0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Tőle tanultunk metszeni – elhunyt Gonda István

Gonda István kutatóként, egyetemi oktatóként, intézetvezetőként és szaktanácsaival segítette a magyar almatermesztés fejlődését, az intenzív gyümölcstermesztés meghonosodását hazánkban.

Gonda István 1947. március 19-én született Kisvárdán, ahol 9 éves koráig élt szüleivel és három testvérével, majd családjával Debrecenbe költözött. Középiskolai tanulmányait a Debreceni Vegyipari Technikumban végezte, majd a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban szőlő-gyümölcs tagozaton szerzett szakképesítést. Az Újfehértói Gyümölcskutató Intézetben kezdett dolgozni mint kutatási segéderő, majd katonaéveit letöltve beiratkozott a budapesti Kertészeti Egyetem levelező termesztési szakára. 1976-ban, Gyuró Ferenc témavezetésével szerezte meg egyetemi diplomáját.

Az Újfehértói Gyümölcskutató Intézetben 25 évig dolgozott, kutatási témája kezdettől az almafák metszése, a koronaformák alakítása és a fitotechnikai műveletek vizsgálata volt.

Doktori disszertációjában a metszési időpont hatását vizsgálta az almafák növekedésére és terméshozására, és 1982-ben védte meg.

Hasonló témában, 10 év múlva szerezte meg a mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot.

1993-ban, Pethő Ferenc professzor nyugdíjba vonulását követően megpályázta és elnyerte a Debreceni Egyetem kertészeti tanszékének vezetői pozícióját. Tudományos tevékenysége kiterjedt az alma mellett valamennyi gazdaságilag jelentős gyümölcstermő növény termesztésére, célozva az intenzitásnövelést, valamint a gyümölcsfajták megválasztásának és a növényi kondíció befolyásolása összefüggéseinek vizsgálatát. Szakmai irányításával a Pallagi Kísérleti Telepen 1994-től alma-, 1995-től meggy-, 1997-től pedig integrált és ökológiai művelésű almaültetvények létesültek, később sorra került a körte, a cseresznye és a szilva is. Elkötelezett híve volt az intenzív termesztésnek, a rá jellemző lendülettel magyarázta az előnyeit, és Pallagon be is mutatta, hogyan kell kialakítani és fenntartani az ilyen ültetvényeket, különös tekintettel a metszésre.

A Debreceni Egyetemen 2000-ben nevezték ki egyetemi tanárnak.

Magával ragadó előadó volt, amit a hallgatói is elismertek, háromszor nyerte el Az év oktatója címet.

Mindig nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatias képzésre, a „Gonda-féle humorral” fűszerezve. Évtizedeken át meghatározó szereplője volt a végzős mérnökhallgatók sárgulási rendezvényének, valamint kiemelten jó viszonyt ápolt a kertbarát körökkel. Szaktanácsaival számos korszerű ültetvény létrejöttét segítette.

A Debreceni Egyetemen a kertészeti tanszék vezetője volt 1993-tól 2009-ig, majd az újonnan megalakuló Kertészettudományi Intézetet igazgatta 2012-ig. 1997 és 2000 között a Mezőgazdaságtudományi Kar kutatási dékánhelyettese, 2000 és 2002 között a Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézet igazgatója is volt. Nyugdíjazása után professor emeritusként tért vissza az intézetbe oktatni, gyakorlatokat tartani.

A tudományos publikációk mellett számos, a gyakorlat számára közvetlenül hasznosítható írást is közreadott: 12 könyv szerkesztője vagy szerzője, 70 könyvfejezet írója volt, több száz szakcikket írt.

Munkássága elismeréseként megkapta a Debreceni Agrár Felsőoktatás Kitüntető Oklevelét, a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Kar Díszpolgári címét, az Agrár Kutatásért Emlékérmet, a Magyar Felsőoktatásért Emlékérmet. 70. születésnapja alkalmából az Életfa emlékplakett bronz fokozata miniszteri elismerő kitüntetésben részesült.

A 70. születésnapjára megrendezett tudományos konferencia olyan tömegeket vonzott, amihez fogható nagyon kevés volt a kar életében. Méltó ünneplés volt ez, hiszen számos nagy sikerű gyümölcstermesztéssel kapcsolatos tanácskozás, rendezvény megszervezése fűződik a nevéhez. Metszési és művelési rendszer bemutatói a határon túlról is vonzották a vendégeket, akik a korszerű művelésmódok iránt érdeklődtek. Az alma után a csonthéjasok intenzív koronaformáival is foglalkozott, fólia alatt láthattunk nála cseresznyét és kajszit a pallagi kísérleti telepen.

Mindezek után nem véletlen, hogy szakmai oldalról ő dolgozta ki a MetszONline digitális oktatási tananyagot, így még sokáig nem hagyja magára azt a sok kertészt, akik tőle akarnak megtanulni metszeni.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/DE Kertészettudományi Intézet