0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hét százalékos osztalékemelés a Corteva-nál

A mezőgazdaság kilátásai a közelmúltbeli nyersanyagár-ingadozás ellenére továbbra is szilárdak – olvasható a Corveta Agriscience napokban közzétett üzleti jelentésében.

A globális mezőgazdasági vállalat 2022-ben rekordszintű keresletet vár a gabona és az olajos magvak iránt, ami támogatni fogja a nyersanyagárakat, mivel a készletek továbbra is nyomás alatt vannak. A termelők mérlege és jövedelmi szintje továbbra is egészséges az üzemanyag és műtrágya megnövekedett inputköltségei ellenére, ami arra készteti az ügyfeleket, hogy a megtérülés maximalizálása érdekében a technológiát helyezzék előtérbe – vélekedik a multinacionális vetőmag- és növényvédelmi cég.

Az első félévben elért kétszámjegyű eredménynövekedés éves szinten 7 százalékos osztalékemelést tett lehetővé a vállalatnál a harmadik negyedévtől kezdődően.

Ugyanakkor azt is bejelentették, hogy folytatják stratégiai portfólió felülvizsgálatát, aminek eredményeként kivonulnak a nem stratégiai fontosságú földrajzi területekről és termékcsaládok értékesítéséből. Ezen intézkedések hatására arra számítanak, hogy 2025-ig több mint 200 millió dolláros megtakarítást érnek el.

A Corteva nettó árbevétele 11 százalékkal nőtt 2022 első félévében az előző évhez képest, a vetőmag- és növényvédelemértékesítésben is növekedést mutatva.

A vetőmagok nettó árbevétele 3 százalékkal, az organikus árbevétel pedig 6 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, jelentős növekedéssel az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben, amit részben kiegyenlített a kukorica és repce vetésterületének csökkenése Észak-Amerikában. Az ár világszerte 7 százalékkal emelkedett.

A növényvédelem nettó árbevétele 24 százalékkal, az organikus árbevétel pedig 28 százalékkal emelkedett, elsősorban Észak-Amerikában és Latin-Amerikában.

A volumen növekedését az új termékek, köztük az EnlistTM és ArylexTM gyomirtószerek, valamint az OnmiraTM gombaölő szerek folyamatos térnyerése, valamint a latin-amerikai erős korai kereslet eredményezte. A költséginflációra adott válaszként az árnyereségen minden régióban tükröződött az erős árképzés.

A működési EBITDA1 2,76 milliárd dollár volt, ami 17 százalékkal több az előző évhez képest, köszönhetően a minden régióban elért erős árteljesítménynek és volumennövekedésnek, valamint a termelékenységi intézkedéseknek, amit részben ellensúlyozott az infláció és az árfolyam kedvezőtlen hatása.

A vezetőség módosította a 2022-es teljes évre vonatkozó nettó árbevételre és eredményre vonatkozó előrejelzését. A nettó árbevételt 17,2 és 17,5, a működési EBITDA-t pedig 2,95 és 3,10 milliárd dollár között várják.

“A Corteva lenyűgöző első félévet produkált”

– nyilatkozta Chuck Magro vezérigazgató. Az első félévi erős lendületünk és a stabil piaci alapok bizalmat adtak nekünk, hogy emeljük az idei évre vonatkozó előrejelzésünket.”

Forrás: Corteva Agriscience