0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A világ élelmiszerárai ötödik hónapja csökkentek augusztusban

Augusztusban már az ötödik egymást követő hónapban mérséklődtek az élelmiszerárak a világon.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által pénteken ismertetett adatok szerint augusztusban az átfogó árindex 138 pont volt, 1,9 százalékkal alacsonyabb a júliusinál. Éves szinten az élelmiszerárak 10,1 ponttal (7,9 százalékkal) haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A FAO gabonaárindex augusztusban 145,2 pont volt, 2,0 ponttal (1,4 százalékkal) alacsonyabb, mint júliusban, de még mindig 14,8 ponttal (11,4 százalékkal) meghaladta a tavaly augusztusi értéket. Augusztusban a búza nemzetközi árai 5,1 százalékkal estek, ami a harmadik egymást követő havi csökkenés, és elsősorban a javuló terméskilátásoknak köszönhető főleg Kanadában, az Egyesült Államokban és az Oroszországban, de közrejátszott az is, hogy újraindult az ukrán búzaexport a fekete-tengeri kikötőkből több mint öt hónapos megszakítás után először. Augusztusban a búza világpiaci ára 10,6 százalékkal múlta felül a tavaly augusztusit.

A növényiolaj-árindex augusztusban 163,3 pontot ért el, ami 5,5 pontos (3,3 százalékos) csökkenés júliushoz képest, amivel az index értéke valamivel az egy évvel korábbi szint alá került.

A mutató csökkenését a pálma-, napraforgó- és repceolaj alacsonyabb világpiaci ára okozta, ami bőven ellensúlyozta a szójaolaj drágulását.

A tejtermékek árindexe 143,5 pont volt, 3,0 ponttal (2,0 százalékkal) alacsonyabb a júliusinál, ami a második egymást követő havi csökkenés, de még mindig 27,3 ponttal (23,5 százalékkal) meghaladta az egy évvel ezelőtti értéket. Augusztusban a vaj és a tejpor nemzetközi árjegyzései csökkentek, főként a legtöbb vezető importőr azonnali szállítása iránti gyengébb kereslet miatt, miközben a sajtok világpiaci ára immár a tizedik egymást követő hónapban emelkedett, tükrözve az állandó globális importkeresletet és a robusztus belső eladásokat.

A húsárindex 122,7 pont volt augusztusban, ami 1,8 pontos (1,5 százalékos) csökkenést júliushoz képest, ami egyben a második egymást követő havi csökkenés a júniusban elért történelmi csúcs óta, de továbbra is 9,3 ponttal (8,2 százalékkal) magasabb éves szinten. Augusztusban a baromfihús nemzetközi jegyzései csökkentek, ami a vezető importőrök alacsonyabb keresletének és a világszinten valamelyest megemelkedett exportkínálatnak köszönhető.

Csökkent a szarvasmarhahús világpiaci ára is a gyenge belső keresletre néhány vezető exportáló országban és az exportkínálat bővülésére.

Ezzel szemben a sertéshús ára emelkedett a továbbra is alacsony vágósertés-kínálat hatására, míg a juhhús ára mérsékelten nőtt az egyes európai országok megnövekedett importkereslete miatt.

Forrás: MTI