Back to top

Hogyan tovább sertéstenyésztés?

Az elmúlt 7-8 hónapban sok szó esett a sertéságazat problémáiról. A tűzoltásra szánt intézkedések azonban nem tudták eloltani a tüzet. Ennek egyik oka a külső körülmények évtizedek óta nem látott kedvezőtlen együttállása, a másik pedig a strukturális változások bekövetkeztének hiánya.

Balogh Attila állatorvos, sertés­tenyésztő az ágazat helyzetéről kialakult véleményét közöljük, aki testvérlapunk, a Magyar Mezőgazdaság hasábjain többször jelentkezett már kritikus hangvételű, egyben megoldást kereső írással.

Téves és rövidlátó álláspont, hogy néhány nagy privát szereplő, stratégiai kockázat nélkül, versenyképesen tudja megoldani egy ország sertéshús-ellátását. Természetesen az ellátásban komoly szerepük lehet, de az önálló termelőkből álló, jól szervezett, horizontális együttműködés nagyságrendekkel stressztűrőbb, mint egyetlen privát cég. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy a még működő vállalkozások tőkeerős, jó alkupozícióban lévő, izmos cégként vagy szerveződés tagjaként vegyenek részt a sertésszektor működésében.

Politikai döntést szükséges hozni arról, hogy milyen mértékben van szükség az ágazatra, és föl kell vállalni az ágazat szerkezetére vonatkozó koncepciót.

Dönteni kellene arról, hogy az ágazat kevés szereplős, egyszerűen irányítható, de nagy stratégiai kockázatot jelentő rendszerként működjön, vagy egy kisebb stratégiai kockázatot jelentő, sokszereplős struktúraként.

A ’60-as évek színvonalán

A koncentrált kiskereskedelmi igény kielégítése érdekében a hatékonyság fokozása az intenzív állattartás térnyerését és egyre csökkenő élőmunkaerő-igényét is jelenti. Az olcsó hús iránti igény egy ember nélküli falanszter irányba mozdítják az ágazatot, ugyanakkor a társadalom másik része édeni körülmények közt élő „boldog” állatokat szeretne látni. E folyamatokkal párhuzamosan az emberektől mára teljesen eltávolodott az állattenyésztés. A probléma ezért ott kezdődik, hogy a politikai színtéren néha foglalkoznak ugyan az állattenyésztés problémáival, de a szavazók közvetlen termelési érintettsége híján ez egyre többször megreked a szavak szintjén és nem születnek meg a döntések.

A globalizálódott világ kihívásaira a magyar állattenyésztés ágazatai közül csak kevés tudott jó választ adni, erről beszélnek az 1., 2., 3. ábrák.

A grafikonok képe alapján a növényter­mesztés az elmúlt 4–5 évben 5–6 százalékkal múlja felül az 1982-es (!) eredményeket, az állattenyésztés viszont ugyanezen időszakhoz viszonyítva 60 szá­zalékon, az 1960-as (!) évek végének kibocsátási színvonalán ke­tyeg. A mezőgazdasági termelésben a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti – a ’90-es évek elején tapasztalt – egyensúly a rendszerváltást követően felbomlott, az állattenyésztés szerepe a növénytermesztéshez képest lé­nye­gesen jobban visszaesett. Más ágazatok is kedvezőtlen változásokat szenvedtek. A ’70-es, ’80-as, de még a 2000-es évek elejéhez képest is visszaesett a zöldség- és burgonya-, illetve brutálisan csökkent a gyümölcstermelés Magyarországon (4. ábra).

Még azok az ágazatok is csökkenő tendenciát mutatnak, amelyek termékei esetén – mert romlandók – eladási kényszer érvényesül, hiába állítanak elő nagyobb hozzáadott értéket.

Ez Nyugat-Európában nem így van. Ha összehasonlításként megnézzük a spekulációt sem nélkülöző gabonák és olajos magvak termelését, akkor szembetűnik, hogy a 1990–2002 közti válságot kiheverte a szektor, és ugyan kevéssé haladja meg a ’70-es évek kibocsátását az ágazat, de a biztos bevételt jelentő föld alapú támogatások, valamint a biztos piacot jelentő bioetanol-gyártás révén mára igazán nyeregbe került – az orosz-ukrán konfliktus nélkül is (5. ábra).

Új kihívásokhoz új eszközök

Nem merész dolog a történésekből levonni azt a következtetést, hogy az állattenyésztés érdekérvényesítő képessége kritikán aluli. Szervezetlenségéből fakadóan sem nem tudta jól megjeleníteni, sem a politikával elfogadtatni azt, hogy az új kihívásokhoz új eszközök kellenek. Egyoldalúan menekülünk a támogatások fokozása és a hatékonyság növelésének hangoztatása irányába, de ezek haszna csak átfolyik a zsebünkön. Mára olyan mértékben változott meg az üzleti környezet, hogy abban nem csak a hangzatos kijelentésekkel, de még a támogatásokkal sem lehet bizonyos ágazatokat fenntartani, ha azok nem tudják költségeiket ellensúlyozni bevételeik által.

Az állattenyésztés igen nehéz helyzetbe került az elmúlt két évben és ezen belül a magyar sertéságazat négyfrontos háborút vív a fennmaradása érdekében. A négy frontvonal:

  1. A szervezetlenség;
  2. Az inputoldal brutális drágulása;
  3. Az outputoldali problémák (kiszolgáltatottság, rugalmatlanság a kereslet-kínálat változásaira, az önköltségek elismertetésének hiánya);
  4. A valódi érdekképviselet hiánya.
A problémák egymással összefüggenek, pedig nagy részük már akkor is kezelhető lenne, ha a sertéstartók az önszerveződés fejlettebb szintjére lépnének!

Az önszerveződés és/vagy az érdekképviseletek fejlesztésére több út is kínálkozik:

  1. A jelenlegi érdekképviseleti rendszerben felismerik és fel merik vállalni azt, hogy nincs olyan koncepció az állattenyésztés jövőjére vonatkozólag, amely az input­oldal megnövekedett volatilitását és az eladási kényszerből származó hátrányokat ellensúlyozni tudja, ezért ezt gyorsan (lehetőleg az idei aratásig), pótolni kell.
  2. A jelenlegi érdekképviseleti rendszert át kell alakítani annak érdekében, hogy az állattenyésztés érdekei hatékonyan meg tudjanak jelenni. Egy önálló állattenyésztési kamarára lenne szükség!
  3. A termelőknek olyan gazdasági együttműködéseket kell kialakítani, amelyek gazdasági erejüknél fogva alkupozíciókat tudnak nyitni az input- és outputoldallal szemben is.

Végső soron megállapítható, hogy csak a harmadik megoldásnak van rövidtávú alternatívája

Lobbierő

Csak a szervezett termelésben rejlő gazdasági erő jelentheti azt a lobbierőt, mely bizonyos szabályok kialakításához, illetve megváltoztatásához szükséges. Itt a 18,5 szá­­­zalék azonban nem sikersztori! A termelők minimum 3/4-ének részt kell venni olyan termelői szerveződésben, mely egy csatornára tereli az input beszerzési és eladási szándékokat! Csak így képzelhető el valamiféle alkupozíció. Ennek kialakítására alulról szer­ve­ződve is komoly lépéseket kell tenni, és politikailag is segíteni kell!

A szervezett termelés és a szerveződés főbb funkciói:

  • a. Közös inputbeszerzés;
  • b. Egycsatornás értékesítés;
  • c. Az értékesítés diverzifikációja
    • árutípus alapján
    • feldolgozottsági fok alapján;
  • d. Határidős vállalások (értékesítés, beszerzés);
  • e. Kínálat szabályozása:
    • Termelt mennyiség növelése vagy csökkentése,
    • Piacra adott mennyiség befolyásolásának lehetősége,
    • Piacok közti elosztás (export-belföld, tőke-feldolgozott)
    • Betárolt mennyiség változtatása;
  • f. Érdekérvényesítés.

Termelési célok

Olyan termelési célokat kell kitűzni, hogy abban több réteg is megtalálja a számítását. Ilyen lehet az ipari hústermelés. Amennyiben a sertéstermelés, mint fehérje-előállítás egyéb fehérje-előállítási módokkal versenyez (műhús, csirke, rovar, növényi fehérje), de nem tudunk hozzá plusz tartalmi értékeket párosítani, teret fog veszteni az ágazat.

A gasztronómiai élmény, az ökológiai lábnyom, a tápérték, az állatjóllét és az ár alapján kell a piacon pozicionálni az ipari sertéshúst is a versenytárs fehérjékkel szemben. Sajnos a mai társadalom eljutott oda, hogy a sertéshúsnak szüksége van egy olyan marketingre, amely megkülönbözteti a konkurens termékektől.

Egyelőre tény, hogy a koncentrált igények „gazdaságos” kielégítése csak az ipari hústermeléssel oldható meg, az ipari hústermelésnek viszont meg kell küzdeni azzal a globális hatással, amelyet a feldolgozók dömping árú termékvásárlása jelent. A dömping árú sertésalkatrészek készítménybe dolgozásának jövedelemtermelő képességét soha nem tudja felülmúlni egyetlen sertéstermelő hatékonysága sem! Az ipari hústermelés megtartása tehát a hatékonyságon túl, igen jelentős érdekvédelmet is kívánna. Az érdekvédelem gyakorlati megvalósulását látjuk Nyugat-Európában és teljes hiányát a keleti blokkban, így Magyarországon is. Érdemes megnézni a KSH sertéslétszám-változásaira vonatkozó adatait a nyugati és a keleti blokk országaiban az elmúlt 12 évben.

További cél kell legyen a minőségi sertéshús előállítása! Amennyiben a hazai boltok polcai, illetve a „háztáji” félsertés-értékesítés is a szervezett sertéstermelési célok közé tartozik, meg kell vizsgálni, hogy ehhez milyen sertésfajta és/vagy takarmányozás a megfelelő, hogyan lehet megvalósítani a marketinget, az eladásokat.

A minőségi sertéstermelés valószínűleg kevésbé hektikus, de jóval nagyobb piackutatást, marketinget és üzemi menedzsmentet igénylő terület. Hatékony feldolgozás mellett talán nagyobb profitot hozhat és brandet is jelenthet, amihez az ipari hús is csatlakozhat.

Ezzel a mangalicásokon kívül nem foglalkozik senki, pedig jó lehetőség lehetne a magyar fajtatiszta sertések piacának.

Érdekérvényesítés

Az állattenyésztők érdekérvényesítő képessége nem kielégítő. Miért is lenne az? Olvasva a NAK-választásokhoz kapcsolódó véleményeket, feltűnik, hogy azok 90 százaléka nem az állattenyésztésről szól. (Igaz, ami arról szól, abban viszont rögzítik a sertéságazati problémát.) Az önálló sertéstermelők érdekérvényesítési képessége, hasonlóan az állattenyésztés nagy részéhez, szintén rendkívül gyenge. Tragikus állapot, hogy egy teljes termelő szektor érdekei úgy kerülnek partvonalon kívülre, hogy közben 3 szervezet is van, amelynek az érdekeiket kellene védeni. Az érdekvédelmi szövetségek tevékenységének eredményessége a számok alapján ítélhető meg. A tendenciák irányával, a működésük tényével kapcsolatban azonban kérdéseket vet föl vezetőik kötődése a sertésszektor mintegy 15 százalékát jelentő gazdasági szereplőkhöz. Ez az állapot azonban nemcsak a szervezeteket és azok tagjait (bennünket termelőket) minősíti, hanem a szervezetek működését ellenőrző állam tevékenységét is. A felelősség közös!

A független sertéstermelők szemszögéből nézve az érdekképviseleti szervek termékpályán belüli érdekérvényesítő szerepe rendkívül gyenge.

A szervezett termelés hívószava „a kiszámítható profittal, tisztességes megélhetést biztosító, önálló sertéstermelők szerveződése” kell legyen. Ebbe természetesen a fajsúlyos szereplőknek is bele kell férni, annyi megkötéssel, hogy nem alakíthatnak ki meghatározó befolyást.

A termelői szerveződés feladatai:

  1. Az önköltség érvényesítése;
  2. A termékpályán belüli jövedelemeloszlás igazságosabbá tétele;
  3. Megvédeni az ágazatot azoktól a téves képzetektől, melyeket az „újkori” társadalom hangoztat az állatkínzásról, az állatifehérje-fogyasztásról, a „műhús” vagy rovarfehérje alternatívákról.

Fotó: Csatlós Norbert

Önköltség-érvényesítés

Az önköltség érvényesítésének tartós hiánya, az ágazatban lévő üzleti fantázia kiüresedését jelentheti. Ez történik 30 éve, melyet likviditással és modernizálással többé kevésbé át lehetett hidalni, azonban a jelenlegihez hasonlóan hosszú és mély negatív fázis évtizedek óta nem volt, és nem is lehet áthidalni csupán a likviditás növelésére támaszkodva. Az önköltség érvényesítésének hiányát a piac koncentrálódása és a volatilitás extrém növekedése olyan komoly problémává teszi, melyet a korábbi eszközökkel nem lehet megoldani.

A koncentrált keresletre csak a koncentrált kínálat lehet a válasz, és a volatilitást is kezelni kell annak érdekében, hogy az önköltséget, illetve egy tisztességes profitigényt érvényesíteni lehessen.

Igen nagy baj, hogy a boltok polcain lévő termékek árváltozása sokkal alattomosabban és lassabban megy végbe, mint az állattenyésztési inputoldal árainak változása, ezért az állattenyésztők bevételeinek emelkedése általában csak lassan követi a változásokat. Komoly dilemma, hogy az olyan extrém helyzetben, amit a jelenlegi gabonaárak és jóslások előrevetítenek, mikor és mennyi gabonát vásároljon a sertéstermelő annak érdekében, hogy elkerülhesse a gabona fizikai hiányát, de ne realizáljon nagy árfolyamveszteséget sem. Komoly probléma az is, hogy mennyiért vásároljanak gabonát. Egy esetlegesen beszakadó ártrendből ugyanis nem tudnak úgy kiugrani az állattenyésztők, mint például egy gabonatermelő vagy -kereskedő, akik zárják pozícióikat, ha megvan a megfelelő haszon. A fizikai hiánytól való rettegésben, drágán készletezett gabona felhasználásával előállított állatból már csak drágán lehet kiszállni veszteség nélkül. Az árak azonban már olyan magasak, hogy a trendforduló olyan zuhanórepülést is hozhat, ami nemcsak a gabona de a sertés árára is kihat.

Ebben a helyzetben a drágán hizlalt sertés és drágán kialakított készlet megpecsételi a gazdálkodó sorsát. Ennek megelőzésére ki kellene alakítani az inflációs kosárhoz hasonló „önköltségi kosarakat”.

Ehhez a legjelentősebb inputanyagok árát kell alapul venni (búza, kukorica, árpa, szója, földgáz, elektromos áram, minimálbér). Az „önköltségi kosár­ár” minimum 10 hónapra előre meghatározza a termék árát, és ehhez igazodóan kellene megkötni a jövőbeni üzleteket.

A piac volatilitása az utóbbi években jelentősen felerősödött. Gazdasági ámokfutás egy eladási kényszerrel bíró termék előállítása esetén úgy termelni, hogy az inputanyagok vásárlásakor fogalmunk sincs arról, mennyiért fogjuk tudni eladni a terméket. Egyetlen biztos dolog van, az, hogy amikor kész a termék, két héten belül piacra kell tenni. Mivel az inputanyagok nagy része spekulatív tulajdonságokkal bír, és mivel 1–2 éves tárolásra is alkalmasak, az általunk előállított termékek esetén is hasonló időintervallumban kellene tudni előre látni azért, hogy a piaci kínálatot befolyásolni tudjuk. Ennek technikái lehetnek a féltest fagyasztva tárolása, szárazáru-előállítás, illetve a határidős eladások. Szervezettség és kínálati volumen nélkül az itt leírtak is elképzelhetetlenek.

Igazságosabb jövedelemeloszlás

A magyar sertés termékpálya jövedelemeloszlása igen egyenlőtlen. A kereskedelemnél lecsapódó extraprofit kiszipolyozza a termékpálya többi szereplőjét. Ez tartósan nem tartható fenn, ugyanakkor sok és jelentős változásnak kell történni ahhoz, hogy ezt a szabad rablást egy tisztességes jövedelemelosztás válthassa föl. A termékpályán egyenletes jövedelem-eloszlás kell!

Az egyenletes jövedelem-elosztás és kalkulálható profit bizonyos szempontból alapjául szolgálhatna egy inflációcsökkentő üzletpolitikának, és gátat szabhatna annak, hogy minden ágazati támogatás végül a kereskedelem zsebében landoljon.

Az ellenérdekeltek tábora azonban sajnos igen széles és erős (gabonatermelők, kereskedők, bioüzemanyag-előállítók). A kedvezményezettek a sertéstermelőkön kívül, leginkább az emberek lennének, akik a jövőben is hozzájuthatnak hazai áruhoz, és talán az árak sem szállnak el az égig, de a kedvezményezettek gazdasági szinten megjelenő lobbiereje rövid távon elenyésző az ellenérdekeltekkel szemben. A feladat megoldása így rendkívül nehéz. Kell hozzá a szervezettség biztosította gazdasági erő, és kell hozzá az állattenyésztés érdekeinek a jelenleginél markánsabb közvetítése a társadalom és a politika felé.

A megvalósulást gátló kedvezőtlen körülmények

Az orosz-ukrán háború középtávon elvágja Európát az olcsó ipari és mezőgazdasági alapanyagok jelentős részétől. A világban kialakuló gabona- és olajosmaghiány extrém áremelkedéseket indukál, mely a világ gabonatermelő országainak kedvező körülményeket teremt (USA, Kanada, Európa, Oroszország).

USA és Európa etanoltermelése igen jelentős készleteket von ki, mely fönntartja a magas árakat és zsarolási potenciált jelent az olaj árának csökkentésére vonatkozóan, hiszen a gabona piacról való kivonásának mértékével reagálni lehet a túlzott olajáremelésre.

Mivel azonban Észak-Afrika gabonaellátása az orosz-ukrán régióból történik, és Oroszország jelentős olajexportőr is, az onnan érkező gabona mennyisége fölötti diszpozíció a korlátozás révén, éppen ellenkező hatásra spekulál: az olaj árának drágulására. Oroszországnak a drága kőolaj és drága gabona is kedvező, az EU-nak és az USA-nak viszont a drága kőolaj nem. Így, paradox módon az eddigi tevékenységével ellentétes módon lehetne elérni a gabona és a kőolaj árának csökkenését, s ezzel az orosz érdekek csorbítását. Amennyiben az észak-afrikai régió növelné kitermelését és azt alacsony áron dobná piacra, csökkenteni lehetne az etanoltermelést, ami csökkentené a gabonák árát is.

Az energiahordozók és a gabona árának növekedése jelentős inflációs hatású, és bizonyos ágazatokat rendkívüli mértékben érint hátrányosan. Ilyen az intenzív állattenyésztés és az élelmezési célú gabonafeldolgozás. Magyarország mezőgazdasági potenciálja jelentősen felértékelődött, és kérdés az, hogy ezt hogyan használja majd ki. Ha folytatja a növénytermesztést és állattenyésztést egymástól szétválasztó támogatási, trágyakezelési, „szabad piaci” gyakorlatot, akkor az állattenyésztőknek inputoldalon semmi esélye a költségek csökkentésére.

Ha az agrárkormányzat nem ismeri föl a helyzet komolyságát és ezzel azt, hogy az alkupozícióban lévő szereplőknél (gabonatermesztők, élelmiszerkereskedők) jelentős extraprofit keletkezik, melyet végül a fogyasztók fizetnek meg, és ezzel jelentős extrainfláció is keletkezik,

ugyanakkor ezen folyamatokban a nem alkupozícióban lévő szereplők tönkremennek, akkor ezt a termelőknek kellene felismerni és gyors, tervezett állománycsökkentést kellene végrehajtani annak érdekében, hogy a későbbiekben esetleg újra lehessen kezdeni. Fontos megjegyezni, hogy a nyugati EU blokk érdeke pontosan ez, és pontosan ez történt eddig is csak nem ennyire rapid módon. A kibocsátás csökkentéséhez azonban szintén a többször részletezett szervezettség lenne szükséges.

Az élelmiszer-kereskedelemben létrejövő extraprofit biztosítja a kereskedők jövedelemszükségleteit még forgalomcsökkenés esetén is. Jövedelemeloszlási szabályok nélkül a kereskedő tehát nem kellően érdekelt a forgalom fenntartásában, csak a profit megszerzésében, ez viszont a pufferrendszerek nélküli, folyamatos ter­melést végző termelőt rosszabb alkuhelyzetbe hozza. A forgalomcsökkenés a tervezett és folyamatos termelési rendszereket működtető alapanyag-termelők felé keresletcsökkenést és következményes átvételiár-csökkenést eredményez, akár az inputanyagok drágulása mellett is. Lássuk be, hogy a kínálat szabályozását a szervezettség, legalább 10 hónapra előre kötött mennyiségek, hűtvetárolási-kapacitás stb. nélkül nem lehet megvalósítani!

Tizenöt évvel ezelőtt azt hallgattuk, hogy szakítani kell az egyoldalú gabonater­mesztéssel, mert nem tudunk versenyképesek lenni a világ gabonatermelőivel. A kiutat csak a hozzáadott érték növelése jelentheti, ugyanakkor ma éppen ennek az ellenkezője valósul meg.

Lassan mindenki tönkremegy, kivéve a gabonatermesztőket és a koncentrált keresletet jelentő élelmiszerláncokat, akik majd esetleg fölvásárolják a tönkretett ágazatokat, és kialakítják a „cselédintegrációt”. Teljesen nonszensz, hogy a nagyobb hozzáadott érték a csőd felé vezeti a jelenlegi cégeket, az alapanyag-termelés pedig a gazdagság felé. A szabad verseny nem szabad, és ahol nem kerülnek be olyan gazdasági és társadalmi elemek a mezőgazdaságba, amelyek megakadályozhatnák a gazdák sokféleségének csökkenését, ott a feudalizmus vagy a dél-amerikai ültetvénykorszak alakul ki a folyamat végére.

A föld alapú és a bioüzemanyag-támogatások, valamint a bioüzemanyag-felhasználási kényszer egy igen erős inflációs hatást kiváltó rendszerré vált. A spekulatív jelleggel bíró gabonák árát a tárolási kapacitások kialakításának támogatása, a termelés föld alapú támogatása, a magas olajárak mellett kötelező bioüzemanyag-felhasználás, valamint a nemzetközi helyzet miatti hiány magasra repítette. A vérszemet kapott gabonatulajdonosok, minimális kockázattal, hosszú ideig visszatarthatják a termékeket. Mivel nem valósul meg az az elv, amelyet a jelenlegi támogatási rendszer megalkotásakor hangoztattak (az állattenyésztéshez a növénytermesztési termékek árán keresztül jut el majd a támogatás), új eszközöket kell kialakítani.

A kínálatot kell bővíteni a bioüzemanyagok gyártásának átmeneti leállításával, valamint a belföldi élelmiszeripari és állattenyésztési szükségletek kielégítésének mértékéig, korlátozni kell a termelő országok export eladásait.

Hosszú távon is gondolkodni kell, mivel nem egyenlő feltételekkel versenyeznek az egyes ágazatok ugyanazért az inputanyagért. Stratégiai igényeket kell megfogalmazni, és az ott megfogalmazott mennyiségeket biztosítani a három nagy szektor számára (növényi alapú élelmiszertermelés, bioüzemanyag-termelés, állattenyésztés).

A feladat nagy kihívást rejt. Amit mi tenni tudunk, az a szervezettség és egy valós érdekképviselet rapid és jelentős fejlesztése. Ezt kell tenni, a többi csak ezekből fakadhat!

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2022/7 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Minden 12. spanyolországi malac dán

A dán malacok rendkívül népszerűek mind a német, mind a lengyel sertéskereskedők körében. Most az új adatok azt mutatják, hogy Spanyolországból is nő az érdeklődés.

Áfacsökkentést szeretnének elérni

Tavaly számolt be első ízben a sajtó arról, hogy az Európa Parlament által megszavazott módosítások értelmében a tagországoknak lehetőségük lenne a zöldség és gyümölcsfélék általános forgalmi adóját saját hatáskörben meghatározni. Németországban ismét az ÁFA-csökkentés mellett érvelnek.

Újabb ASP-járvány egy romániai sertéstelepen

Közép- és Kelet-Európa 12 országa jelentett új eseteket az elmúlt időszakban, így úgy tűnik, hogy a vaddisznóállományokban nem sikerült még megoldani az afrikai sertéspestis-helyzetet. Novemberben Románia állategészségügyi hatósága újabb afrikai sertéspestis járványkitörést regisztrált egy kereskedelmi farmon.

Továbbra is akadozik az ukrán gabonaexport

Bár az ENSZ közvetítésével november 19-én meghosszabbították a fekete-tengeri gabonaexporta vonatkozó megállapodást Oroszország és Ukrajna között, mégis naponta legfeljebb öt hajó fut ki az ukrán kikötőkből.

Több mint ötszáz katalán településen vezetnek be vízkorlátozást a szárazság miatt

Több mint ötszáz katalán településen, köztük Barcelonában vezetnek be vízkorlátozást, mert az idén tapasztalt rendkívüli szárazság miatt jelentősen megcsappantak a vízkészletek - közölte az El País című újság.

A vidéki együttműködések különböző formái

Az együttműködések támogatásának egyik általános célja az agrárium és a helyi közösségek tagjainak ösztönzése a közös cselekvésre és közös projektek megvalósítására. Tekintettel a magyar mezőgazdaság strukturális helyzetére, valamint a közeli és a távolabbi jövőben formálódó kihívásokra, a fenntartható mezőgazdaság megvalósulásában a gazdálkodói együttműködéseknek kiemelkedően fontos szerepe van.

Szilva aszályban

Az idei súlyos aszálykár ellenére az öntözetlen ültetvényekben is voltak olyan szilvafajták, melyek gyümölcsét piacra lehetett vinni. Az ízük azonban elmaradt a megszokottól. A vezető fajták nagy része mennyiségben és minőségben is rosszabbul termett a vártnál. Az öntözött ültetvényekből betakarított szilva szép, jó minőségű, de drága volt az idén.

Németország stratégiai tervét is elfogadták

A héten Németország KAP stratégiai tervét is elfogadta az Európai Bizottság, így már formálisan is megvan a 2023-tól kezdődő ötéves időszak agrárpolitikai prioritásainak gyakorlati keretrendszere. Nagyon nagy hangsúlyt kap náluk az ökológiai szemlélet, és általánosságban az a szemléletmód, hogy az agrárvállalkozók a közérdeket szolgáló intézkedéseikre kapnak közpénzt.

A Hálaadást ünnepli az Egyesült Államok, ötödével emelkedett az ünnepi menü ára

Az amerikai családok egyik legnagyobb, karácsony előtti ünnepét, a Hálaadást tartják csütörtökön az Egyesült Államokban, a szakértők szerint az ünnepi költségek mintegy ötödével növekedtek az elmúlt évben.

Nőtt tavaly a fokhagymatermés

Tavaly 829 hektárról 5611 tonna fokhagymát takarítottak be Magyarországon, 8 százalékkal többet az előző évinél - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójából, amely szerint az idén az aszály miatt a fokhagyma fejmérete kisebb lett, ugyanakkor jó minőségű a termés.