0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottság: lóról lóra

Talán nem véletlen, hogy a Mezőgazdasági Bizottság a Bábolnai Gazdanapokon kihelyezett ülésén a ménesgazdaságok szerepéről és küldetéséről volt szó. Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok vezérigazgatójának meghívására érkezett szakpolitikusok az ágazat helyzetéről tájékozódtak.

Mint elhangzott, a három, a szakmát meghatározó állami vállalat, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., valamint a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság Zrt. komoly értéket tartanak a kezükben.

Olyan őshonos lófajtákkal dolgoznak, melyeknek idáig elsősorban a múltjukra lehettünk büszkék, ám az elmúlt években egyre nagyobb sikereket aratnak hazai és nemzetközi porondokon.

Nem könnyű a kivételes genetikai alapokkal gazdálkodó vállalatok helyzete. A magyar ember szinte szent állatként tiszteli a lovat, ám napjainkban mint gazdasági, mind hobbi szerepe háttérbe szorult. Ahogyan megfogalmazták, a ló két dolgot nem visel: a butaságot és a szegénységet.

Míg régebben a szép lóra volt kereslet, napjainkban fontos, hogy használható is legyen.

Éppen ezért hazai és nemzetközi versenyeken kell megmutatni, mit is ér a magyar tenyésztés. A versenyeken elért sikereknek köszönhetően a néhány évvel ezelőttihez képest ma már legalább kétszeres áron lehet az állatokat értékesíteni.

Bár a három állami cég számára a ló a legfontosabb, ugyanakkor gazdálkodni is kénytelenek. A szántóterületek mellett például Mezőhegyesen tejelő marhát, sőt vetőmagüzemet is fent kell tartani. További kihívást jelent, hogy Bábolnán és Mezőhegyesen műemléki épületek sorsáról is gondoskodniuk kell. „Egyszerre vagyunk gazdálkodó üzem és költségvetési szerv”- hívta fel a figyelmet Haál Gábor, hogy az év végi mérlegükben a bevétel és a kiadás oldala azonos.

Forrás: magyarmezogazdasag