Back to top

Folytatódott a fejlesztési hullám a magyar agráriumban

A mezőgazdasági beruházások mértéke az idei év első negyedévében csaknem 21 százalékkal, míg a második negyedévben több mint 25 százalékkal növekedett. A már megvalósított fejlesztések a hatékonyság növekedésén keresztül hozzá hozzájárulnak a jelenlegi háborús gazdasági helyzet áthidalásához is.

szántóföld

Fotó: unsplash.com
A mezőgazdaság és élelmiszeripar átfogó technológiai megújítását szolgáló Megújuló vidék, megújuló agrárium kormányzati program az egyre nehezebb gazdasági környezetben is lökésszerű hatást tudott gyakorolni a fejlesztésekre. Az idei év első félévben összesen 293 milliárd forintot költöttek beruházásokra a gazdálkodók. Az élelmiszeriparban megvalósuló fejlesztések a 2021-es élénk beruházási aktivitást követően 2022 első félévében is bővültek. Az ágazat beruházásainak volumene az első negyedévi 4,3 százalék után a második negyedévben 6,6 százalékkal bővült.

Az élelmiszeripari vállalkozások 2022 első félévében összesen 172,6 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre.

A vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó, magyar költségvetésből származó megemelt nemzeti társfinanszírozásának köszönhetően elindított nagyszabású beruházási program 2021 eleji kezdete óta a mezőgazdaság fejlesztései 836, míg az élelmiszeripar beruházásai 598 milliárd forintot értek el. Az európai energiaválság, az input anyagok költségnövekedése és a háborús gazdasági környezet felértékeli a megvalósított, hatékonyságot segítő és előremutató fejlesztéseket. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a magyar agráriumra válságok idején is számíthat az ország és az agrárium is számíthat a kormányzatra.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Terület- és állatlétszám-alapú zöld támogatások

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet önkéntes és ösztönző jellegű programokra.

Aszálycsillapítók: a jövő agrármenedzserei

A MATE és a Debreceni Egyetem vegyes csapata, az Aszálycsillapítók nyerték az idei Agrovirtus vetélkedőt. Az ágazat tehetséggondozó programjába összesen háromszáz agrárhallgató kapcsolódott be. Az első helyezett összeállítás egymillió, a második 500 ezer, a harmadikak pedig 300 ezer forintot nyert.

A harmadik negyedévében 7,7 százalékkal nőttek a beruházások

A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest szezonálisan kiigazítva - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első három negyedévben 7,7 százalékos volt a beruházások növekedése a múlt év azonos időszakához képest.

Mezőgazdasági kockázatkezelés

A 2012-ben indult komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében négy pillér segíti a mezőgazdasági termelőket.

Közös Agrárpolitikából magyar lehetőség - KAP 2023–2027

Tartalmas, nehézségekben és sikerekben egyaránt bővelkedő időszak áll mögöttünk, és minden bizonnyal előttünk is. Számos komoly vitát és szakmai egyeztetést követően, kompromisszumkészen, de a magyar gazdák érdekeit szem előtt tartva sikerült az Európai Bizottsággal dűlőre jutnunk a Közös Agrárpolitika magyar stratégiai kereteit illetően.

Átadták a Penny megújult karcagi logisztikai központját

Átadták a Penny Market Kft. megújult karcagi logisztikai központját pénteken, a mintegy 7 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően csaknem száz új munkahely létesült.

Tovább erősödik az együttműködés a FAO és Magyarország között

Magyarország a FAO elkötelezett partnereként csaknem 50 országra kiterjedő nemzetközi agrár-ösztöndíjprogrammal és közös projektek finanszírozásával segíti a fenntartható fejlődési célok elérését – emelte ki Nagy István agrárminiszter, a FAO főigazgatójával, Qu Dongyu-vel folytatott tárgyalásán.

Építkezik a magyar gazdatársadalom

A délvidéki gazdaszervezeteket tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségét (VASZ) 2006-ban alapították. Az azóta eltelt 16 évben nem kevesebb, mint 73 gazdaszervezet és mintegy 8 ezer gazdálkodó ernyőszervezetévé terebélyesedett az érdekvédelmi szervezet. A VASZ-nak sokáig nem volt saját székháza, és 2018-ban felszólították őket, hogy hagyják el addig bérelt „otthonukat”.

Magyarok Kenyere: minden magyar számára a nemzet egységét jelenti

Minden nehezítő körülmény ellenére az idén is több, mint 1000 tonna búzát adományozott 8 ezer Kárpát-medencei gazda a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében, hogy így fejezzék ki az együvé tartozás érzését, segítő szándékukat. Az adományokból 500 intézmény részesülhet. A Szomorban tartott november 25-ei adományozó ünnepségen részt vett Novák Katalin köztársasági elnök is.

Kiemelt jelentőségű a madarakat fenyegető veszélyek mérséklése

A madárpusztulások egyik legfőbb oka a szabadvezetékek mentén történő áramütés vagy ütközés, éppen ezért kiemelt jelentőségű a madarakat fenyegető veszélyek mérséklése, amely számos hazai madárfaj természetvédelmi helyzetén javít – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a 13. MAVIR Madárvédelmi Konferencián, Tatán.