0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. február 21.

Zöldségfeldolgozás természetes módszerekkel

A rendszerváltás utáni években a szlovák növénytermesztők sokasága felhagyott a speciális növények termesztésével, főképp a zöldség- és gyümölcstermesztéssel. A háztáji termelés teljesen visszaszorult, a nagyüzemek pedig inkább egyszerűbb gabonafélék és olajosok termesztésére álltak rá, piaci és munkaerőgondok miatt.

A szándék persze megvan az ágazat újraélesztésére, de amíg nincs megfelelő felvevőpiac, sem feldolgozóipar, addig ez hiú remény marad. De találtunk egy fehér hollót, a komáromi Hájas családot, amely 1993-ban létrehozott savanyítóüzemével szembe megy a Szlovákiában megszokott trenddel.

A vállalkozás egyik vezetője, ifj. Hájas László szerint volt logika a cégalapításban, mert nem sokkal előtte zárták be az ország legnagyobb savanyítóüzemét Stompfán. Stupava hírneve Szlovákiában Vecséséhez volt hasonlítható.

Sőt, akkor még jóval könnyebben hozzájutottak nyersanyaghoz, hiszen akkoriban még a szövetkezeteknek is voltak kertészetei, illetve működtek még a háztájik.

Bár a háztájik kicsiben termeltek, de a zöldség átvétele meg volt szervezve, és ki volt építve az értékesítési lánc, így tekintélyes árualappal rendelkeztek. Hájas László szerint a háztájik akkor kezdtek megszűnni, amikor beindultak az első ipari parkok, például Komárom magyarországi felén a Nokia.

Az üzletláncok megjelenése még jobban visszaszorította a háztáji termelést, mert agresszív árképzésükkel megkérdőjelezték a termesztés rentabilitását. A fiatalok tehát elmentek az ipari parkokba, és lassan felnő egy generáció, amelynek a tagjai se nem csinált, se nem látott háztáji kertet.

Id. Hájas László a feleségével, a családi házukban vágott bele a káposztasavanyításba. Kezdetben egyetlen vevőjük volt, a komáromi hajógyár konyhája. Már az első év megmutatta, hogy van lehetőség a fejlődésre, így 1995-ben telephelyet vásároltak Komárom szélén, és fokozatosan sikerült iparosítaniuk a termelést.

Természetesen a termékskálájuk is bővült. A savanyú káposzta mellett megjelent a kovászos uborka és egyéb savanyúságok. A termelés volumene is látványosan fejlődik.

A kezdeti 10 tonnás termelést az első években jóformán évente megduplázták, és az induláskori mennyiségnek már több mint a százszorosát is fel tudják dolgozni.

A vállalat irányítását 2002-ben vette át László a sógorával, Jóba Benjáminnal közösen, és az üzletláncok felé fordultak. László édesanyja besegít a vállalat ügyvezetésébe, édesapja pedig továbbra is zöldségmagok terjesztésével foglalkozik, és ő van kapcsolatban a zöldségtermesztőkkel, akiktől a nyersanyagot beszerzik. A paprikát közepes nagyságú gazdaságoktól szerzik be, káposztát inkább a nagyobb termelőktől vesznek. Hájas László szerint az idei trükkös évnek bizonyult, mert a gazdák egyre inkább átállnak olajosakra és gabonára a magas áruk miatt, amit a zöldségárak egyelőre nem kopíroznak.

Eddig sikerült a szükséges nyersanyagot helyi gazdaságokból beszerezni, de egyre nagyobb gond a környéken az aszály és az öntözés hiánya.

Az idei évben már olyan is volt, hogy hiába volt kiépítve az öntözőrendszer, mert a csatornában nem volt elegendő víz. Így idén szükség lesz tágabb piacokon is körülnézni.

László beszámol arról is, hogy a helyi nyersanyaghoz már tavaly hozzá kellett vásárolniuk raktározási káposztát, ami olcsóbb volt Németországból, mint a környező országokból. Ezt azzal magyarázza, hogy a covid-járvány alatt jobban megengedték a tagállamoknak a nemzeti támogatást: hiába magasabbak a költségek Nyugaton, ezáltal mégis olcsóbban tudnak megjelenni a piacon.

Hájasék büszkék rá, hogy termékeik a kezdetek óta vegyszermentesek, nem használnak hozzájuk tartósítószert. Ebben nem kötnek kompromisszumot. A savanyú káposztájuk például nem is hőkezelt, élő flórás. Szulfitmentes is, amilyen Magyarországon is kevés üzletláncban található. Ennek más a technológiája. Hosszabb a folyamat, a költsége is magasabb, az eltarthatóságban mégis tartani tudják azt a hatvan napot, ami más termékekre jellemző.

Rákérdezek, hogy mindezt hogyan honorálja a piac, hiszen a rendszerváltás után a vásárlók rendkívül árérzékenyek voltak.

Hájas László szerint a vásárlók elsősorban a minőséget honorálják. Magával az ízvilággal is sikerült kitűnniük, mert a biotermékekre nem mindig jellemző, hogy e téren megvernék az ipari technológiával előállított élelmiszereket.

Azt is elmondja, hogy a kezdeti években a hajógyár után a pozsonyi, a fővárosi piacra összpontosítottak, ahol már akkor volt fizetőképes kereslet. A fővárosban először kisebb üzletekkel kezdtek, de aztán megtalálták őket a nagykereskedők, 2002-ben pedig már jöhettek az üzletláncok. Az elsőbe volt nehéz bekerülni. Pár évvel a szlovák üzletláncok után, nagy nehezen beindult a cseh piac is, és miután láthatóak lettek, ott is sikerült további partnereket szerezni.

Nagyon nehéznek tartják a magyar piacot. Hájas László kissé szarkasztikusan mondja, lehet, még mindig szlovákok vagyunk számukra. Elmeséli az egyik nemzetközi üzletlánccal folytatott tárgyalásukat is, akikkel Szlovákiában és Csehországban már együtt dolgoznak.

Csak többszöri próbálkozás és minták küldése után tudtak leülni tárgyalni.

A tárgyalópartner a bemutatkozáskor rögtön azt mondta, hogy Vecsésről van, a főzelékhez is savanyúságot eszik, de ilyen jót még nem evett. De ez mégsem azt jelenti, hogy bejutottak volna az üzletlánc magyarországi polcaira.

Ez az egyik oldalról nagyon pozitív, hogy ennyire védi valaki a saját piacát, ami Szlovákiára egyáltalán nem jellemző. Ebben a kérdésben, a piacnyitásban kellene egy kicsit módosítani a közös Kárpát-medencei gazdasági tér kialakításának stratégiáján. Néha egy élelmiszeripari vállalatnak egy piaci lehetőség – amennyiben tud vele hosszú távon élni – többet érhet megannyi eszköz- vagy beruházási támogatásnál.

Visszatérve a közelmúltra, Hájasék megtapasztalták az ellátási láncok akadozását. Például volt, hogy azt sem tudták megmondani, mikor érkezik meg a szükséges csomagolóanyag vagy más nyersanyag. Így el kellett jutniuk oda, hogy az alapanyagokból volt egy adott mennyiség, amit rögtön feldolgoztak; egy másik tétel raktáron várt, egy további pedig megrendelés alatt volt.

Mivel kis arányban szállítottak a gasztronómiának, így különösebb forgalomcsökkenést nem kellett elszenvedniük.

A covidból való kilábalás időszakában aztán szinte mindennek meglódult az ára. A csomagolóanyagok tekintetében az volt a fő kérdés, hogy legyen egyáltalán, nem pedig az ára. A gyártók ugyanis arra hivatkoztak az áremelésnél, hogy a járvány miatt kevesebb üzemanyagot állítottak elő a kőolajfinomítók, így kevesebb melléktermék keletkezett, ami a műanyaggyártáshoz szükséges.

Az energiaköltségek a háromszorosára ugrottak, de még most várják a feketelevest: most fog kiderülni, mennyivel emelkedik a feldolgozandó zöldségek ára. Ugyanis az teszi ki a költségeik nagyobb részét.

Érthető, hogy a zöldségtermelők is szeretnék az új zöldségárakban érvényesíteni a költségeik emelkedését. Van olyan beszállítójuk, aki 50 százalékos áremelkedést jelzett. Állítja, hogy a költségei ennyivel magasabbak.

Csakhogy Hájas László szerint ilyen mértékű áremelkedést a piac nem fog akceptálni.

A kérdés meglehetősen bonyolult, hiszen valahol jogos a gazda felvetése, de a piacon megjelenik a támogatott külföldi zöldség, illetve azt is figyelembe kell venni, hogy az üzletláncok egyelőre nem fogadják el a feldolgozott termékek beszállítói árának az emelését. Jön a jogos kérdés: ha nem emelkedtek a beszállítói árak, akkor a polcokon miért magasabb az ár? Úgy tűnik, az üzletláncok a költségeinek az emelkedése – bér, logisztika – rögtön beépül a pulti árakba.

Hájas László megpróbált ragaszkodni egy üzletláncnál a magasabb árhoz, ami szerződésbontáshoz vezetett. Borús kilátások, mert az élelmiszerinfláció miatt nagyon könnyen újra árérzékennyé válhatnak a vásárlók, ezért a kereskedőknek nincs más választása, mint hogy nyomást gyakoroljanak az árakra. Ráadásul Szlovákiában több száz beszállítóra jut öt-hat üzletlánc – azaz öt-hat ember dönti el, hogy melyik termék kap esélyt. Hájas László olyan évre számít, amelyben senki sem tud hasznot képezni. Egyelőre a tartalékaik feléléséről szól az év.

Kérdés, hogy mikor jelenik meg az áremelkedés, hogy a konkurens feldolgozók meddig bírják tartalékkal.

Nemcsak a feldolgozóknál lesz gond, hanem a termelőknél is. Hájas László szerint nekik van alternatívájuk, ami a zöldségtermesztés szempontjából nem sok jót jelent. Ugyanis ők könnyen áttérhetnek a kisebb költségeket felemésztő és kevésbé kockázatos gabonatermesztésre. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy egyre nehezebb bebiztosítani a munkásokat, akik hajlandóak 40 fokban kimenni a földre dolgozni. Már megszokott, hogy ukrán és szerb vendégmunkásokkal dolgoztatnak. Hájaséknak is gondot okoz a munkaerő bebiztosítása, hiszen 100 kilométeres körzetben öt autógyár található.

Sok mindenen múlik, hogy az áremelkedést okozó faktorokat, a háborút, a nyersanyaghiányt milyen gyorsan sikerül leküzdeni, de bizakodnak a jövőben. Az elmúlt öt évben 2 millió eurót fektettek be, és készen állnak az újabb terveik. A következő például a napelemtelepítés, mert az áramtermelést teljesen fel tudnák használni a feldolgozásban. A pályázatot beadták, a minisztérium elbírálására várnak, ami lehetne gyorsabb is.

A következő lépésük a robotizáció volna. Az autógyárak után a robotikai szakembereknek szerencsére egyre több ideje van a feldolgozóiparra.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság