0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tartós lehűlés és további csapadék érkezik

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása fokozatosan mérsékelte, majd az Alföld középső tájainak kivételével a legtöbb helyen meg is szüntette az aszályt hazánkban. A múlt hét második felében is jelentős mennyiségű eső esett az északkeleti illetve délkeleti területeken, és a csapadékos időjárás a héten is folytatódik, ezúttal a déli és keleti országrészben valószínű a 20 mm-t meghaladó mennyiség.

Ezzel együtt tartósan és jelentősen le is hűl az idő, szombattól országszerte 20 fok alatti hőmérsékletekre van kilátás.

Az elmúlt egy hétben változékony, többször csapadékos időben volt részünk, de a csapadék területi eloszlásában igen nagy változékonyság mutatkozott. Míg az északkeleti és a délkeleti országrészben 30-70 mm eső esett, az északnyugati tájakon és a Kaposvár–Paks–Szolnok vonal tágabb térségében jellemzően csak 1-3 mm-t mérhettünk a múlt hét második felében. Hétfőtől jelentősen csökkent a csapadékhajlam, csak kevés helyen fordult elő gyenge eső, zápor.

Az augusztus közepe óta lehullott csapadék az ország nagy részén már meghaladja a sokéves átlagot, jellemzően 30 és 80 mm között alakul, de a keleti tájakon többfelé 100 mm-nél is több esett.

A felszín közeli talajréteg a legtöbb helyen alaposan átnedvesedett, és egyre többfelé jut a középső és mélyebb rétegekbe is a nedvességből, bár a fél méternél mélyebb talajrétegekben továbbra is jelentős a nedvességhiány. Az aszály területi kiterjedése és mértéke jelentősen csökkent az elmúlt egy hónap folyamán, már csak az Alföld középső és a Dunántúl délkeleti jellemző.

A hőmérséklet vasárnap óta néhány fokkal visszaesett a megelőző időszakhoz képest, és keddig 22-24 fokos maximumok voltak jellemzőek, kedden hajnalban pedig a felhőtlen tájakon 10 fok alá hűlt a levegő. Szerdán átmenetileg visszatért a nyár, és – az északkeleti országrész kivételével, ahol 20 fok sem volt – az ország jelentős részén 25-30 fokig melegedett a levegő.

A napraforgó és a kukorica betakarítása egyaránt folyamatban van, előbbi növény esetén már a végéhez közelít, utóbbit pedig sokfelé már a nyáron lesilózták. Nyugaton, délnyugaton, ahol a nyár első felében még aránylag kedvező volt a talajnedvesség, nem annyira rossz a termés, mint a keleti országrészben, ahol nagy területen egyáltalán nem termett semmi. Miskolc térségében többnyire egy-egy cső van a kukoricán, ezek pedig jellemzően rövidek és hiányosan berakódottak.

Az elmúlt hetekben érkezett csapadék a napraforgónak és a kukoricánk már nem számított. A frissen elvetett repce azonban szépen sorol már, és az őszi kalászosok későbbi vetéséhez is nagy szükség van a talajok nedvesedésére.

A csapadékos, eddig meleg időben azonban a gyomok is jelentős növekedésnek indultak, és a növényi kórokozóknak is kedvezett a megnövekedett páratartalom.

A hét további részében egyre hűvösebb, sokfelé csapadékos, szeles időre van kilátás. Már csütörtök délután és este többfelé várható zápor, zivatar, majd pénteken a nap első felében főként a déli országrészben, délutántól a Dunántúlon is nagy területen lehetnek további esők. Eleinte szombaton is délen, délnyugaton valószínű csapadék, majd a nap második felében, vasárnap reggelig a keleti országrészben is számottevő mennyiségre van kilátás. Vasárnaptól szórványosan előforduló esők, záporok várhatók, és ekkor már napos időszakok is lehetnek. A következő egy hétben összességében 10-30 mm csapadék valószínű, de a déli megyékben ennek akár a duplája is eshet.

A hőmérséklet már péntektől visszaesik, bár ekkor még a szárazabb keleti, északkeleti tájakon 23-25 fokig melegszik a levegő, az esős területeken azonban csak 17-19 fokra lehet számítani. Szombattól mindenütt érezhető lesz a lehűlés, 20, a tartósan esős területeken 15 fok alatt marad a hőmérséklet, vasárnaptól pedig éjszakánként is egyre nagyobb területen 10 fok alá hűl a levegő. A hűvös idő a jövő hét végéig kitart.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu