0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Sertéshús Bábolnán is

A 35. Bábolnai Gazdanapok látogatóit jó minőségű és finom sertéshús-kóstolóval várja standján az Agrármarketing Centrum. A hazai sertéságazat létének feltétele ugyanis elsősorban a hazai fogyasztás stabilitása és hogy a fogyasztók hazai termelőktől származó húst válasszanak. Ebben az üzletekben segítségükre vannak az eredetet megjelölő kiírások, nemzeti színű zászlócskák is.

Az elmúlt évek szélsőséges árhullámzása folyamatos alkalmazkodásra kényszerítette az ágazat szereplőit. A takarmány és energiahordozó árak drasztikus emelkedése a termékek előállításának önköltségét növeli, így a fogyasztóknak is további áremelkedésre kell számítaniuk. Ennek ellenére ágazati szakemberek arra kérik a fogyasztókat, hogy a patrióta szolidaritás jegyében segítsék az ágazat szereplőit azzal, hogy a kiváló minőségű, magyar sertéshúst és húskészítményeket vásárolják. Ezzel több tízezer hazai sertéstenyésztőt és húsipari munkavállalót segítenek, és sokat tesznek saját és családjuk egészségéért is, hiszen a sertéshús a kiegyensúlyozott étrend fontos eleme.

Az utóbbi évek megmutatták, hogy a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra stratégiai ágazatként kell tekintenünk, hiszen az élelmezés biztonsága az ország számára alapvető fontosságú.

Sertéshúsból egyébként Magyarország 96 százalékban önellátó, a húsipar pedig képes arra, hogy magas minőségű termékekkel lássa el a piacot. Az ellátásbiztonság fenntartása akkor valósulhat meg, ha nemcsak a kormányzat, hanem a magyar fogyasztók is a magyar sertéshús mellett teszik le a voksukat. Kölcsönös szolidaritás, együttműködés szükséges a termelőtől, a kereskedőtől és a fogyasztótól is.

Nem kell dietetikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, az egészséges táplálkozás alapja a változatosság, amelyhez a magyar konyha egyik hagyományos alapanyaga, a sertéshús fogyasztása is hozzá tartozik. Aki fél a zsírtól, annak sem kell lemondania a sertésről, hisz például a karaj a sportolók diétájába is könnyen beilleszthető. A zsírosabb darabokkal vagy a szalonnával sincs baj – azokat ritkábban és zöldségekkel, savanyúságokkal „könnyítve” nyugodtan fogyaszthatjuk.

Miért válasszunk sertéshúst?

Először is azért, mert fehérje és esszenciális, vagyis olyan aminosavak forrása, amelyeket a szervezetünk nem tud előállítani – egy szelet fedezi egy ember teljes esszenciálisaminosav-igényét, valamint fehérjeszükségletének 20 százalékát.

A sertéshús kiemelkedő vastartalma segít a vörösvértestek felépítésében, vagyis a szervezet oxigénellátásában kiemelkedő a szerepe.

A vasat sem képes a szervezetünk előállítani – és mennyivel jobb a beviteléről táplálkozással gondoskodni, mint vastablettákat szedni. Különösen a hölgyeknek magas a vasigénye, terhesség, szoptatás idején ez a szükséglet ráadásul megduplázódik.

A sertéshús jelentős mennyiségben tartalmaz B-vitaminokat (B1, B2, niacin, B6, B12). A B-vitaminok biztosítják testünk sejtjeiben a normális zsír és fehérje anyagcserét és támogatják az idegrendszert, serkentik az agyműködést, az egészséges vérképzés és a jól működő idegrendszer támaszai. A B-vitaminok jelentős része a természetben csak állati eredetű élelmiszerekben, húsokban, tejben, tejtermékekben, tojásban található meg, hiányuk pedig komoly működési zavart okozhat a szervezetben.

Megfelelő arányban található a sertéshúsban nátrium és kálium, amelyek együttesen játszanak szerepet a szervezet vízháztartásának egyensúlyában és a szív normális ritmusának biztosításában.

A húsok, így a sertéshús is, segít az angolkór megelőzésében, hisz sok benne a csontjainkat alkotó, azt védő kalcium és az immunrendszert erősítő cink.

Koleszterin

A koleszterin csak azoknak árt, akiknek egyébként is magas a koleszteinszintjük. Ennek eléréséhez azonban hosszú évekig kell egészségtelenül táplálkozni. Nem kell tehát félni attól a kevés zsiradéktól, ami mondjuk egy grillezett oldalason vagy tarján van – csak ha az utóbbit egyben sütjük, ne spékeljük, tűzdeljük tele szalonnával!

Egyébként is a hazai sertéstenyésztők és -tartók szeme előtt mindenkor a sertéssült lebeg: akár a tenyésztésbe vont fajtákat választják ki, akár a takarmányreceptúrákat állítják elő. Vagyis mindenkor az egészséges és finom magyar húsáruk és húsételek előállítása, a kiváló magyar sertéshús termelése a céljuk.

A sertés fűszerei

A főzés az a terület, ahol ugyanabból a húsból fűszerekkel minden alkalommal mást-mást tehetünk az asztalra.

A sertéshúsnak a fokhagyma mellett nagyon jó fűszere a kakukkfű, a borsikafű, a zsálya, a rozmaring, a majoránna vagy a koriander.

De olyan különleges pácokra is „fogékony” a sertés, mint a szerecsendió, fahéj, kakukkfű és chilipaprika kombináció. De készíthetünk borókabogyóból, babérlevélből, szegfűszegből, szegfűborsból is pácot, amit egy kis cukorral tehetünk még izgalmasabbá, de a sort még folytathatnák az ázsiai fűszerezéssel, vagy akár csak némi citrusos páccal is. Lényeg, hogy hosszabb ideig pihenjen, pácolódjon sütés előtt a hús.

Legyen malaca!

Bábolnán, a Színsoron, az Agrármarketing Centrum standjánál érdemes lesz megállni. Amellett, hogy finom „disznóságokat” kóstolhatunk, nyereményjátékkal is készülnek.

A malacos szerencsekereket megforgatva a nyereményekért könnyebb-nehezebb sertésekkel kapcsolatos kérdéseket kell megválaszolnunk attól kezdve, hogy melyik disznónak göndör a szőre egészen odáig, hogy kinek az étrendjében elengedhetetlen a sertéshúsfogyasztás.

Aki felkészülne a kérdéssorra, látogassa meg az AMC sertés és mangalica kampányoldalát (www.amc.hu/kampanyok)!

Az idei nyár Micsoda malacunk van! elnevezésű kampányában egyébként az egyik kedvenc nyeremény a malacos stresszlabda volt – ebből egész konda várja a Bábolnai Gazdanapok látogatóit is.

Forrás: Agrármarketing Centrum