Hegedűs Zsuzsanna több diplomát szerzett, nagy tudású szakember, aki mást is választhatott volna életcéljának, mégis a jövő agrárgenerációjának oktatása mellett tette le a voksát.
Honnan a mezőgazdaság, agrárium iránti érdeklődés?
– Gyerekként és fiatalként is eléggé szerettem az állatokat, szívesen lettem volna állatorvos. De amikor középiskolás voltam, talán kevésbé volt ismert ez a pálya, vagy nem volt mindenki által elfogadott presztízse; mindenesetre mivel jól tanultam, a tanáraim más irányba tereltek, én pedig hallgatva rájuk, tanárképzésre jelentkeztem. Végül a családi körülményeim alakulása miatt nem lettem tanár, de amikor egy évtized múlva újból szóba jöhetett a tanulás, akkor már az állatorvosi képzésre két kicsi gyerekkel nem mehettem. Ugyanakkor mindegyik elképzelésemet, vágyamat – az állatokat, a tanítást, a gazdálkodói örökséget – egyesítette az agrárpálya, ezért választottam végül az állattenyésztő, majd agrármérnök és a hozzá kapcsolódó mérnöktanár képzést.
Minden tanáromtól sokat tanultam a szakmai és a tudományos igényességről, de szeretném kiemelni a juhtenyésztést tanító tanáromat, dr. Toldi Gyulát, akitől azt is megtanultam, hogy a pedagógus elsősorban személyiségével, jellemével, emberségével tanít. Kaposváron a tanárképzés erős oldala volt a pszichológiaoktatás is, sok olyan konkrét példát, élethelyzetet mutattak nekünk, amelyekből az egyre gyakoribb extrém iskolai problémákkal is szembesülhettünk.
A gyerekkori élmények, hatások meghatározóak általában. Esetedben is?
– Talán kívülről nézve rögösnek tűnik az utam, de valójában a belső motivációimat tekintve nem is annyira kacskaringós. Mindkét szülői ágon módos paraszti családból származom, akik valamivel 100 hektár alatti méretű birtokokon gazdálkodtak.
De a nagyszüleim gyerekkoromban is eléggé önellátó életet éltek, a megmaradt tanyán és a hozzá tartozó kicsi földterületen állatokat tartottak, és megtermelték a maguk számára szükséges zöldséget, gyümölcsöt, szőlőt. Nemcsak a tudásukat adták át nekünk, unokáknak, hanem az ezzel járó életmódot, élet- és világszemléletet is. Hogy részei vagyunk a természetnek, hogy minden összefügg egymással, az élőlények élete, az időjárás, a talaj és a mi munkák, vagy éppen hanyagságunk, túlzó vagy hiányos beavatkozásunk a természetes folyamatokba. Már-már történelmi kuriózum, hogy én még a dédnagyanyám tulajdonában lévő városi házba születtem Kiskunhalason, amit az állam elvett. A ház lakórészébe a párthoz hű embert, illetve családját költöztették, dédmamámnak pedig megengedték, hogy a hátsó részen, a házhoz épült ló- és sertésistállóban kialakítson két szoba-konyhás lakást. Az egyikben ő lakott majdnem a haláláig, a másikban pedig az én szüleim, akik így tudtak a házasságkötésük után önálló életet kialakítani. El lehet képzelni, hogy azért ez mennyire volt egészséges!
Azonban az életünkben továbbra is meghatározó volt a nagyszüleim tanyasi élete, sok hétvégét és jóformán minden szünetet ott töltöttünk.
A tanári pályán sem én vagyok a családban az első. Édesapám Kiskunfélegyházán, az Alföld közepének sokáig egyetlen állami tanítóképzőjébe járt. Ez az iskola nevelte több mint nyolc évtizeden át a Duna–Tisza köze és a Tiszántúl nagy területének néptanítóit, nemcsak a falunak és a tanyavilágnak adott hivatásszerető nevelőket, hanem végzett diákjai közül többen váltak az oktatás és a nevelés irányítóivá. Sajnos édesapám nem tudta befejezni a képzést, mert időközben az intézmény mint tanítóképző megszűnt, gimnáziummá alakult.
A saját családodban is továbbadtad a tanulás iránti érdeklődést?
– A család, gyerekek mellett tanulni sok erőt, kitartást és szervezést igényel, a gyermekeim saját tapasztalatainkból is azt látták, tanulták meg, hogy a tanulás, a tudás érték.
Azzal az elképzeléssel jelentkeztél a mérnöktanári szakra, hogy végzés után oktatni is fogsz? Sokan csak egy diplomát látnak, és nincs szándékuk az agrároktatásban dolgozni.
– Természetesen eleve a tanítás volt a cél, nem volt kérdés, hogy tanítani szeretném a szakmát, segíteni a fiatalokat, hogy megtanuljanak eligazodni a világban. A mezőgazdasági szakképzésben végzettek közül sokan helyezkednek el a nagyüzemi élelmiszer-termelést szolgáló állattartó telepeken, de a szakképzést választó diákok egy része a szülei, családja gazdaságát szeretné tovább vinni, tehát a nagyüzemi és a családi gazdálkodói szemlélet és tudás továbbadása is fontos, nem beszélve az emelt szinten érettségizőkről, továbbtanulókról. Ráadásul napjainkban a klímaváltozás szempontjait előtérbe helyezve kell átgondolni az élelmiszereink megteremtését, és megtanulni a jövőt támogató technológiákat, változtatásokat, hogy előrevivő döntéseket hozhassunk.
Szerintem a gyakorlati tapasztalat megszerzése elengedhetetlen lenne az agrárszakoktatásban dolgozók számára. Ez egy régi típusú átalakított telep volt, ahol a megszületett malacok egy részét helyben hizlalták vágásig, nagyobb részüket pedig csak a bérhizlalásba adásig. A hizlalás a megszokottól eltérő tartásmódban történt: 40 kg-ig 300-as kondában mélyalmon, majd vágósúlyig 100-as kondában, szintén mélyalmon. Az ilyen speciális helyzetekben tanulja meg a szakember a gyakorlatban, hogy mi minden segíti vagy hátráltatja az állatok növekedését, egészségmegőrzését egy nagyüzemi környezetben, valamint hogy mindig a helyi adottságok köré kell építeni a termelést.
Később fogyatékossággal élő fiatalokkal is dolgoztam, a velük való kapcsolat és közös munka rengeteg olyan tapasztalatot adott, amely a tanári képességeim fejlődésében nagyon sokat segített, sőt mondhatom, meghatározó volt.
A szakképzésbe 7 évvel ezelőtt kapcsolódtam be, a jelenlegi iskolámban harmadik éve tanítok.
Mesélj a mostani iskoládról! Mit oktatsz, kiknek, milyen tanterv alapján?
– Jelenleg Cegléden, a Török János Református Mezőgazdasági és Egészségügyi Technikum és Szakképző iskolában oktatok szakmai tárgyakat. Az érettségit adó képzéseink: mezőgazdasági technikus, kertésztechnikus, környezetvédelmi technikus és gyakorló ápoló. A szakképesítést adók a gazda állattartó, vagy lovász szakiránnyal, kertész, valamint szociális ápoló és gondozó. Valamint már általános gimnáziumi és sportgimnáziumi osztályaink is indulnak, több mint 400 diák tanul az iskolában. Állattartást, állattenyésztést, szaporodásbiológiát, anatómiát, állategészség-védelmet és a lovász képzés elméleti tantárgyait tanítottam, de az idei tanévben végeznek az utolsó, 2016-os szakképzési törvény szerint tanuló és vizsgázó diákok.
Sokat hallunk az oktatás válzozásairól. Az agrároktatásban mi a helyzet?
– A jelenlegi szakképzési törvény módosította a szakoktatás feltételeit, kereteit. Most a 9. évfolyamon és a technikumi képzésben 9-10. évfolyamokon alapképzés zajlik, amiben alapozó és általános szakmai tartalmakat tanítunk.
A duális képzőhelyeken tanulók szakképzési munkaszerződés keretében vesznek részt a képzésen. A szakirányú oktatásra alkalmas duális képzőhelyeket továbbra is a területi gazdasági kamarák tartják nyilván és ellenőrzik a képzés minőségét.
A duális képzőhelyek előnyeit egyelőre nem, inkább a nehézségeket látjuk, tapasztaljuk. A szakképzésről és általában az oktatás helyzetéről gyakran hallhatunk, én most inkább azokat emelném ki, amelyekről nem esik szó, mert senki nem akar róla beszélni. Az agrárszakképzés középiskolái általában nagy múltú intézmények, ahol magas szintű volt a képzés, nagy tudású és elhivatott szakembereket indítottak el a pályájukon. Az elmúlt évtizedekben aztán több okból is úgy alakult, hogy ezek az iskolák egyre több olyan gyermeket vettek fel, akik nehéz szociális, társadalmi háttérből jöttek, akik tanulási nehézségekkel vagy magatartási, viselkedési problémákkal küzdöttek és más intézmények nem fogadták őket.
Ezeknek a diákoknak sokkal több segítségre lenne szükségük, a pedagógusnak egyszerre kellene nevelőnek, pszichológusnak, gyógypedagógusnak, rendőrnek, jogásznak, néha szülőnek vagy orvosnak is lenni. Másfelől modern és naprakész szaktudást szeretnénk adni azoknak a gyerekeknek, akik a szakma miatt jönnek az agrárszakképzésbe – és ez a két erővonal napi szinten egymásnak feszül, a pedagógusokat gyakran lehetetlen helyzetek elé állítva.
Ez a helyzet nagy nyomást helyez a pedagógusokra. Van megoldás?
– A jelenlegi munkahelyemen jó tanári közösség dolgozik együtt, akik segíteni tudják egymást, de rálátásom volt másik hasonló iskolára, valamint néhány általános iskolára korábbról, illetve a gyerekeim iskolájára is. A pedagógusszerep nem véletlenül van folyamatosan jelen a közbeszédben is. A kevés fizetés nem kérdés, az agrárszakoktatók is – másokhoz hasonlóan – másodállást vállalnak, vagy igyekeznek saját mezőgazdasági vállalkozásukból kiegészíteni a jövedelmüket.
Már a képzés során segítene egyfelől kiszűrni a tanári munkára alkalmatlanokat, másfelől segítene az önismeret fejlesztésében, az önreflexióban, ami szerintem alapfeltétele az eredményes tanári munkának. Segítene abban is, hogy a tanárnak készülő fiatal feldolgozza a saját belső nehézségeit, tudatossá váljanak számára az őt irányító belső erők, és ezeket ne vigye át a diákkal való kapcsolatába. Egy-egy komolyabb iskolai krízishelyzetben a tanárnak tudnia kell világosan elkülöníteni, hogy amikor segíteni akar, az valójában róla szól vagy a diákról. A kiégés ellen és a későbbi napi tanári munka gyakran nehéz eseményei kezelésében, értékelésében is hasznos lenne, ha rendelkezésre állna a szupervízió lehetősége.
A nehézségek ellenére vagy épp ezért, mi motivál, hogy pályán maradj?
– Szerencsés alkat vagyok, én magam nagyon sokféle dologban találok örömet, a tanári szerep több oldalán is van részem sikerélményben. Egy-egy jól sikerült óra, gyakorlat mellett eljutok a gyerekekkel versenyekre, sikerrel veszünk részt országos vagy városi rendezvényen, mint egy futófesztivál, vagy a hódmezővásárhelyi kiállításon is segítettünk a munkálatokban.
Ez egy nagyon gyakorlatorientált oktatási forma. A covid-időszak alatt hogyan oldottátok meg a felmerülő problémákat?
– A vírushelyzet nagyon megviselt mindenkit. Első alkalommal teljes zárás volt, 2021 őszén pedig csak egy darabig tarthattunk gyakorlatokat csökkentett óraszámban. Sajnos a tanulóink igen nagy részének nem voltak biztosítottak az online oktatáshoz szükséges feltételek, eszközök, sokan elmentek dolgozni a tanítás ideje alatt, nehezen lehetett őket elérni. Igyekeztünk minden támogatást megadni, méltányos elvárásokat közvetíteni, ugyanakkor segíteni abban, hogy így is eljussanak az érettségiig, a szakképesítés megszerzéséig.
Mondanál pár szót a mindennapjaidról? Van időd a tanítás, felkészülés mellett másra? Otthon tartasz állatot, termelsz valamit?
– Mivel mérnöktanárként az ember sokféle tárgyat tanít, azok szakmai tartalma is változik, több év tapasztalattal is sokat készülök az órákra. Ezen kívül más tudományterületek is érdekelnek, sokat olvasok.
Jelenleg egy kutyám van csak, Léna, aki a természetjárásban, gyaloglásban is társam. Korábban volt háztáji gazdaságunk, baromfit, nyulat, kiskérődzőket tartottunk, kertészkedtünk. Szabadidős tevékenységnek is jó volt, de valahogy mindig is éreztem egyfajta szentségét annak, hogy a kezeim között nő meg az a növény és állat, amely később az ételünk lesz. Jelenleg egy új otthon kialakítása áll előttem, amint módom lesz rá, folytatom a gazdálkodást. Most viszont már nemcsak saját fogyasztási, hanem részben oktatási céllal is, egyfajta bemutatógazdaságként. Egy-egy nyári napközis tábor vagy családi nap keretében nyáron érdemes a gyerekeket tanítgatni arról, hogyan is viselkednek az állatok, vagy hogyan függ össze az élőlények élete és a környezet, miért vannak vagy miért nincsenek a kertünkben rovarok, madarak, giliszták vakondokok és sünök, mert már nagyon kevesen tudják ezt a nagyszüleiktől megtanulni.
Vétek Tímea
