Back to top

Ismét lesz őszi bormustra Szegeden

A pandémia okozta kétéves kényszerű szünet után újra megrendezik Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztivált, melyen több mint száz bortermelő várja szerdától a helybélieket és a városba érkező turistákat - tájékoztatta a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. az MTI-t.

Szeged napjához kapcsolódva májusban rendszeresen szerveznek borfesztivált a csongrádi megyeszékhelyen, a Széchenyi téren, a tavaszi seregszemle a vidék legnagyobb ilyen rendezvénye. A szegedi borfesztiválok története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, a városban 1910-ben és 1912-ben országos mezőgazdasági és szőlészeti kiállítást rendeztek. A korabeli beszámolók szerint e vásárok voltak az első, amikor a minősítést végző szakemberekből álló zsűri mellett a nagyközönség is megkóstolhatta a termelők borait.

Az immár tizedik alkalommal megszervezett Bor tér egyedi hangulatú helyszínen kínál lehetőséget arra, hogy a vendégek ismerkedjenek a borászok remekeivel.

A hosszú és változatos szegedi fesztiválnyár záró rendezvényére a hat magyarországi borrégió mindegyikéből érkeznek kiállítók.

A legfinomabb borok, pálinkák és ínycsiklandó ételek mellett kézműves portékák is szerepelnek a kínálatban. Újdonság, hogy idén a rendezvény újabb helyszínnel bővül: a szomszédos Aradi vértanúk terén kisüzemi sörfőzdék mutatkoznak be.

A szervezők folyamatosan törekszenek a fesztivál "zöldítésére": 2019-ben kivezették a műanyagpoharat a Dóm térről, az idei esztendő üvegpoharai a korábbiaknál kecsesebbek és nagyobbak lesznek. Idén pedig - a kézműves standok kivételével - mindenhol készpénzmentes fizetésre tér át a rendezvény: feltölthető Festipay kártyával, saját bankkártyával, vagy akár okos eszközzel kiegyenlíthetik étel- és italvásárlásaikat a vendégek.

Szerdán este a belvárosból induló látványos szüreti felvonulással kezdődnek a programok.

A Dóm téren öt napon át két kisebb színpadon főként a borozáshoz illő zenét játszó formációk szórakoztatják a vendégeket.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Villány nem áll meg – tanulmányút Günzer Tamás Pincészetében

Günzer Tamás meghívására a Magyar Sommelier Szövetség a Magyar Borszakírók Körének tagjaival szakmai látogatást tett Villányban. Tamás állattenyésztő mérnökként 12 éven keresztül vezette Borjádon a szarvasmarha telepet, de Villányban akkora a nyomás, ott – ahogyan mondja - mindenkiből borász lesz. A szakember 2002-ben kötelezte el magát végleg a szőlő és a bor mellett, az eredmények őt igazolták.

Jó hír a Kéknyelű szerelmeseinek: az év legnagyobb kóstolója Badacsonyban

A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Badacsonyi Kutató Állomása, valamint a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend szervezésében idén június 3-án, harminckettő, Kéknyelűt termelő badacsonyi borászat részvételével, kulturális programokkal, zenével, kiváló borokkal és ízletes fogásokkal az év legnagyobb Kéknyelű kóstolójára várják a Badacsonyba érkezőket.

„A hegyközség maga a termelő”

Erős vezetést ígért Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, akit a május 30-i tisztújításon választottak a szakmai szervezet első emberévé.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.

Káliumban gazdag gyümölcslevek

A szívbetegségek kockázata számottevően mérsékelhető bizonyos gyümölcslevek fogyasztásával, legalábbis ez derül ki a Harvard School of Public Health intézet egyik kutatásából.

A Dunakanyar legszebb borai - újjáéledő hagyományok

Jól tudjuk, Magyarország szinte egy nagy, egybefüggő borvidék. Ráadásul olyan kiváló adottságokkal, amelyet a franciák is megsüvegelnének. Elfeledett területekkel, melyek jellemzően a filoxéra vészt követően tűntek el, s nem volt aki jó másfél évszázadon át újjáélessze.

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat - közölte az MTI-vel a fesztiváligazgató.

Megújuló konferencia borászoknak Egerben

Eger Wine Meetup néven újul meg a húszéves múlttal rendelkező szőlészeti és borászati konferencia Egerben. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakmai programja két napon át tart június 16-17-én, és felöleli a fenntarthatóság, a birtoképítés, a klímaváltozás és a terroir témaköreit.

Kabáról indult hazai térhódítása

A chilipaprika érdekes helyet foglal el a kultúrnövények között. Zöldségként termesztik, de élvezeti termékként, fűszerként fogyasztják. A gyógyhatással is rendelkező bogyót egyre többen kedvelik hazánkban is, és gyorsan terjedő népszerűségéhez jelentősen hozzájárult a Chili Hungária Manufaktúra.

Borfesztiválozunk – a borászok és a fesztiválozók

Május elején kitör a fesztiváli láz, ami eltart októberig. Fél éven keresztül zajlik ez a színes forgatag, amelyben minden hazai borász megtalálhatja önkifejezésének lehetőségeit. A szervezők Erdőbényétől Sopronig sokat áldoznak arra, hogy a kiváló borokon kívül jó program, mindenekelőtt viszonylag színvonalas zene és a bóvlitól a minőségi egyediségig ívelő kézműves vásár színesítse a programot.