0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Sopron csak egy lépésnyire van

Egymás megismerését szolgálta a közelmúltban szervezett „határ menti” tanulmányút. A Soproni Borút Egyesület borászai, a borvidék szakmai szervezetei színes programmal várták a szakújságírókat.

Jó száz évvel ezelőtt ki törlődött a határokkal, a monarchia idején amikor a nyugati szőlőterületek egyetlen borvidéket alkottak Sopron-Ruszt-Pozsonyi néven. A szőlőskerteket pusztító járványok és a történelem viharai – a párizsi békecsinálók – azonban szétszakították. Nagy és jelentős vidék volt hajdanán a teljes Fertő-tó környéke, valamint a Soprontól délre elnyúló – ma Közép- és Dél-Burgenland néven ismert – kiváló ausztriai borvidékek, továbbá ide tartoztak a közeli Kis-Kárpátok lankáin termő szőlők is. A határok különböző oldalán – bár semmi nem indokolta volna – a fejlődés is különböző irányokba haladt.

Kelet-Európa borvidékeit szétszabdalták, napjainkban viszont újra lehetőség nyílik a közvetlen párbeszédre, a szakmai eszmecserére.

„Garázsborászatának” kincseit mutatta be Iváncsics Zoltán, aki 1973 és 1992 között a Soproni Állami Gazdaságban dolgozott, a végén borászati üzemvezetőként irányította a munkákat. Mint elmondta, pályázatokból, lépésről-lépésre építették fel szintén szakmabeli feleségével a 4,4 hektáros, ma 500 hektoliteres vállalkozásukat. Igyekeztek ökologikus szemlélettel összerakni a borászatot, így például a hűtéshez az energiát a tetőn elhelyezett napelemek biztosítják. Szívükön viselik a Kékfrankos és a Zöld veltelini sorsát, ma 11 -féle bort forgalmaznak. Termésük felét a háznál értékesítik, a többit vendéglátó helyeken szolgálják fel, többek között a két Michelin csillaggal rendelkező Onyx étteremben. Sikereiket jelzi, hogy tíz alkalomból nyolcszor elnyerték a Sopron város bora címet.

Történelmi hátteret biztosít a kóstoláshoz a 760 négyzetméteres Pálos pince Bánfalván, melyről az első írásos emlékek 1771-ből származnak. Tulajdonolták a karmeliták, volt légópince, az elbeszélések szerint a 4,5 kilométerre fekvő Rákóczi pincével összeköttetésben állt. A 10 hektáros Bónis-Reitter Borászat családi vállalkozás igyekszik a hagyományokat megtartva a mai, modern piac igényeit kielégíteni.

Boraikban törekednek a gyümölcsös jelleget megőrzésére még akkor is, ha a bor hordóba kerül.

Nehéz kiemelni a bemutatott borsorból bármelyiket, de hadd álljon itt a MusKata, amely különleges Bónisék számára, hiszen kislányuk nevéről kapta. Az illatos Muscat ottonel és a tartalmas Zenit házasításából született, friss, gyümölcsös, mégis tartalmas fehérbor. „2017 óta nem lehet rossz évjáratról beszélni, a Kékfrankost a klímaváltozás felhozta”- magyarázta Bónis Péter borász, aki a Soproni Borút Egyesület alelnöke, értékesítésük harmadát a helyben fogyasztás teszi ki, ugyanennyit visznek el a pincétől.

Ám, hogy ne csak a határon inneni borokkal ismerkedjünk, másnap Kismartonba – Eisenstad – utaztunk, ahol az Esterházy Kastély történelmi tárlatának megtekintése mellett, megismerkedhettünk Burgerland legnagyobb bormúzeumával. A Burgenlandi Bormúzeum az Esterházy Kastély történelmi boltozatos pincéjében új, de hagyományokban gazdag otthonra talált.

Az értékes gyűjtemény több mint 700 tárgyat mutat be, amelyek történeti és kultúrtörténeti áttekintést kínálnak a hagyományban gazdag burgenlandi borászatról.

Itt hallhattuk, hogy Joseph Haydn – akit II. Pál Antal herceg helyettes kápolnamesterként alkalmazott az Esterházy-udvarban – maga is rendelkezett kismartoni otthonában, a Hayndgasse-ban saját szőlőtőkékkel, ugyanakkor fizetésének egy részét, évente 10,5 hektolitert borban kapta.

Az ezredforduló környékén nyilvánvalóvá vált, hogy a kastélypince már nem felel meg egy korszerű borászat kívánalmaknak, így a közeli Darázsfalván – Trausdorf an der Wulka – építette fel korszerű üzemét az Esterházy család, amit 10 kilométeres körzetben 60 hektárnyi szőlő szolgál ki. Bár valaha több szőlővel is rendelkeztek, de koncentrálni kezdték a területeiket. Eleinte csak a család ellátására termelte, majd két évtizede megindult a külső értékesítés. Két éve elhatározták, hogy kevesebb, de magasabb minőségű borok előállítására koncentrálnak, célként tűzték ki a friss, gyümölcsös tételek megalkotását.

Az új feldolgozót 2006-ban adták át. Nem volt könnyű az építkezés, hiszen a talajvíz alig fél méterre van alattuk, így egyszintű, dupla falú szigeteléssel rendelkező üzemet hoztak létre, amiben nincsen lépcső, így minden mozgatás akadálymentesen történik. Kísérletező borászat, amit mi sem mutat jobban, mint Kékfrankosukat különböző – fa, acél és háromféle amfóra – edényekben érlelnek.

Hordóikat a saját erdeikből származó tölgyfából készíttetik, míg az amfórák – beton, kerámia, agyag – az olasz Drunk Turtle gyárból származnak.

Frank Schiller, a cég ügyvezetője kiemelte, három kategóriába sorolták boraikat. Az Estoras borcsalád etikettjén a Jó Fülöp által 1430-ban alapított Aranygyapjas Rend érdemjele látható, melyet az Esterházyak közül elsőként I. Miklós gróf kapott meg 1628-ban. A középkategórában már megjelölik a termőhelyet, s a Fraknói várban található festmény nyúl – fehérborok – és lúd – vörösborok – figurái díszítik, nyakukban hérics „koszorúval”. A legmagasabb kategória a hagyományokra épít, a Cardonnay-ból és Kékfrankosból álló tételek címkéin a kastélyból származó festmények részletei jelennek meg. Emellett megtaláljuk a projektborokat, kísérleteik eredményeit, melyeket csak a hátcímkén különböztetnek meg.

Ám visszatérve Sopronba, a határon túli borászatokkal is versenyképes tételeket előállító Taschner Bor- és Pezsgőházban zártuk a tanulmányutat.

Taschner Kurt munkáját számtalan hazai és nemzetközi díj minősíti. A mintegy 30 hektáros vállalkozás első Irsai Olivér borát idén augusztus 15-én szüretelték, s ottjártunkkor már engedélyeztetés alatt állt. A ponzichter családból származó szakember gravitációs feldolgozót hozott létre. Első bora 2000-ben készült, első szőlője Cabernet franc volt, ami ma is szerelemgyerek. Évente 2000-3000 palack pezsgőt készítenek, számukra alapvetően hobbi, s ahogyan a szakember mondta, a hobbijára pedig áldoz az ember. Ma mind a három klasszikus, champagne-i szőlőfajtát, azaz Chardonnay-t, Pinot noir-t és Pinot meunier-t is művelnek.

Az Alpok, a Fertő – mint sztyepptó – és a Kisalföld találkozása, a változatos talaj sokszínű borvidéket hozott létre, melynek csak egy része található határainkon belül. „Egy borász számára az a jó, ha a többi borásznak is jól megy”- fogalmazta meg Taschner Kurt, miért is fontos a határon átnyúló összefogás.

Az összetartozás hagyományait jelzi, hogy amikor hazánkban a megindult a téeszesítés, a soproni német ajkú lakosok inkább saját szövetkezetet alakítottak.

A Sopron-Ruszt-Pozsonyi borvidék összes szőlőterülete 1910-ben 33607 kataszteri hold volt, mely 764 bortermelő község között oszlott meg. Még sorolni is nehéz lenne. A legjellemzőbb az 1800-as évek végéig a fehér szőlő volt, az 1910-es évekre azonban a vörösbor aránya elérte a 70 százalékot. A ma jellegzetes szőlőfajta, a Kékfrankos az 1890-es évektől került előtérbe.

A Soproni-hegység alapkőzete a kristályos pala, a gneisz, fedőkőzete pedig a mészkő, illetve a csillámpala. Miután ez utóbbiak mozaikszerűen váltakoznak, illetve a szőlőtermő területek kitettsége is eltérő. Emellett az Alpok felől érkező hűvösebb, csapadékosabb légtömegek csapnak össze a délről időnként megjelenő mediterrán hatással, és persze az itt kezdődő Kisalföld éghajlatával. Ezt a sokszínűséget gyúrja egybe a Fertő víztömege. Sopronban is kiemelt jelentősége van a dűlőknek. Meg sem lepődhetünk, hogy történetileg 184 – jellemzően német – dűlőnév alakult ki, amit a 90-es években hoztak vissza.

Sopron németajkú, szőlő- és bortermeléssel foglalkozó, munkaszeretetükkel és szorgalmukkal kitűnő gazdapolgárai voltak a ponzichterek. Nevük a német Bohnenzüchter (babtermelő) kifejezésből ered, ugyanis a szőlőben köztesként babot és más konyhakerti növényeket termesztettek. Sopronban ma is természetes, ha valaki német, horvát vagy magyar gyökerekkel bír, netán mindhárommal, ám mindenki magyarnak vallja magát.

A többség soha nem tartotta svábnak magát, inkább egy bajor-bécsi tájszólást beszéltek, pedig volt, hogy 300 éven keresztül csak német nyelvű iratok készültek a városházán.

Babos pogácsa, babos rétes, sőt babsterc került az asztalra, amikor a város Német Nemzetiségi Önkormányzatának tagjai fogadtak székhelyükön – amit megosztanak a horvát kisebbséggel és a Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Soproni Legációjával – a város patinás főutcáján található a Reipál-Házban. Ezt követően kis poharas ízelítőn találkozhattunk az utóbbi évek díjnyertes boraival. Molnár Ákos, a borvidék hegyközségi tanácsának elnöke hangsúlyozta: ezerarcú borvidék, gazdag történelemmel, kiemelkedő természeti értékekkel. „A soproni bor soproniságát nehéz megfogni, annyira változatosak az adottságaink. Szinte minden igénynek meg tudunk felelni”- magyarázta a szakember. Lukács Szabolcs, 2007 országos sommelier bajnoka igyekezett eligazodni a fajták és technológiák adta labirintusban, a borvidéken található közel 130 borász adta sokszínűségben.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu