A gyomszabályozás lehetőségei

A herbicidek alkalmazása viszonylag egyszerű, a tenyészidőszakban két jól időzített kezeléssel majdhogynem gyommentesen tartható az ültetvény, de felvetődik a vegyszerek káros környezeti hatása. Ezen kívül a szőlő igen érzékenyen reagál az elsodródó permetcseppekre.

Utóbbiakhoz tartozik a forró vízzel, forró habbal vagy gázperzseléssel való gyomirtás, amelyeknek viszonylag kicsi a munkateljesítménye és nagyon drágák, ezen kívül a hatástartamuk rövid, károsítják a talajéletet, és az eljárás során felhasznált energiamennyiség sem a környezetkímélő irányba mozdul el. Éppen ezért a szőlőtermesztésben a termikus gyomszabályozási módok nem tartoznak a szakmailag támogatott kategóriába.

Az egyetlen elfogadott eljárás a herbicidek helyettesítésére a sorok aljának mechanikai művelése. Kétségtelen, hogy ez az eljárás is számos kérdést vet fel, de nem létezik problémamentes mechanikai munka a sorok tisztántartására. Mérlegelni kell a választott módszer előnyeit és hátrányait, lehetséges ökológiai következményeit. A mechanikai soraljaművelés történhet gumiujjas tárcsával, forgókéses, forgókapás, kétoldalas, damilos mulcsozó, forgóborona- és késes soraljművelővel, kézi kapával stb.

A talajművelésnek nemcsak a gyomokra van hatása, hanem a talajban élő szervezetekre, a talaj fizikai és kémiai állapotára is kihat, és ezzel együtt közrejátszik az üvegházhatás mérséklésében, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében is. A mezőgazdaságilag hasznosított talajok fontos szerepet játszanak ebben, mert globálisan tekintve a talajok négyszer több szenet tartalmaznak, mint az atmoszféra, melynek fele szerves anyag formájában van jelen. A talajorganizmusok nagyobb része a növekedéséhez és szaporodásához szükséges energiát a szerves anyagok oxidációjából nyeri. Ebben a folyamatban a szénhidrátokat oxigén felhasználásával szén-dioxidra és vízre bontják, ezzel egyidejűleg energia szabadul fel. A felszabaduló szén-dioxid mennyisége alkalmas a talajban lezajló légzési és életfolyamatok intenzitásának a mérésére. Ezért a talajban lévő szervesen kötött szénnek nagy jelentősége van a klímavédelemben. Amikor a humusztartalom emelkedik, a talaj hozzájárul az légkörben lévő szén-dioxid-tartalom csökkenéséhez, ezzel együtt mérsékli a globális felmelegedést.

Minden egyes talajművelés az értékes humusz leépülésével és CO2-felszabadulással jár, mivel a talaj átkeverése és levegőztetése serkenti a mikrobák aktivitását, még ha rövid időre is. Gyakori talajművelés emeli a talajhőmérsékletet, ami szintén növeli a talajaktivitást, azon keresztül pedig a légköri CO2-tartalmat. A szőlő gyökereinek közel 80%-a a sorok alatt helyezkedik el, és 1 kg humusz 7 liter vizet képes magában tárolni. Érthető tehát, hogy igen nagy jelentőségű a kiegyenlített humuszellátás a sorok alatt, és miért van szükség a talaj kímélésére és minél kevesebb bolygatására. Nemcsak minden talajművelés, hanem a nitrogéntrágyázás is növeli a talaj levegőztetésén keresztül a biológiai aktivitást és ezáltal serkenti a mineralizációt. Nitrogéntrágyázás hatására úgynevezett priming-hatás érvényesül, ami azt jelenti, hogy a nitrogén hatására megnő az aktív tevékenység a talajban, és ezzel együtt a humusz nitrogéntartalma is felszabadul.

A talajművelés időpontja is fontos szerepet játszik a gyakoriságon túl. A tavaszi és nyár eleji munkák kihatással vannak a nitrátkimosódásra, ami környezetterhelés szempontjából problémát jelent. Érdemes fontolóra venni, hogy egyedileg csak a tőkék alját kezeljük, csökkentve ezzel a kimosódást.

A talaj egy nem megújuló forrás, melyből egyre kevesebb áll rendelkezésünkre, ezért nagyon fontos a talajszerkezet és a talajélet védelme. Cél a hosszú időtartamú és tartós talajtermékenység fenntartása. A talajtermékenység elvesztésének legfőbb oka azonban az erózió, ami különösen a dombvidéki szőlőültetvényekben veszélyes, főként akkor, ha nincs összhang a talajművelés, a talajszerkezet és a környezeti adottságok között. Egy tisztán tartott (takarónövényzet nélküli), frissen művelt, finom morzsás lejtős, területen erős az erózióveszély. Ezen túl a gyakori művelésből adódóan, a keréknyomokban kialakuló talajtömörödés szintén növeli heves esőzések után a csapadékvíz elfolyását.

Felvetődik a kérdés, mi lenne a helyes gyomszabályozási technológia az ökológiai gazdálkodásban, ha kémiai módon nem engedélyezett, a mechanikai művelésnek az előnyein kívül pedig súlyos hátrányai is vannak. Az az egy biztos, hogy olyan megoldást kell választani, mely valahol a középutat képviseli. A művelésmódok, gyomszabályozási beavatkozások, éghajlati és egyéb agro-ökológiai viszonyokban tapasztalt sokszínűség jelentős hatással van a szőlőültetvények gyomnövényzetére is. A legmeghatározóbbak azok a tényezők, amelyek a talajápolásra hatnak.

Segítő gyomok A sekélyen gyökerező árvacsalán nem versenyez a szőlővel A szőlőben előforduló növényeket két csoportra oszthatjuk. A hasznos növények (árpa, árvacsalán, tyúkhúr és ujjasmuhar fajok), amelyek sekélyen gyökereznek, alacsony növekedésükkel összefüggő réteget alkotnak, kis gyökértömeget fejlesztenek, a vízre és tápanyagra nem túl igényesek. Gyökérzetük felszínesen szövi át a talajt, betakarják a felszínt, védik az eróziótól, az erős napsugárzástól, ezáltal megtartják a jó talajszerkezetet és gátolják más, lényegesen agresszívabb gyomok könnyű előjövetelét. Az említett növények nagyarányú megjelenése ökológiailag igen hasznos. A hasznos növények fejlődése a talajtípustól, a tápanyagellátástól és a talajművelés intenzitásától függően változik. Mivel ezek a növények nem jelentenek konkurenciát a szőlő számára, így nem feltétlenül szükséges a rendszeres gyomirtásuk.

A szőlő gyomszabályozásának alapvető jellemzője, hogy eltérő a sorok és a sorközök művelése. A sorok alját vegyszeres gyomirtás nélkül is tisztán tudjuk tartani, manapság már széles körben elterjedt, kitérős művelőeszközökkel is megmunkálhatjuk, kaszálhatjuk. Igaz ezek az eszközök köves területen kevésbé használhatók. Ügyelni kell arra, hogy a gyomokat fiatal korukban pusztítsuk ki, mert akkor még jó a talajmunka minősége, másrészt a gyomnövény még nem termelt magot.

Ha a művelőeszköz csak késsel vág a gyomok alá, akkor a növények könnyen újra legyökeresednek, ha pedig csak az apró termetűeket viszi ki a gép, akkor túl gyakran kell végigjárni az ültetvényt. A telepítés utáni években a vegyszeres gyomirtás hatására gyorsabban, a mechanikai védekezések esetében lassabban megy végbe a gyomok szelektálódása az évelő fajok javára, különösen a szőlő soraiban. Az évek múlásával elválik a sorok és sorközök gyomnövényzete: a sorközökben általában vegyes (egyéves és évelő) a fajösszetétel, a sorokban pedig évelő fajok hatalmasodhatnak el. A gyomflóra igen nagy változatosságot mutat az éghajlati adottságoktól és a talajtípusoktól függően. Ennek megfelelően a homokos, alacsony humusztartalmú területek gyomviszonyaira a különböző egyéves és az évelő gyomok a jellemzők. Kötött talajokon a szártarackos gyomok is jellemzőek.

Léteznek olyan eljárások is, amelyek elsősorban fizikai hatásokkal pusztítják a gyomnövényeket. Ilyen a már említett forró hab, amelynél totális a gyomirtóhatás azáltal, hogy 60–75 °C-os hőmérsékletre felhevített forró habot juttatnak a talajra a növények tövéhez.

Az elektromos gyomirtó nagyfeszültséggel fejti ki hatását, mely után a kezelt terület körülbelül 60 napig gyommentes marad. Precíziós gazdálkodásban pedig a gyomokat pontosan felismerő lézeres gyomirtó technikát vagy robotkapát alkalmaznak, amely felismeri a színeket és azonosítja a növényegyedeket.

Veszélyes gyomok A konkurens növények (labodafélék, disznóparéjfélék, kakaslábfű, csillagpázsit, tarackbúza, betyárkóró, mezei acat, libatopfélék) legtöbbször mélyreható gyökérrendszerrel rendelkeznek, intenzív fejlődésük víz- és tápanyag-konkurenciához vezethet. A szőlőültetvények egyik leggyakoribb és legveszélyesebb gyomnövénye jelenleg az apró szulák, melynek gyökérzete több méter mélységbe is lehatol, magjai évekig megtartják csírázóképességüket.

A gépi megoldásokon kívül a veszélyes gyomok elnyomására a talajtípushoz, éghajlati adottságokhoz igazodó fűmagkeverékeket is használhatunk a sorokban. Előnyük, hogy csapadékos viszonyok között is járhatóvá teszik a területet, fokozzák a biodiverzitást, élőhelyet nyújtanak hasznos élő szervezeteknek. De ha mégis gyorsabb megoldásra van szükségünk, a 10%-os ecetsavas vagy a bogáncsból kivont pelargonsavas kezelés is hatékony. Az ecetsav a levélzet viaszrétegét lazítja fel, a pelargonsavnak pedig erőteljes szárító hatása van.

Dr. Németh Krisztina