülő kórokozók elszigetelésére használnak. Jótékony hatásáról több cikkünkben is beszámoltunk, lásd az alább található ajánlót.

Az ausztrál propoliszfélék iránti kereslet eddig nem volt túl nagy a nemzetközi piacon, legalábbis jóval elmarad a dél-amerikai zöld propoliszétól. Ez egyrészt annak is köszönhető, hogy a méhészek nem álltak rá az értékesítésére.

Egy aktuális tanulmány azonban megélénkítheti irántuk a keresletet, ugyanis egy nem rég publikált vizsgálatban igen kedvező antioxidációs értékekre derült fény.

Az ország különböző régióinak mintáit, helyi méhészektől vették 2018 és 2020 között, összesen 158-at. A minták igen változatosak voltak mind színüket, mind ízüket tekintve. Volt köztük: barna, sötétbarna, fekete, piros, pirosas barna, narancsszín, vagy éppen sárga, illetve többek között erősen gyantás vagy édes mézízű.

A propoliszt 70-%-os alkohollal vonták ki és így 2 -81%-os sűrűségű gyantakivonatokhoz jutottak.

Más tanulmányban a méhek által gyűjtött propoliszban majdnem 30 féle fenolcsoportot azonosítottak, melyek flavonoid és nem-flavonoid csoportosulásból állnak.

A propoliszban a leginkább előforduló flavonoidok az agklikonok és a metilált analogák voltak.

Az értékelésből kitűnik, hogy az ausztrál méhek hatékonyan használják ki a növények relatív sokfélesége által kínált fenol- és gyantagyűjtési lehetőséget.

A propoliszok közül néhány in vitro vizsgálatban erőteljesebb antioxidativ hatást mutatott, mint az úgynevezett (brazil) zöld vagy piros propolisz,

vagy a tanulmányban összehasonlítási mintaként szolgáló uruguay-i és új-zélandi propolisz, melyek nyárfélékből származtak.

Az analízis során 16 féle propolisz-típust azonosítottak, melyek a magas fenoltartalmuk miatt különösen jó minőségűnek tekinthetők.

A vegyi vizsgálat érdekessége, hogy a keleti illetve a nyugati partvidékről származó propolisz összetételében lényegesen különbözhet.

Ha szeretnénk propoliszt használni, nem kell Brazíliába vagy Ausztráliába utaznunk, elég felkeresni a legközelebbi méhészt.

A magyarországi propolisznak is kiemelt hatásai vannak, melyekről ezekben a cikkeinkben olvashat:

Tran, C.T.N., Brooks, P.R., Bryen, T.J. et al. Quality assessment and chemical diversity of Australian propolis from Apis mellifera bees. Sci Rep 12, 13574 (2022). https://doi.org/10.1038/s41598-022-17955-w(link is external)

Forrás: magyarmezogazdasag.hu