0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Sikeresen vizsgázott az Állami Halőri Szolgálat kutyája

Ismét sikeresen teljesítette a vizsgakövetelményeket Bandita, az Állami Halőri Szolgálat kutyája. Az ügyességi, valamint őrző-védő szituációs feladatokból álló, kétévente esedékes vizsga idei fordulójában a négylábú halőr és kutyavezetője egyaránt kiválóan teljesítettek, így folytathatják a közös munkát.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai mellett csak sikeres vizsgát tett kutya láthat el szolgálati feladatot, azzal a kutyavezetővel, akivel a vizsgát eredményesen letette. A vizsga a letételét követő 2 naptári évig érvényes, ezt követően meg kell újítani. Eszerint az idei évben ismét esedékes volt Bandita vizsgája.

A vizsga a korábbi évekhez hasonlóan engedelmességi, illetve ügyességi feladatokkal kezdődött,

melynek során különféle figyelemelvonásos, behívásos, valamint szabadon követéses feladatokat kellett végrehajtania Banditának, az ügyességi feladatoknál pedig különböző akadályok átugrása volt a feladata. E modulok teljesítése után következtek az őrző-védő szituációs feladatok. Banditának először szájkosárral felszerelve kellett biztosítania egy intézkedést, majd szájkosár nélkül kellett elhárítania egy intézkedés közbeni agresszív támadást.

Bandita és kutyavezető partnere egyaránt sikeresen teljesítette a vizsga feladatait, ismételten megfelelő minősítést kaptak, így tovább folytathatják a közös munkát.

Forrás: Nébih