0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A legjobb fakitermelők

Erdészetek munkatársai, fakitermeléssel foglalkozó vállalkozások, tűzoltóságok, erdészeti iskolák állítottak ki négyfős csapatokat a Stihl Országos Fakitermelő Versenysorozatra. Közülük a regionális versenyek legjobbjai, összesen 28 csapat jutott be a 35. Bábolnai Gazdanapokon rendezett döntőbe.

Mi favágóknak mondanánk őket, ők azonban inkább a fakitermelő megnevezést szeretik. Ők azok a szakemberek, akik az erdők megújítását, karbantartását azzal végzik el, hogy kivágják a vágásra érett faállományt. 2011-ben indult a STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat, melynek célja az erdei fakitermelési munka biztonságának növeléséhez elengedhetetlen védőfelszerelések és munkavédelmi ruházat bemutatására.

Az országos bajnokság versenyszámai a fakitermelés során végzett feladatok gyors, pontos és biztonságos végrehajtását modellezik.

Az úgynevezett kombinált versenyszámban, ahol a végén mind a négy csapattag dolgozik, a versenybíró leállítja a rönkhasító fejszést, ha egy másik versenyző a lendítési irányban van éppen. A verseny a díjugratáshoz, militaryhoz hasonlóan időre és hibapontra megy, vagyis igazán helyén volt a döntő Bábolnán.

Délelőtt és délután is pontos időbeosztás szerint hét pályán zajlott a viadal. Először egy fa kidöntéséhez szükséges bevágásokat készítette el a csapat első tagja, a második egy szép, egyenletes szeletet vágott le egy rönkből úgy, hogy az alulról és fölülről is megindított vágásoknak találkozniuk kellett. A harmadik csapattag legallyazott egy rönköt és miután a társa bejelölte rajta a vágási helyeket, rönkökre vágta. Ekkor lett mind a négy versenyzőre szükség, ketten fejszével kettéhasították a rönköket (ha valamiért nem hasadt, akkor láncfűrésszel rásegítettek), a végén pedig egyenes vonalra igazítva úgynevezett sarangba rakták a rönköket.

A kombinált versenyszám mellett a versenyzőknek stílszerűen a Stihl láncfűrészen kellett a láncot megigazítaniuk és a fűrészlapot megfordítaniuk – ezt a műveletet mindannyian könnyedén elvégzik munka közben is. Nem véletlen, hogy még a bírók figyelő tekintete alatt is többen is 20 másodperc alatt teljesítették a feladatot. Ugyan a 8 másodperces rekordot nem döntötték meg, de a 15-19 másodperc is igazán lenyűgöző.

A verseny első harmadába a fiatalok, a 18-19 éves szakiskolások még nem értek oda, mert kiderült, ez az a szakma, ahol az ügyesség mellé mindenképp szükség van a nyers erőre, amit évek kemény munkájával lehet csak megszerezni.

A 2022-es STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozaton 1. helyezettje 241 ponttal az Északerdő 100 (Lengyel Lajos, Máté Viktor, Kiss Attila, Pankotai Zoltán). A 2. helyezett 261 ponttal a Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt. közös csapat (Rittlinger Róbert, Juhász István, Bakó László, Bakó András). A 3. helyezett pedig 290 ponttal a Gemenc Zrt. csapata lett (Mézes Gergely, Hideg Bence, Papp László, Bottyán Péter)

Forrás: magyarmezogazdasag.hu