0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Ismét Oldenburg

Az oldenburgi kiállítás és vásár nagy hagyományokkal rendelkező faiskolai seregszemle. A szokások szerint augusztus elején a németországi ammerlandi régió számos faiskolája nyitja meg kapuit a szakmai érdeklődők előtt, hogy első kézből adjon információt az újdonságokról és bemutassa növényeit. A résztvevő faiskolák kínálatából szemléztünk.

Ilyenkor a kisebb faiskoláktól kezdve a legnagyobb termelőkig szívesen várják az érdeklődőket. Céljuk az, hogy a kertészeti központok, üzletek, tájépítészek, kertészek a helyszínen tájékozódjanak a faiskolák szortimentjéről, és akár rögtön leadhassák megrendeléseiket, így időben lekötve saját készletüket.

Új résztvevők is

A kiállításon évről évre új termelők is bepillantást engednek üzemükbe. Ilyen a Westerstedben működő Manfred Schröder faiskola, amely az elmúlt években egyre inkább a kisméretű törzses fákra specializálódott. A hozzáadott értéket és innovációt képviselő növények iránti folyamatosan növekvő fogyasztói érdeklődés kielégítésére a cég rendszeresen igyekszik új termékeket kínálni. Ezek közé tartozik a cég szerint számos rovarbarát cserje, mint például a Physocarpus, a Hibiscus és a Chaenomeles. A Schröder kínálatában olyan növények is megtalálhatók, amelyek egész évben díszítenek, ilyen például az Acer palmatum.

A választékot díszcserjék egészítik ki, valamint saját nemesítésű növényeket is kínálnak, mint például az örökzöld Prunus lusitanica Angustifolia vagy a Rhododendron obtusum Pink Poetry, amely érdekes és kompakt virágokkal díszít tavasszal.

A Roßkamp faiskola fenntartható módon neveli a legjobb fajtákat a szakma számára. A széles kínálat rendszeresen kiegészül a legújabb elvárásoknak is megfelelő új fajtákkal. A faiskola többek között a Proven Winners sorozatot állítja a középpontba, amely világszerte sikeres csúcsfajtákból áll. A Kircher Collection viszont több mint 50 különböző orgonafajtát tartalmaz. A Roßkamp faiskolában a szárazságtűrő orgona- és hortenziafajták óriási választéka mellett Albizia, Ceanothus, Cercis, Choisya, Cotinus, Diervilla, Exochorda, Ficus, Hypericum, Lager­stroemia és Vitex fajták is megtalálhatók.

Az Eilers faiskola közel 170 rododendronfajtát kínál. Az idei év kedvence a Rhododendron bureavii x pachysanthum Special Dane, amely egy kompakt növekedésű, de szélesen elterülő felépítésű cserje: nagyjából tíz év után éri el az egyméteres magasságot, valamint a 140 centiméter szélességet. Harang alakú virágai élénk rózsaszínűek, később világos rózsaszínre, fehérre változnak, belül sötétebb foltokkal.

Igazi különlegessége a lombozat: a lándzsa alakú levelek felül matt sötétzöldek, alul pedig krémszínűek.

A télálló rododendronfajta friss hajtásainak bronz­színű szőrözöttsége is figyelemfelkeltő.

Klasszikusok és újdonságok

A Hajo Borchers faiskola olyan kiskereskedelmi termékcsaládokat kínál, amelyek lehetővé teszik az üzletfelek számára, hogy kitűnjenek a versenytársak közül. A Bad Zwischenahnban működő cég négy mocsárihibiszkusz-fajtát forgalmaz, két különböző méretben, 15 és 30 literes konténerben. A hibiszkusz virágai akár 30 centiméter átmérőjűre is megnőhetnek. További újdonság a Gardenia jasminoides Kleim’s Hardy, amely mínusz 10 °C-ig fagytűrő, kis méretű örökzöld cserje, nagyon illatos, krémfehér virágokkal. Emellett számos más fajtaújdonság is megtalálható a kínálatban az Albizia, a Fremontodendron és a Xanthoceras fajok között, de olyan klasszikusok is gazdagítják a választékot, mint a hortenziák, vagy a szoliter Buddleja-fajok.

Nyáriorgonát minden kertbe

A Hinrichs faiskola számos új termékkel várja a megrendelőket. Egyebek mellett szerepel a kínálatában a népszerű Buddleja Butterfly Candy Little fajta rószaszín, pink, lila és fehér virágú változata.

Ez a fajta a megszokottól eltérően kompakt növekedésű, ami lehetővé teszi, hogy egy kis kertben, vagy akár a teraszon, erkélyen növekedjen.

A Little Ruby nyárior­gona-fajta legfeljebb 80 centiméter magasra nő, cserépben viszont mindössze 35 centiméteres magasságot ér el. A virágzási időszak júniustól szeptemberig tart, folyamatosan hozza az új virágzatokat a hajtásvégeken. A növények vonzzák a pillangókat, könnyen gondozhatók és télállóak. A Hinrichs faiskola bugás hortenziákból is széles választékot kínál, több mint 25 fajtából lehet választani a kicsitől a nagy méretig.

A Jeddeloh faiskola hat telephelyen óriási szortimenntel dolgozik, speciális folyamatainak köszönhetően garantálja a termelés biztonságát és a „Made in Germany” állandó minőséget, erről tanúsítvánnyal is rendelkezik. Az oldenburgi kiállítás részeként az érdeklődő vásárlók akár a teljes termelési folyamatot megismerhetik. A faiskola idén különösen nagy választékot és exkluzív Vitex-fajtákat kínál: a Flip Side fajta két különböző szín­árnyalatú lombozattal rendelkezik, a sötét olívaszínű levelek alja lilás színű. Ibolyaszínű virágai feltűnőek, illatosak, 8 centiméter átmérőjűek és folyamatosan vonzzák a rovarokat. A fajta növénytartóban is jól érzi magát.

Egy másik Vitex-különlegesség a Galactic Pink, amelyet, ahogy a neve is sugallja, júliustól októberig nagy rózsaszín virágok borítanak, és számos beporzó rovarnak nyújtanak táplálékforrást.

A Jeddeloh faiskola hibiszkuszválasztékával tűnik ki. Magical Island sorozatának fajtái Hawaii, Tahiti, Bali, míg a Chiffon sorozatuk telt virágú fajtáival hívja fel magára a figyelmet.

Fókuszban a fenntarthatóság

A Hattenban működő Rainer Sparke faiskola Weigela-újdonságokkal rukkolt elő. A Weigela florida All Summer Monet egy kompakt növekedésű, gyönyörű, kontrasztos lombozattal rendelkező, egész nyáron át virágzó fajta. Virágai rózsaszínűek, erőteljes, ám kompakt növekedésű cserje, mindössze 50-70 centiméter magasságot és szélességet ér el. Emiatt ideális kis kertekbe, erkélyekre és teraszokra is.

Az Enno és Dennis Ehlers faiskola új termékcsoporttal jelenik meg a piacon és az oldenburgi vásáron mutatta be természetbarát bogyósgyümölcs-sorozatát. Különféle bogyósgyümölcs-fajtákról van szó, mint például a Malling Promise málna vagy a Jonkheer van Tets ribiszkefajta, amelyet a faiskola ezentúl külön erre a célra létrehozott termőterületen termel az EU ökológiai irányelveinek megfelelően.

A cserepeket egy kifejezetten az új termékcsaládra tervezett címkével látják el, amelyen a bio-elismerés is szerepel.

Emellett a faiskola ismert a különleges Clematis-fajtákról is, amelyekből most egy vidéki hangulathoz igazodó sorozatot állított össze.

A Theilen faiskola az általa termelt növényeket a fenntarthatósági szempontoknak megfelelő földkeverékbe ülteti. Ez 80%-kal kevesebb tőzeget tartalmaz és kizárólag helyi üzemekből származó adalékanyagokat használtak. Erről, a növények általános tulajdonságai mellett, a növényeken elhelyezett címke is tájékoztatja a vásárlókat. Idei újdonságuk a Prunus laurocerasus Arctic, mely többféle konténerméretben is megvásárolható.

A Werner Brumund faiskola évek óta termel Pinus ponderosa és Pinus jeffrey fenyőféléket. A Pinus ponderosa nagyon szívós, jól bírja a száraz időszakokat is. Nagyméretű tobozai akár 15 centiméter hosszúak és 3-5 centiméter szélesek is lehetnek. Mindkét fajta növekedése kitűnő, ám a Pinus jeffrey valamivel lassabban fejlődik.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/taspo.de