Back to top

Történelmi nehézségek, történelmi lehetőségek - megnyitotta kapuit a 35. Bábolnai Gazdanapok

A nehézségekből erőt meríthetünk és megmutathatják számunkra a lehetőségeinket – mondta Nagy István a 35. Bábolnai Gazdanapok megnyitóján szeptember 8-án. Az agrárminiszter több fontos bejelentést is tett a rendezvényen.

Technológia és tudás – válaszok a kihívásokra a Bábolnai Gazdanapokon | MMG

 

A megnyitóról készült galériánkat itt tekintheti meg.

Nagy István is részt vett a 35. Bábolnai Gazdanapokon, fotógarlériánkat itt tekintheti meg

Kiemelte, hogy az előttünk álló időszakban középpontba kerül az élelmiszerellátás és -önrendelkezés, fejlesztésekkel pedig ki lehet védeni azokat a nehézségeket, amelyek a hazai agráriumra leselkednek. A szomszédunkban zajló háború és a történelmi léptékű aszály is arra figyelmeztet, hogy „végre vegyünk egy nagy lendületet”, és az eddig elmaradt öntözésfejlesztési beruházásokat gyorsított üzemben valósítsuk meg az elkövetkező időszakban. Ez ugyanis nemcsak a termelésbiztonságot növelné, hanem hozzájárulna ahhoz, hogy az országban ne csak a 10 millió állampolgár, hanem akár 20 millió ember számára lehessen megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszert előállítani.

Az idei évtől azt vártuk, hogy véget ér a koronavírus járvány, de az elmúlt félév a mezőgazdaság számára is újabb megpróbáltatásokat hozott.

Az áremelkedések hatásainak és következményeinek kezelése kulcsfontosságú kérdése az agrárpolitikának. Magyarországon a lakosság élelmezése biztosított, inkább az élelmiszerárak emelkedése okoz problémát.

Az ágazat számára a klímaváltozás az egyik legnagyobb kihívás, de ahogy a társadalom a legnagyobb nehézségek ellenére is számíthat a gazdák kitartó munkájára, ők is mindig számíthatnak a nemzeti kormányra. Ezt tükrözik az aszályveszélyhelyzeti operatív törzs első intézkedései, valamint, hogy a kormány 14 milliárd forintot csoportosított át az aszálybiztosítások díjtételének 65 százalékának fedezetére, hogy a kárenyhítés mértéke minél magasabb lehessen.

A kormány legújabb intézkedése, hogy legfeljebb 14 százalék kamattámogatás mellett 3 százalékra kívánják szorítani a kormányhivatalok által igazoltan aszálykárt szenvedett növénytermesztők és minden állattenyésztő újonnan felveendő Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelének éves kamatát.

A legkisebb gazdaságok számára segítség a nehézségek áthidalásához, hogy újra megnyitották a kisüzemi pályázati lehetőséget, aminek keretében 15 ezer eurós támogatáshoz juthatnak önrész nélkül.

A miniszter az európai uniós támogatások kapcsán kiemelte, hogy a digitális átállást szolgáló felhívás keretében eddig már több mint 2600 pályázó részesült több mint 193 milliárd összegű támogatásban, de ezen kívül is hetente több milliárd forint értékben biztosítanak kifizetéseket termeléstechnológiai korszerűsítésekre és mezőgazdasági, élelmiszeripari fejlesztésekre.

Konkrét részleteket osztott meg a kis- és közepes gazdaságok 2023-tól elérhető új, emelt szintű kiegészítő jövedelemtámogatásáról. Mint mondta, a 147 euró alaptámogatás mellé az egy-tíz hektáros gazdaságok számára terveik szerint hektáronként átlagosan 80, a 10 és 150 hektár közötti gazdaságok számára pedig hektáronként átlagosan 40 euró többlettámogatást biztosítanak terveik szerint.

Ez a kötelező 10 helyett 14 százaléka a teljes évi közvetlen támogatási keretnek, amely 189 millió eurót jelent évente. Magyarország ezzel a negyedik legnagyobb arányban csoportosít át többlettámogatást a kis- és közepes gazdaságok számára az új, redisztribúciós támogatási forma keretében.

A történelmi nehézségek és lehetőségek mellett a felelősséget is kiemelte Nagy István, hangsúlyozva a helyes alkalmazkodásra épülő változás és az együttműködés jelentőségét. Az ágazatban megvan a fejlődési potenciál, szándék és a lehetőség is – mondta. „Rajtunk múlik, hogy várunk-e a változásra, vagy kezünkbe vesszük a dolgok irányítását”, és felépítjük az új magyar agráriumot minden kihívás és nehézség ellenére.

Az akkori alapítók nem gondolták, hogy a gyakorlati gépbemutatóval és a kukorica-fajtakísérletekkel egy olyan szakmai utat indítanak el a kiállítások történetében, ami a mai napig megőrzi létjogosultságát

– mondta el a rendezvény házigazdája, Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója. Sok minden változott 1977., az első Bábolnai Gazdanapok óta - a napokban búcsúztatták Mihail Gorbacsovot, aki 1983-ban feleségével együtt meglátogatta a rendezvényt -, de a csodálatos történelmi helyszín és a szakmai elkötelezettség nem.

A múlt, a jelen és a jövő ismeretanyaga egyszerre van jelen a Bábolnai Gazdanapokon – mondta Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Az aszály és egyéb időjárási szélsőségek kapcsán kiemelte az öntözés és vízvisszatartó technológiák jelentőségét, egyre nagyobb szerepét. Mint mondta, nagyon nehéz most a hazai mezőgazdaság helyzete, de sikerült elérni, hogy a magyar gazdák kapják az egyik legmagasabb támogatást az EU-ban, de ezzel együtt is nagy szükség van kitartásra, türelemre és innovációra, ami a Bábolnai Gazdanapokon is látható.

A rendezvény a még gyakorlati alkalmazás előtt álló, legkorszerűbb technológiákat mutatja be – mondta Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora. Hozzátette:

Bábolnán egyszerre van jelen a magyar agrárium múltja, jelene és jövője, és jól szimbolizálja, hogy „csak a legjobbak tudnak talpon maradni, és csak a minőség versenyképes.”

A MATE készen áll arra, hogy évi kétezer korszerűen képzett szakemberrel hozzájáruljon az ország jövőjéhez, amit „a mérnökök és mezőgazdászok fognak írni.

A jubileumi Bábolnai Gazdanapok megnyitóján miniszteri oklevéllel köszönte meg a szervezők 35 éves munkáját Nagy István agrárminiszter, amit a nevükben Haál Gábor vett át. A minisztérium különdíját adta át Nagy István az Andest 2005 Kft. tulajdonos, ügyvezető igazgatójának, Markó Lászlónak. A cég 2007 óta megszakítás nélkül piacvezető forgalmazója a LEMKEN mezőgazdasági gép­eknek Magyarországon.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíjat ítélt oda a Győri Agroker Zrt.-nek, amit Zászlós Tibor alelnök adott át Marovitz István, kereskedelmi üzletágvezető. A cég 2011-ben ünnepelte alapításának 50 éves évfordulóját. Növényvédő szerek, műtrágyák, vetőmagok, mezőgazdasági gépek és alkatrészek széles választékát kínálja partnereinek.

A rendező Bábolna Nemzeti Ménesbirtok különdíját Haál Gábor igazgató nyújtotta át Rombauer Tamásnak, a nemzetközileg is elismert lovasszakembernek, aki éveken keresztül vezette a ménesbirtokot.

A három napos rendezvény az idén is számtalan érdekességet és látnivalót kínál a tartalmas szakmai programok mellett. A látogatók egyebek mellett a világ legnagyobb jurtáját is megtekinthetik, amiben egy igazi „égkő” vagyis egy Hold-meteorit látható.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Családi csoda

Már tavaly is feltűnést keltett az akkor hároméves Surprise of Easter, hiszen a pálya egyik legjobb lovának, Simply The Bestnek az öccséről volt szó. A sárga mén azonban idővel saját jogán is kivívta a kiemelt figyelmet, hiszen egymás után nyerte a versenyeket, és év végéig összesen négyszer haladt át elsőként a célon.

Új csávázószert készül bevezetni az uniós piacon a Corteva

Az Eden Research plc kérelmezte az Ecovelex™ engedélyezését az Európai Unióban és ezt követően majd az Egyesült Királyságban is benyújtja a kérelmet, forgalmazási partnerével, a Corteva Agriscience vállalattal. Az Eden egy AIM tőzsdén jegyzett vállalat, amely fenntartható megoldásokat fejleszt és szállít növényvédelmi, állat-egészségügyi és fogyasztói termékekhez.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Részben újraindult Románia legnagyobb műtrágyaüzeme

Részben újra elindította a termelést szerdán Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában található Azomures, mely 2021 decemberében állította le a gyártást a magas energiaárak miatt - írta szerdán a Economedia.ro román gazdasági portál.

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

A floridai cukornád termesztő digitális tervei kikristályosodnak

Évek óta több milliárd dollárnyi technológiai innováció árasztja el az amerikai mezőgazdasági szektort is, és a gazdálkodási folyamat során a legkorszerűbb adatgyűjtést és -elemzést ígérik. Egyes gazdaságok csak most kezdik kitalálni, hogyan lehet ezeket az adatokat működésbe hozni.

Közvetlenül beküldhetőek az adatok a Nemzeti Talajtani Adatbázisba

Elindult a Nébih új szolgáltatása, amely lehetővé teszi a közvetlen adatbeküldést a talajvizsgálatokat végző laboratóriumok számára a Nemzeti Talajtani Adatbázisba. A frissített WEB-API szolgáltatás WSDL leírása elérhető a hivatal honlapján.

Átfogó kiadványt készített a NAK a hazai agrárium kihívásairól, fejlődési lehetőségeiről

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az elmúlt hónapokban – a globális tényezőket is figyelembe véve – széles kitekintésben és részletesen is értékelte az ágazat helyzetét, fejlődési lehetőségeit, és a hatékonyságot, versenyképességet javító konkrét javaslatokat fogalmazott meg.