0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Boróka, Villő és Zselyke kínálata

Boróka, Villő, Zselyke. Mi a közös ebben a három névben? Az, hogy mindhárom kislányról bort nevezett el az édesapjuk. A vendégek és a vásárlók nemcsak értékelik Takács Zsolt Rezi szőlőhegyén készített borainak újszerű elnevezését, hanem szívesen vásárolják őket.

A Takács család feljegyzéseinek gyűjteményében az 1730-as évekből származik az első szőlőről szóló írás. Takács Zsolt a család nyolcadik generációjának tagja.

– Üknagyapánk, Takács Mihály kezdte a szőlőtelepítést, amit fia, Takács Péter folytatott, a szőlő- és bortermeléssel együtt. Az ő fiai, Takács Mihály, József és Ferenc a szakma szeretetét is megörökölték tőle – idézte fel a csendes helyen fekvő, meghitt családi birtok megalapozását.

– A mi pincészetünk Takács Mihály ágán folytatódott, aki Festetics Tasziló területszomszédja és jó barátja volt.

Az ő fia, Takács Lajos 2,5 hektáron termesztett Rizlingszilvánit és Rajnai rizlinget, hagyományos bakhátas műveléssel. A termelőszövetkezetek szervezésekor, 1959 és a ’70-es évek között a család területeinek nagy részét elvesztettük.

Édesapámnak, Takács Ferencnek az 1990-es évek közepére sikerült egy kis részüket visszavásárolnia, és azonmód belevágott a minőségi bortermelésbe. Kordonos művelésre váltott, és Chardonnay-t, Zengőt, Nektárt, Irsai olivért, Blauburgert és Kékfrankost kezdett termeszteni.

Gyerekkoromban sok időt töltöttem a szőlőben, a természetszeretetem is ott alakult ki. Nem volt kérdés, hogy mit fogok tanulni. Miután 1992-ben végeztem a balatonfüredi Széchenyi Ferenc Szakközépiskola borász szakán, a Vonyarcvashegyi Pincészeti Szövetkezetnél dolgoztam
25 évet. Közben segítettem édesapámnak a munkában, folytatva a családi hagyományt.

Amikor a szövetkezet megszűnt, úgy gondoltuk, saját vállalkozásban folytatjuk a szőlészetet és a borászatot.

„Ráfeküdtünk” a munkára és a borok még jobb minőségére, kibővítve a marketinggel. Az alapok adottak voltak, hiszen 1997 óta palackoztuk a borainkat. Egyik fő célomat, hogy kizárólag palackban értékesítsük a borainkat, 2010-ben sikerült valóra váltanunk. Aztán 2012-ben megvásároltunk még 0,5 hektárt, és megkezdtük a mai fajtaösszetétel kialakítását. Jelenleg hét fajta szőlőből készítünk 10–11 féle bort, szárazat, félszárazat és félédeset, fehéret, vöröset és rozét egyaránt.

A Bakonyi Karcsi bácsi által létrehozott félédes muskotályos Nektár illata és finom savai szinte mindenkit elvarázsolnak, 2003 óta ez a pincészetünk „zászlóshajója”. Egyébként 4–5 ezer liter bort palackozunk évente.

Takács Zsolt elmesélte, hogy amikor vállalkozni kezdtek, alaposan átbeszélték a lehetőségeket egy marketingszakértővel.

– Rövid úton tisztáztuk, hogy a jó bornak is kell a cégér, akármilyen közhelynek számítson ez manapság. Mindent alapjaiban megváltoztattunk, a közösségi médiás jelenlétünktől kezdve, a weboldalunkon át a cégtáblákig és a palackok címkéjéig. Utóbbiakat egyébként igazi különlegességnek tartom. Mivel komolyan biciklizem, először is kézzel rajzolt kerékpárok jelentek meg a címkéken. Aztán következtek a gyerekeim, akik szintén „beléptek” a borászat világába a Három Nővér elnevezésű borcsaláddal.

– A Boróka, szárazsága ellenére, könnyű, zamatos muskotályos fehér bor. Elsőszülött lányomról neveztem el, mert ebben a borban az ő bája, csintalan mosolya, jókedve köszön vissza. Itt kell megjegyeznem, hogy pincészetünk Nektárját hungarikummá nyilvánították a 2003-as Országos Cserszegi Borversenyen.

A Három Nővér borcsalád legfiatalabb tagja Villő. Igazi különlegesség kerül a palackjába, ami a Balaton-felvidék fiatalos lendületét és Tokaj-Hegyalja tiszteletét ötvözi:

Chardonnay borunkat tokaji aszús hordóban érleljük, ami akkor kerül palackba, amikor savai lekerekedtek, a hordóból pedig kellőképen, de nem tolakodóan kivette a fa és a vanília ízét.

Ez a bor legkisebb lányunkra emlékeztet, aki mindig felhívja magára valamivel a figyelmet. Hozzá hasonlóan egyből megakad az ember szeme ezen a palackon. Csak rá kell nézni a címkére, aztán megkóstolni a bort, és mindenki egyből érti, hogy miről van szó.

Borókán kívül természetesen itt van Zselyke is. Középső lányom nevét viseli a pincészet új, félszáraz fehérbora. Gondosan kiválogatjuk hozzá a legérettebb fürtöket, hogy egyensúlyban legyen az ízvilága és a savtartalma. Zselyke lányom pajkosságát, dacosságát és érzékeny lelkivilágát a Zengő bor csodája adja vissza. Reduktív technológiával készül a bor, amivel megőrzi intenzív gyümölcsös illatát.

Természetesen a boroscímkék kislányaim portréját viselik. A rajzokat párom készítette. A vendégeink és a vásárlók kedvelik ezt a stílust. Persze, hozzá kell tenni, hogy ehhez finom, minőségi borok is kellenek .

A szakember szerint a szőlészet-borászat sokat változott az elmúlt évtizedekben.

Ma már nem elegendő, ha csak néha, például hétvégenként ránézünk a birtokra, hétköznap is ott kell lenni az ültetvényen, gyakorlatilag állandóan.

– Az időjárás változása, viszontagságai, a hirtelen megjelenő betegségek miatt a szőlőben nem lehet várni. Előfordulhat, hogy akár 1–2 órán belül permetezni kell, ha meg akarjuk menteni a termést. Mivel csak évi egy termés áll rendelkezésünkre, arra nagyon kell vigyázni.

Milyen volt az idei esztendő szőlészeti szempontból?

– A tél és a metszés után nagyon nehezen indult a rügyfakadás, körülbelül három hét késést tapasztaltunk. Aztán hirtelen megjött a meleg, és a szőlő óriási sebességgel kezdett nőni, akár a napi
7–8 centimétert is meghaladta. Ebből következően rengeteg volt a zöldmunka. A következő időszakot a csapadékhiány határozta meg.

Viharok tekintetében szerencsések voltunk: elkerült bennünket a jég.

Bár a korai fajtákat, például az Irsai Olivért és a Nektárt már leszedhettük volna, mégis csak szeptember elejére tervezem a szüretet. Egyrészt azért, mert bíztam annak az 50 milliméter csapadéknak az érkezésében, ami szerencsésen meg is jött nemrég Ez azért volt fontos, mert nekünk nemcsak a minőség, hanem a mennyiség is fontos, hiszen sok a vendégünk, meglehetősen sok bor fogy, a pince nem lehet üres.

Ha már a szüretet szóba hoztam: amikor a korai fajtákkal elkezdjük a szedést, onnantól másfél hónapig tart a betakarítás. A végére a vörös és a Tramini marad. Előbbit október 20. körül préselem, de közben már fejtem a korábbi szüreteket.

A spontán erjesztés mellett – sem élesztőt, sem tápsót nem használok – a gyors fejtés híve vagyok, az illatos fajták miatt. A borok saválló vagy műanyag tartályba kerülnek. Lényeges szempont a légmentesség.

Takács Zsolt azt mondja, nem nagyon tervez változtatni, a birtok mostani mérete neki éppen megfelelő.

– A munka tekintetében pengeélen táncolunk: magunk már nem nagyon tudnánk többet dolgozni. Az 1 hektár elég! Ketten végezzük a teendőket, csak szüretelni hívunk barátokat. Azt az elvet követem, hogy a munka mellett a család és a pihenés ugyanolyan fontos. Mindig várjuk a szüret végét, bár hozzá kell tenni, hogy utána sincs nagy leállás, hiszen télen meg a borokat kell kezelni. Aztán ott van a vendéglátás is, ami szintén sok tennivalót jelent.

A borokat, persze, kóstolgatni is kell. Melyik lehet Takács Zsolt kedvence?

– Ez hangulat- és társaságfüggő. Szeretem az érlelt borokat. A kedvencem talán az érlelt Chardonnay, a Villő, nagy melegben viszont egy rozé hosszú­lépés. Ha már a kedvencekről van szó, akkor elmondhatom, hogy a vendégek véleményét jó megismerni. Sok versenyen kaptunk már rangos elismeréseket. Ezek nagy örömet szereznek, ennek ellenére az érmeket és okleveleket egy fiókban tartom, nem mutogatom őket. A versenyeknek köszönhetően tudom, hogy szakmailag hol állok, de igazából a boraim fogyasztóinak a véleménye a legfontosabb. Legtöbben az illatos, könnyű, száraz borokat keresik, szeretik, de a palettánkon mindenki talál, olyat, ami ízlik neki. Számomra ez a lényeg.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság