0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jövőre piacra dobják a GMO lila paradicsomot

Már most is számtalan színű paradicsom-változat kapható, beleértve a hagyományos pirosat is, de létezik citrom- és narancssárga, zöld, sőt, burgundi színű is. Most azonban egy újabb színváltozat is felkerül a palettára, a lila.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) ebben a hónapban adott zöld utat arra, hogy az USA tagállamaiban forgalomba hozhassák a genetikailag módosított lila paradicsom termését és magjait – írja a Phys.org.

Ugyan még nem elérhető, de már most is óriási a rajongótábora: a Big Purple Tomato („nagy lila paradicsom”) weboldal felmérése szerint fogyasztók tömegei várják epekedve, hogy 2023-ban végre a boltokba kerüljön.

Az angliai Norfolk Növénykutató (Norfolk Plant Sciences) jelentése szerint. aki a fent említett oldal üzemeltetője, a lila paradicsom antociánban, antioxidánsokban, színanyagokban gazdag – ilyen anyagok találhatók többek közt a szederben és az áfonyában is. Arra is rámutatott a kutatóintézet, hogy ez fordulópontot jelenthet a genetikailag módosított növények számára világszerte.

Ugyanis a génmódosítás ez esetben a fogyasztónak szól, nem a gazdálkodónak, és egészségesebbé teszi a termést, nem pedig a növényvédelem miatt került bele új gén.

Az USDA döntése nem mondható elhamarkodottnak, mivel a lila paradicsomot 15 évvel korábban, 2008-ban hozta létre Cathie Martin professor a John Innes Központban. A paradicsomba beépített gén egyébként egy ehető virágból származik, jelentette be az Sainsbury Laboratórium, egy szintén Egyesült Királyságban található növénykutató cég.

Fantasztikus, nem hittem volna, hogy megélem ezt a napot – írta Martin egy sajtóközleményben. az álma ugyanis az volt, hogy minél több emberhez eljusson, és minél többen fogyasszák az általa létrehozott egészséges, lila paradicsomot.

Az USDA a paradicsom státuszának felülvizsgálatában azt írta a látványos színű élelmiszerről, hogy „kis eséllyel jelent nagyobb kockázatot a kártevők szempontjából, mint a hasonló növényi anyagok”.

„Ez egy olyan tulajdonság, ami a fogyasztóért jött létre” – mondta Bárbara Blanco-Ulate termés-biológus, a Kaliforniai Egyetem professzora a Wired című lapnak. „Az emberek olyan élelmet szeretnének, ami táplálóbb és érdekesebb.”

Daniela Gerson séf, akinek a Waves in the Kitchen (Hullámok a konyhában) című weboldalán rengeteg paradicsomot tartalmazó receptet találunk, azt írta: a paradicsom különböző pigmentjei (színei) a cukrok és savak különböző egyensúlyát eredményezik.

Például a narancssárga vagy sárga paradicsom íze gyakran enyhébb és kevésbé savas, mint a piros paradicsomé – írja Gerson.

Pontos dátumot még nem közöltek arról, hogy 2023-ban mikor kerülnek az élelmiszerboltokba a lila paradicsomok.

Forrás: phys.org