Back to top

Héja, vadászebek és facsemeték – idén is erdei játszóház Bábolnán

A 35. Bábolnai Gazdanapok az idén sem maradt gyermek és családi programok nélkül, ahol számos hasznos ismerettel gyarapodhatnak a fiatalok, miközben szórakoztató feladatokat oldanak meg, vagy izgalmas előadás részesei lehetnek. Emellett részletesen megismerkedhetnek az erdész és vadász szakma szépségeivel.

A füves területen állította fel hatalmas sátrát a Vérteserdő Zrt., ahol újdonságok és az erdészet szakemberi várják az érdeklődőket az óvodásoktól 99 éves korig.

Idén ebike bemutatóval indult a program, ahol ki lehetett próbálni az elektromos kerékpárokat, tanácsokat kaphattak a vásárlással és használatával kapcsolatosan.

Fotó: Csatlós Norbert
A környezetbarát kétkerekűek ugyanis alkalmasak hosszabb kirándulások, biciklitúrák megtételéhez, ezzel többet tartózkodhatnak a természetben azok is, akiknek megterhelést jelent a hagyományos kerékpárral való közlekedés.

A kiállítás mindhárom napján tartanak Állati jó bemutatót. Ebben az évben a kiskerti ornitológia a téma, ahol a résztvevők találkozhatnak, héjával, bagollyal, kanárival, többféle papagájjal, galambbal, De azért bekúszik egy vízisikló és megjelenik a vadászgörény is.  

Élő állatok szerepeltetésével izgalmas és szórakoztató ismeretterjesztő előadásra várják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Tóth Gábor, aki bámulatos mutatványokra sarkallja az erdei állatokat, madarakat a népszerű előadásról elmondta, tapasztalataik szerint

az állatok puszta jelenléte is elegendő egy nyitott és befogadó lelkiállapot létrehozásához, ami az általuk helyesnek tartott szemléletmód átadásához nélkülözhetetlen.

Bemutatóján az élő állatok jelenléte mellett óriási szerepet játszik az elhangzó szöveg, hiszen humoros, szórakoztató történeteket hallhatnak az érdeklődők az állatokról, miközben sok érdekes és hasznos információ is elhangzik velük kapcsolatosan. Mindennek a célja a figyelem felkeltése és fenntartása valamint a szemléletet formálás.

Fotó: Csatlós Norbert

Szombaton izgalmas vadászkutya bemutató színesíti a programot, amely agarak és vérebek részvételével zajlik. Délután 2 órakor előadással egybekötött bemutatót tartanak, de egész nap lehet találkozni a négylábúakkal és gondozóikkal, idomítóikkal.

Az erdészet programját úgy állították össze, hogy az érdeklődő fiatalok  megismerkedhessenek az erdész és vadász szakmával játékos feladatokon keresztül, mondta Juhász Lenke, közjóléti és vadgazdálkodási osztályvezető. Aki jól teljesít a kvízjátékon, és ügyesen megoldja a feladatokat, egy facsemetét választhat, amit otthon a kertben el is ültethet, és hogy a siker teljes legyen, ültetési, gondozási útmutatót is kap a csemeték mellé. Az idén a csíkos kecskerágó és a pusztaszil közül választhatnak a nyertesek.

Emellett kipróbálhatják a távcsövet, és azonosíthatják a messze „repülö" madarakat”, speciális gumi íjakkal gyakorolhatják a célzást.

Többféle ügyességi játékkal is lehet időt tölteni, amibe sokszor a szülők is belefeledkeznek, mancsfelismerés, babzsák-célba dobás, mezítlábas tanörvény, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. A nyugodtabb vérmérsékletű gyerekek kedvencei a különféle kézműves foglalkozások, a mozgékonyakat pedig a hatalmas szalmaugráló vonzza.

Fotó: Csatlós Norbert

Az idén is meghirdették Az erdő gyerekszemmel elnevezésű rajzversenyt, ahol a gyerekek megörökíthetik erdei élményeiket, kedvenc erdei állataikat. A rajzokat kiállítják és a legjobbak díjat is kapnak.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Folyamatos a tűzifa szállítás a Szociális Tüzelőanyag Program keretében

Az energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, amely az 5.000 fő alatti településeken élő rászoruló családok részére nyújt segítséget. A program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kap a téli tüzelőjéhez segítséget. Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít.

Okos megoldások az európai erdőkért

A közelmúltban hatfős francia erdészküldöttség járt Magyarországon, hogy szárazságtűrő fafajokkal ismerkedjenek. Az utóbbi években ugyanis súlyos aszály, tömeges fapusztulás sújtotta a francia erdőket. A klímaváltozás következményei ott is arra ösztönzik az erdészeket, hogy új meleg- és szárazságtűrő fajok után kutassanak, és felgyorsítsák azok természetes vándorlását. Most kivételesen a franciák vetik ránk „vigyázó szemeiket”.

Milyen lesz 5 év múlva a vidéki turizmus?

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös Agrárakadémia sorozatának ötödik állomása Gyöngyös volt. A Károly Róbert Campus-on az előadók és a fórum résztvevői vidéki turizmus kérdéseivel, lehetőségeivel foglalkoztak. Bár a fórumon elhangzott, hogy az ágazat sok tekintetben egyhelyben toporog, a témában jártas szakértők szerint öt év múlva már más képet mutat majd.

Több fát, nagyobb területen, rosszkor vágott ki a vállalkozó - vádat emeltek ellene

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség három férfi ellen, aki Tiszaug és Lakitelek környékén szabálytalan fakitermeléssel számos fokozottan védett madár-, hüllő- és denevérfaj élőhelyét semmisítette meg.

Őszi sikertörténet az erdei iskolákban

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskolái évről-évre újragondolt, többszörösen minősített programmal dolgoznak. Miskolc óvodái és iskolái számára kiváló lehetőség a Csanyiki Erdőház, ahol október végéig 5400 főt regisztráltak. A Fónagysági Bagoly-vár 25 éve fogadja a kikapcsolódni, tapasztalni vágyó látogatókat, óvodásoktól a nyugdíjasokig. Ebben az évben csaknem 6000 vendégük volt.

Mégse lehet paintballozni a farkasokkal Hollandiában

Az ügyben eljáró holland bíróság elutasító ítélete alapján a kelet-hollandiai Gelderland tartomány visszavonta szerdán azt az engedélyt, amely lehetővé tette volna az emberek társaságát kereső, de veszélyes farkasok elüldözését paintballfegyverekkel a lakóövezetek közeléből, valamint a turisták által látogatott parkokból, különösen a Hoge Veluwe Nemzeti Parkból.

A madarak vándorlásának eddig ismeretlen pozitív hatását fedezték fel

A vízimadarak a tavaszi vándorlás során kulcsszerepet játszanak az európai szárazföldi növények elterjesztésében az északi szélességi körökre, és ezzel erősítik a növények klímaváltozással szembeni ellenállóképességét - állapították meg magyar és spanyol ökológusok a velencei-tavi tőkés récék ürülékmintáit vizsgálva.

OEE – Gencsi Zoltán ismét az elnökségben

Az Országos Erdészeti Egyesület tisztújító küldöttgyűlést tartott november 25-én, Budapesten. A választás debreceni vonatkozása, hogy a 2023/26-os ciklusban ismét Gencsi Zoltán képviseli az egyesület elnökségében az Észak-Alföld régiót.

Kárpát-medencei nyári körkép: Gyenge nyári termés, aszály, virágporhiány és nem létező mézpiac

Szlovákiában a hárs virágai megégtek, míg Szerbiában fantasztikus virágzást produkált. A legtöbb országban a napraforgó igencsak megsínylette az aszályt, azonban Romániában nem volt ilyen probléma vele. Horvátországban rejtélyes okokból elmaradt a gesztenyevirágzás, míg Szlovéniában a fenyő és az édesharmat mondott csődöt.

Az „aranyhomok” összetéveszthetetlen zamata

Kecskemét modern megyei jogú város, mely egyes részeiben megtartotta mezővárosi jellegét. E nagy múltú település keleti szegletében, a belvároshoz és a városi körgyűrűhöz egyaránt közel, egy csöndes utcában található a KEFAG Zrt. Juniperus Park Hotele. A megszálló vendégeket madárcsicsergéssel fűszerezett nyugodt környezet és svédasztalos reggeli vagy félpanziós ellátás várja.