Felső szintjükben 150 évnél idősebb fák magasodnak, a faállomány többszintes és finom mintázatú lékekkel tagolt, változatos kor- és átmérőszerkezet jellemzi, valamint sok álló és fekvő holtfa található bennük. Erre már itthon is van egy példánk, mégpedig a 380 hektáron elterülő bükk-vidéki őserdő, ami az Istállós-kő és a Tar-kő között helyezkedik el.
Az első 25 hektárt a 19. század elején vették ki a gazdálkodásból, majd Király Lajos erdőmérnök javaslatára a teljes területet kivonták a faanyagtermelés alól, és tudományos kutatások rendelkezésére bocsátották. Azóta az ember közvetlenül nem avatkozik az erdő életébe:
Ezek az úgynevezett erdőrezervátumok fokozott védettséget élveznek, bennük bármiféle gazdasági tevékenység tilos, mi több, csak külön engedéllyel látogathatók. A természet szempontjából ez rendkívül optimális helyzet, ugyanakkor, ha ilyen elvek szerint gondolkoznánk a többi erdőterületről is, akkor hová mennénk kirándulni, vagy hogyan melegedhetnénk télen a kandalló vagy cserépkályha melegénél? Miből gyártanának papírt és bútort, miből készülnének a gerendák az építkezésekhez?
Létezik azonban megoldás a problémakörre. Az erdő gondos használata és védelme esetén ugyanis van arra mód, hogy ezeket az őserdőkre jellemző állapotokat akár kíméletes faanyagtermelés mellett is kialakíthassuk. Az eredmény egy egészséges, hosszú távon fenntartható erdei ökoszisztéma, mely képes alapanyagot is szolgáltatni a társadalom számára. Ilyen a Visegrád határában, az Erdőanyai-völgyben található Madas-erdő is, mely az örökerdő-gazdálkodás egyik legjelentősebb hazai előfutárának számító terület.
A jól működő, az élőhely sokszínűségét (biodiverzitását) növelő megoldást az erdő névadója, dr. Madas László erdőmérnök, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság (jelenleg Pilisi Parkerdő Zrt.) alapítója és emblematikus igazgatója indította el 1954-ben oly módon, hogy az Erdőanyai-völgyi erdőrészletet az akkori kor szakmai környezetében forradalminak számító szálalóvágásos gazdálkodással kezdte gondozni.
A több mint 60 éve indult program eredményességét magyar és nemzetközi kutatók is felmérték az Erdőanyai-völgyben található erdőrészlet átfogó természetességi vizsgálatának keretében. A biológiai sokféleség megőrzésének szempontjából négy tényre mutattak rá. A folyamatos erdőborítással kezelt erdőkben az erdőgazdálkodás, az esetek magas hányadában, kiválóan harmonizálható a természetvédelemmel. A gyérítés, a szálankénti és csoportos szálalás kombinációját alkalmazó készletgondozó használat rendkívül kíméletes az élőhelyek védelme szempontjából. A változatos szerkezetű erdőkben a fajok megtalálják az igényeiknek megfelelő élőhelyeket. A vegyes struktúra a növény- és állatfajok számát is növeli.
A Nemzeti Földügyi Központ Közép-Magyarországi Erdőtervezési Osztályának erdőtervezői és a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei tízévente egyeztetnek a következő időszak erdőkezelését meghatározó tervekről.
A csaknem 170 éves fák mellett és alatt mára a középkorú és a fiatal egyedek is megfelelő számban megtalálhatóak a teljes területen.
Ráadásul a természetes erdőtársulásra jellemző szinte összes őshonos fafaj jelen van az erdőrészletben, vagyis a bükk mellett például a kocsánytalan tölgy, a gyertyán, a hegyi juhar és különböző erdei gyümölcsök is. Ennek köszönhetően az erdő képe és szerkezete változatos és sokkal inkább hasonlít az őserdőkre, mint a nagyjából azonos méretű fákból álló, egykorú erdőkére.
A természetes erdők másik fontos jellemzője, hogy bővelkedik lábon álló és földön fekvő elhalt, korhadó faanyagban. A holtfának a teljes értékű, egészséges, önszabályozásra képes erdei ökoszisztémában nélkülözhetetlen szerepe van, és a biológiai sokféleség megőrzésének legjobb eszköze. A mérések alapján látszik, hogy a vizsgált erdőrészletben a holtfa jelenléte és eloszlása ugyancsak az őserdőkre jellemző módon alakul, mely biztosítja a természetes tápanyagkörforgást, hozzájárul a vízmegtartáshoz, és élőhelye a lebontó szervezeteknek, köztük számos védett fajnak.
A fenntartható erdőgazdálkodás során a természetvédelmi és a gazdálkodási célok a lehető legnagyobb mértékben összehangolhatók, és biztosítható az erdők teljes körű ökoszisztéma-szolgáltatása.
Az erdőtervezők és az erdőgazdálkodók közös mérnöki munkájának és tapasztalatcseréjének eredményeit mindennapi gazdálkodási gyakorlatában is felhasználja a Pilisi Parkerdő. A kezelésében lévő területeken folyamatosan növeli az Erdőanyai kísérleti terület tapasztalatai alapján kezelt erdők arányát, amely mára meghaladja a 17 százalékot, azaz több mint 10 ezer hektár.
A Madas-erdő névadójaDr. Madas László 1920-ban született Sopronban, a Muck erdészdinasztia harmadik generációs sarjaként. Erdőmérnöki diplomáját 1942-ben szerezte a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki karán. Azt követően az egyetem Út-Vasútépítési Tanszékének adjunktusa volt mindaddig, amíg 1943-ban besorozták. Hat éven át tartó háborús szolgálatából 3,5 évet orosz hadifogságban volt, 1949-ben tért haza. Több államerdészeti beosztást is betöltött, mígnem 1954-ben a Visegrádi Erdészet vezetője lett. A természetvédelem területén is kiemelkedő teljesítményt nyújtott: irányításával és széles körű összefogással született meg a Pilisi Táj Fejlesztési Program, ami a tömegturizmus kezelését a környezetvédelmi érdekek figyelembevételével valósította meg. Az általa vezetett Pilisi Állami Parkerdőt az Országos Természetvédelmi Hivatal 1978-ban tájvédelmi körzetté nyilvánította. A szárnyai alatt 1981-ben létrejött Pilisi Bioszféra Rezervátum pedig az UNESCO Az ember és a bioszféra programjának részévé vált, és a világ 701 bioszféra rezervátumának egyike. Kimagasló szakmai teljesítményét számos elismeréssel honorálták: Európa-díjas, Bedő Albert-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének birtokosa, az Országos Erdészeti Egyesület Tiszteletbeli tagja, Visegrád díszpolgára. Dr. Madas László 2009-ben hunyt el Visegrádon.
|
Dr. Csépányi Péter, Csór Attila, Mészáros Péter, Némedy Zoltán, Szabó Csilla
