Back to top

A zsírfogyasztás lehet a titka a zsírvesztésnek?

Egy tanulmány szerint a kalóriadús, alacsony szénhidrát- és magas zsírtartalmú étrend javította a cukorbetegséget és csökkentette a májban lévő zsírfelhalmozódást.

Az első legkiterjedtebb kutatási tanulmányt az alacsony szénhidrát- és magas zsírtartalmú diétával kapcsolatban a kettes típusú cukorbetegségben és zsírmájban szenvedő betegeken végezték Dániában. A hat hónapon át tartó vizsgálat során megállapították, hogy ez az étrend javította a nem alkoholos zsírmájat (NAFLD), amely világszerte az emberek több mint 25%-át, valamint a 2-es típusú cukorbetegek 55%-át érinti. Ugyanakkor a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők vércukorszintjére is pozitív hatással volt ez az étrend.

"Ha a májban zsír halmozódik fel, akkor előnyös lehet a zsírok fogyasztása" - mondta Camilla Dalby Hansen, klinikai kutatási asszisztens, a dániai Odense Egyetemi Kórház orvosa a tanulmány eredményeit ismertetve a londoni Nemzetközi Májkongresszuson.

Miközben a résztvevők ugyanannyi kalóriát fogyasztottak, mint amennyit megszoktak, testsúlyuk közel 6%-át adták le, valamint javult a cukorbetegség kontrollja, és csökkent a májban lévő zsír mennyisége.

Az alacsony szénhidráttartalmú, magas zsírtartalmú étrendet "egy klasszikus, zsírszegény diétás étrenddel" hasonlították össze, amely alacsony zsírtartalmú és magas teljes kiőrlésű gabonafélékben, például zabban, burgonyában és zöldségekben gazdag. Ezzel szemben az alacsony szénhidráttartalmú, magas zsírtartalmú étrend "nagyon magas zsírtartalmú". "Elsősorban egészséges zsírokat, például avokádót, olívaolajat, dióféléket és magvakat, de sajtot, tejszínt, magas zsírtartalmú tejtermékeket is tartalmaz" - mondta Hansen.

Negyed liter olívaolajnak megfelelő zsír

A résztvevők naponta negyed liter olívaolajnak megfelelő zsírt fogyasztottak. "Tényleg sokat kellett változtatniuk a gondolkodásmódjukon, mert nehéz volt elkezdeniük ennyi zsírt enni. Ugyanis évtizedeken át azt hallották, hogy a zsírfogyasztás egészségtelen" - mondta Hansen.

A diéta sok zöldségeket tartalmazott, de az olyan magas szénhidráttartalmú ételeket kizárták, mint a kenyér, a burgonya, a rizs vagy a tészta.

A százhatvanöt résztvevő hat hónapon keresztül folytatta ezt az étrendet, amely során különböző vizsgálatokat végeztek, többek között májbiopsziát is. "Azt mondtuk a résztvevőknek, hogy egyenek nyugodtan, amíg jóllaknak. Ezt nagy előnynek találtuk, mert a mai diétákkal kapcsolatban a legfőbb probléma az, hogy hosszú távon nagyon nehéz fenntartani őket" - emelte ki Hansen.

Míg az egészséges zsírok fogyasztását ajánlották, az LDL-koleszterin, más néven "rossz koleszterin" eredményei nem változtak attól függően, hogy a résztvevők egészséges vagy telített zsírokat fogyasztottak-e, amelyek például szalonnából származnak. "Ez volt a hipotézisünk, hogy ha sok telített zsírt fogyasztanak, akkor az talán befolyásolja az LDL-eredményeket, de nem ezt láttuk" - mondta Hansen. Hozzátette, hogy ezek az eredmények a jövőben talán több lehetőséget adnak a betegeknek, hogy maguk választhassák ki, mi illik az életmódjukba

"Fontos hangsúlyozni, hogy nem csak arról van szó, hogy a világ összes zsírját megesszük, arra is koncentrálni kell, hogy a jó zsírokból is fogyasszunk, és ami nagyon fontos, hogy ne együnk egyszerre sok zsírt és szénhidrátot"

- mondta Hansen. Hozzátette, hogy a diéta követése során elengedhetetlen az orvossal való rendszeres konzultálás és az utóellenőrzések elvégzése.

A tanulmányt kommentálva Zobair M. Younossi, az amerikai Inova Fairfax Medical Campus orvosi tanszékének elnöke kiemelte, hogy hosszú távú adatokra van szükség ahhoz, hogy megértsük ennek a diétának a valódi eredményét.

Forrás: 
Euractiv.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Játékkal és kóstoltatással népszerűsítik a mangalicahúst

Minél többet, minél több helyen együnk mangalicahúst! Így summázta a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke a farsangi időszakig tartó kampány célját. Az Agrármarketing Centrum és az Agrárminisztérium negyedik éve már nemcsak általában a hazai sertéshús fogyasztását igyekszik ösztönözni, hanem a prémium mangalicahúsét is.

A méhészet művészete 12 - A méhek és a lélek

A tél különleges időszak a méhek és a méhész életében is. Gyakran megkérdezik tőlem, hogy „Ilyenkor a méhek alszanak?” – s mindig nagy csodálkozás fogadja, amikor elmesélem, hogy mi történik télen a méhekkel.

A fahéj lehetséges hatásai a memóriára és a tanulásra

A fahéj, a jól ismert aromás fűszer, amelyet sokan használunk sütemények sütéséhez és sós ételek főzéséhez is, a cinnamomum fák belső kérgéből származik. Ezek örökzöld fák a Himalájában és más hegyvidéki területeken, valamint Dél-Kína, India és Délkelet-Ázsia esőerdőiben és más erdőiben.

Változott a fogyasztói magatartás

A magyar zöldség-gyümölcs árakat a globális hatások mellett az idényjelleg és az időjárás is erősen befolyásolja. A kereskedelmi láncok törekednek arra, hogy minél több magyar eredetű terméket kínáljanak és kiegyenlített legyen a forgalom, derült ki a körkérdésünkre adott válaszokból.

Módosult a „148-as” rendelet

Tavaly augusztusban merült ki az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott, az állattartó ágazatokat segítő támogatási keret. A „148-asként” ismert jogszabályt év végén, decemberben módosította a szaktárca az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése érdekében, így idén január 1-jétől, megújult tartalommal, újra elérhető a támogatás.

Még mielőtt feledésbe merülne

Egy sor olyan zöldséget ismerünk mi is, amelyek nélkül egy generációval korábban még elképzelhetetlen volt a téli étrend, most pedig az adja a folyamatos témát az ágazatnak, hogy miként lehetne a forgalom visszaesését megállítani. Nyugat-Európa tradicionális téli zöldsége, a halványított cikória is ezzel küzd, a Belgiumban másodszor megrendezett cikóriahét fogyasztásélénkítő hatása azonban úgy tűnik, meggyőző.

3 év kihagyás után újra megjelent Görögországban az ASP

Idén eddig már 15 európai országban igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét a vaddisznó-populációban. 2020 áprilisa óta először mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASF) vírusát Görögországban.

Kevesebbet vásároltunk decemberben

Tavaly decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Még nem tért teljesen magához a sörpiac a pandémia után

Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől, a hazai termelés 2022-ben a 2021-es szint közelében alakult. A termékek között - az előző évek tendenciáját folytatva - tovább emelkedett a prémium- és szuperprémium kategóriájú, illetve az alkoholmentes sörök aránya - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

Esnek a globális élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint januárban az átfogó árindex 131,2 pont lett, ami 1,1 pont (0,8 százalék) csökkenés decemberhez képest. Ez volt a 10. egymást követő havi csökkenés.