0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Betiltják a tőzegértékesítést

Az Egyesült Királyság kormánya augusztus végén bejelentette, hogy 2024-től betiltja a kiskereskedelmi tőzegértékesítést. Noha az ország legnagyobb szén-dioxid-raktárai az ottani tőzeglápok, azoknak már csupán 13%-a van természetes vagy természetközeli állapotban.

A lápterületek degradációját a mezőgazdasági célú vízfelhasználás, a túllegeltetés, az égetés, valamint a tőzeg termesztőközegként való felhasználása okozta. Az Egyesült Királyságban értékesített tőzeg 70%-át zsákos kiszerelésben értékesítik a kiskereskedelemben, és gyakran talajjavítóként is használják, noha eredetileg elsősorban a növények szaporítására, nevelésére szolgál. A tőzeg kitermelése során a tőzegláp belső rétegeiben tárolt szén-dioxid felszabadul, jelentősen hozzájárulva az éghajlatváltozáshoz.

A kitermelés a tágabb értelemben vett táj állapotát is rontja, hiszen kedvezőtlenül befolyásolja a tőzeg vízháztartásban, árvízmegelőzésben és vízszűrésben betöltött szerepét, emellett védett és ritka fajok élőhelyét teszi tönkre.

Az Egyesült Királyság vízkészletének nagy részét a tőzeglápok tárolják, vagy azokon keresztül szivárog át. A bejelentett intézkedés hozzájárulhat a kormány ambiciózus céljaihoz, melyek szerint 2025-ig mintegy 35 ezer hektárnyi tőzegláp állapotát javítják, egyúttal támogatja a zéró kibocsájtás elérésére irányuló szélesebb körű erőfeszítéseket is.

Társadalmi egyeztetés

A döntést nyilvános konzultáció előzte meg, amelyre több mint ötezer válasz érkezett. A felmérés alapján kiderült, hogy a válaszadók több mint 95%-a támogatná a kiskereskedelmi tőzegértékesítés betiltását. A kormány ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a kertészeti ágazattal továbbra is szorosan együttműködik annak érdekében, hogy felgyorsíthassák a tőzeg kiváltását, és az árutermelő kertészetek leküzdhessék e téren a technikai akadályokat.

A kormány bejelentése értelmében egy új, 5 millió font értékű alapot is indítanak a tőzeglápokon történő fenntartható gazdálkodás elősegítésére.

A közlemény szerint a jövőben támogatják a tőzegláp-gazdálkodást, amely egyúttal hozzájárul az élelmiszerbiztonság növeléséhez, illetve a káros környezeti hatások mérsékléséhez. Richard Benyon környezetvédelmi miniszter a közleménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott, a kormány megértette és felismerte, hogy a talaj egészségének megóvása érdekében a tőzeget természetes állapotában kell megőrizni a talajban – Angliában és világszerte egyaránt. Ezzel csökkenthető a karbonkibocsájtás, javul az ökoszisztéma szárazságtűrő képessége, és ez hatásos megoldás az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A bejelentett intézkedés új fejezetet nyit az értékes tőzeglápok történetében, egészséges állapotuk megőrzése része a zéró kibocsátás érdekében tett erőfeszítéseknek, valamint a 25 évre szóló környezetvédelmi terv megvalósításának is.

Értékes ökoszisztémák

A Natural England (az Egyesült Királyságban működő, a környezetvédelmi minisztérium által támogatott testület, amely az ország természeti környezetének megóvásáért és javításáért felelős) elnöke, Tony Juniper szerint a tőzeglápok páratlan jelentőségű élővilággal rendelkeznek, meghatározzák a táj karakterét, és fontos szerepük van a vízgazdálkodásban, víztisztításban.

Egyben az ország legnagyobb szénraktárai is, hiszen a becslések szerint mintegy 580 millió tonna szén-dioxidot tárolnak.

Mind a tőzeg alapú komposztok kiskereskedelmi értékesítésének tilalma, mind a tőzeg helyettesítésének fokozatos megoldása elengedhetetlen a lápok természeti értékeinek megőrzéséhez, védelméhez és a leromlott területek helyreállításához. A Nature England elnöke azt is kiemelte, hogy a környezetvédelmi minisztériummal és más partnerekkel közösen több ezer hektárnyi tőzeglápos élőhely helyreállításán dolgoznak, és döntés született mintegy 11 millió font támogatás megítéléséről is, amelyből a délnyugat-angliai síkvidéki területek és az észak-angliai hegyvidéki területek lápjainak helyreállítását támogatják. Ezek a projektek számos előnnyel járnak majd: megőrzik a szén-dioxidot, segítik a természetes élővilág védelmét, növelik a környezet ellenálló képességét az éghajlatváltozás káros hatásaival, például a szárazsággal és tüzekkel szemben.

Legnagyobb szénraktárak

Alistair Griffiths professzor, az angol Királyi Kertészeti Társaság (RHS) tudományos igazgatója is úgy fogalmazott, hogy a tőzeges területek a világ legnagyobb szárazföldi szénraktárai, ezért hozzájárulnak a karbonsemlegesség megvalósításához.

Csökkentik az árvíz és a tüzek kockázatát, és mind a növények, mind az állatok számára értékes élőhelyeket biztosítanak.

Hozzátette azt is, hogy a klímaválság leküzdéséhez fenntartható módon kell áttérnünk a tőzegmentes termesztőközegekre. Az RHS már 2019-ben leállította a zsákos kiszerelésű, tőzegtartalmú földkeverékek értékesítését.

Az angol kormány közleménye szerint a mintegy 11 millió angol font összértékű támogatást hat projekt között osztják szét, amellyel újabb, több mint 7000 hektárnyi tőzegláp helyreállítási munkáit támogatják, a már korábban helyreállított 8000 hektár után. A tőzeg helyettesítésére szolgáló egyéb lehetőségek kutatása pedig – a természeti értékek megőrzésén túl – jó lehetőséget kínál az Egyesült Királyság számára, hogy világszinten vezető szerepet töltsön be fenntartható termesztőközegek előállításában és értékesítésében.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/www.gov.uk