Lázár János miniszter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának tagja beszédében kiemelte, hogy a pandémia, az orosz-ukrán válság és a példátlan aszály következményei küzdelmes időszakot eredményeztek.
Hozzátette, hogy a MATE kötelékében kutató és dolgozó szakembereknek, valamint az itt tanuló hallgatóknak egyaránt nagy a felelősségük, hiszen nekik kell újra gondolni a magyar növénytermesztést és az arra alapozott állattenyésztést és élelmiszeripart úgy, hogy a külső gazdasági hatásokat, a beszállítói láncok összeomlását és a klímaváltozás súlyosbodó hatásait egyaránt hatékonyan lehessen kezelni.
Mint azt Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora ünnepi beszédében kiemelte, az egyetem több mint száz vállalkozással működik együtt és kihelyezett innovációs műhelyeket is alapított annak érdekében, hogy a hallgatók a lehető legkorszerűbb gyakorlati tudást sajátítsák el.
Az intézmény vezetője kitért arra is, hogy a MATE számára még ebben a nehéz helyzetben is rendkívül fontos a tehetséggondozás, épp ezért folyamatos a sportélet fejlesztése, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány pedig hat új hallgatói ösztöndíjat és három új PhD-ösztöndíjat hirdet meg, már ebben a félévben.
Kiemelt figyelem övezi a korszerű agrárium és élelmiszer-gazdaság népszerűsítését is, így ez év szeptemberében elindult a pályaválasztás előtt álló diákokat megszólító Nagy Diák Agrárteszt 2., az ősz folyamán pedig Kaposváron kerül megrendezésre a KÁN Egyetemi Napok rendezvénysorozat.