0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fowler gőzgéptől a Hofherr traktorig

Sokak örömére ismét beüzemelték a Fowler-féle gőzgépeket Keszthelyen, a Majorbéli Géptalálkozón. Az Európában is egyedülálló masinákra ezúttal mindenki felülhetett, aki kedvet kapott hozzá. Traktorokat és egyéb mezőgazdasági gépeket is bemutattak a rendezvényen, és különféle termények őrlését is kipróbálhatták az érdeklődők a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyén.

Az öreg, 1910-ben gyártott gőzgép beindítását minden alkalommal nagy érdeklődéssel várják. Nemcsak a helyiek keresik fel szívesen a találkozót, hanem távolabbról is szép számmal jönnek vendégek. Volt, aki kifejezetten a gépek kedvéért utazott Keszthelyre.

Sal Péter Budapestről érkezett a rendezvényre.

– Ez számomra a megelevenedett csoda – fogalmazott. – A késztetés onnan jön – egyébként eleve öreg motorokkal jöttünk –, hogy apai nagyapám Pannonhalmán volt uradalmi gépész, és ha nem is ezekkel a berendezésekkel, de azért régi traktorokkal, önjárókkal és cséplőgépekkel foglalkozott. Élénken emlékszem rájuk és imádom őket.

A gépek többségét ki lehetett próbálni. Főleg a gyerekek használták ki a lehetőséget, de a bemutatókat is nagyon élvezték. A felnőtteket inkább a járművek működése érdekelte.

– Komoly előkészületek kellenek a kiderítéséhez, hogy hol szerezzünk a gépeinkhez alkatrészeket – mondta el Nyárádi Zoltán gőzgépész. – A Fowler-féle gép Angliában készült, így mindene colmenetes és minden angol szabvány szerint készült. Az átállítása metrikusra nehéz és keserves munka. Alaposan át kell gondolni, hogy mit próbáljunk meg megcsinálni rajta, és hogy az hogyan, mivel sikerülhet.

Az 1923-ban gyártott Hofherr traktort is beindították. A nyersolaj-üzemű jármű igazi kuriózum, ugyanis ennek a típusnak ez az egy példánya működőképes. Annak idején ezek a traktorok váltották fel a földeken a gőzgépeket.

A Majormúzeum minden évben igyekszik újdonságokkal szolgálni az érdeklődőknek. Horváth Zoltán, a MMGM Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely intézményvezetője elmondta, hogy elkezdték bővíteni hagyományos programjaikat, ahogy a múzeum többi része is egyre inkább nyit a családok irányába. Több kisgyerekeknek szánt programmal készültek a Géptalálkozóra, és ennek érdekében vonták be a Zala Múltja Hagyományőrző Egyesületet is a szervezésbe. Az egyesület többféle darálót, kukoricamorzsolót, malmot és más régi eszközt is elhozott a Majormúzeumba, amik mind nagy sikert arattak a gyerekek körében.

– Egészen pontosan 225 éve, 1797-ben nyitotta meg kapuit a Georgikon, Európa első önálló agrár-felsőoktatási iskolája, ahol a gyakorlati oktatás és a kísérleti gazdálkodás színtere a Festetics-major volt – mondta el Major Zoltán. – A Georgikont alapító gróf tolnai Festetics György kora legkiválóbb szakembereit hívta meg oktatni az intézetbe, ahol gazdatiszteket, erdészeket, uradalmi jogászokat, mérnököket, kertészeket, ménesmestereket, földműveseket, lovászokat és gazdaasszonyokat képeztek felsőfokon.

– Ötven évvel ezelőtt, 1972. július 1-jén, a Georgikon megalapításának 175 éves évfordulóján jött létre a Georgikon Majormúzeum. Az épületegyüttes műemléki védettséget kapott, amivel új korszak vette kezdetét. Az egykori uradalmi épületekben egymás után nyíltak az újabb és újabb kiállítóterek. Az intézmény immár öt évtizede fejlődik a történelmi falak között, és nemcsak a saját örökségét, hanem a hozzá szorosan kapcsolódó hagyományokat is tovább élteti.

– A jubileumra megújítottuk szőlészeti-borászati kiállításunkat, illetve berendeztük a dr. Bakonyi Károly-emlékszobát.

Immár tizenhatodik alkalommal rendezték meg a géptalálkozót.

– Az elmúlt két év rendezvényeire, így a géptalálkozóra is hatással volt a covid- járvány. Szerettünk volna idén végre ismét nagyívű géptalálkozót szervezni, minél gazdagabb programmal, olyan hangulattal, amilyen a régmúlt időkben volt, ráadásul úgy, hogy ne csak a veterán gépek rajongóinak, a gépészeknek, hanem a családoknak és a gyerekeknek is maradandó élményt szerezzünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy két éve elnyertük a „Családbarát múzeum” címet, így kötelességünknek tekintjük, hogy minden rendezvényünknek a kisgyerekes családok legyenek a fókuszában.

– Hogyan értékeli az idei rendezvényt?

– Minden várakozásunkat felülmúlta. És nemcsak a közel ezer látogatóra gondolok, hanem hogy régmúlt idők hangulatát is sikerült felidéznünk, éppen úgy, ahogy terveztük.

Jó volt látni, hogy önkéntes gépészeink szívüket-lelküket beleadják a gőzgépek üzemeltetésébe, igazi show-t csináltak. Büszkék vagyunk határozott kiállásukra, hiszen az egyébként feketeszénnel üzemelő gőzgépeket a szénhiány miatt barnaszénnel és fával kellett felfűteniük.

Kérdéses volt, hogy így le tudják-e adni azt a teljesítményt, ami gőzgépes szántáshoz szükséges. Vállalták, megcsinálták; a rendezvény fénypontja volt a szántási bemutató, ami miatt sokan még az ország túlsó feléből is ellátogattak hozzánk.

– Külön köszönetet mondok az Adler Sport Klub veterán autósainak, akik gyönyörű állapotban tartott, 1930 előtt készült autókkal örvendeztették meg a nagyérdeműt.

– Egy ilyen nagy rendezvény lebonyolításakor mindig kulcskérdés az étkezés. Szintén önkéntes szakácsunk két hatalmas bogrács pincepörköltet és babgulyást készített, amellé pedig a múzeum munkatársai sütöttek pogácsát a búbos kemencénkben. Én magam eleinte túlzónak találtam a mennyiséget, de végül meg se tudtam kóstolni, olyan gyorsan elfogyott.

– Hogyan látja: mennyire népszerűek a családi rendezvények, és azokon belül mennyire érdeklődnek a régmúltat bemutató programok iránt?

– Hál’ Istennek, azt mondhatom, hogy egyre népszerűbbek a hagyományos ünnepkörökhöz kapcsolódó rendezvényeink. De csak hogy egy gondolat erejéig visszakanyarodjak a géptalálkozóhoz, több látogatónk is megjegyezte „kritikusan”, hogy miért nem tartunk gyakrabban ilyen gépes rendezvényt. De egyébként igen népszerű a húsvéti, a Szent Iván-éji és a Márton-napi rendezvényünk is.

– Milyen programokkal várják még idén az érdeklődőket?

– Szeptember 17-én, a Kulturális Örökség Napján a Helka hajón mutatkozik be a múzeum, különböző múzeumpedagógiai programokkal. Októberben tartjuk a Majorbéli Kisállat-bemutatót, novemberben hagyományos Márton-napi rendezvényünket, végül pedig decemberben rendhagyó pálinkamustrát és Luca-napi kézműves vásárt tervezünk.

– Terveznek valamilyen fejlesztést vagy beruházást?

– Továbbra is kiállításaink megújítása a prioritás. Két látványtárat is szeretnénk megnyitni, amelyek eddig nem voltak látogathatók. További ötleteink és elképzeléseink is vannak, de azok nagy része anyagi kérdés.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság