0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Évszázados hagyománya van az ipari baromfifeldolgozásnak

Száz éve kezdődött a városban az iparszerű baromfifeldolgozás. A kerek évforduló kapcsán az elmúlt évtizedekre, a ma már a Hungerit Zrt. által működtetett üzem sikereire és eredményeire tekintettek vissza. A cég jövője kapcsán Volosinovszki János, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a következő évek korszakalkotóak lesznek a vállalkozás életében.

Magyarországon jelentős hagyományokkal rendelkezik a baromfitartás és -nevelés, ezen a téren pedig különösen Szentes járt elől, hangzott el a helyi baromfifeldolgozás centernáriumát ünneplő rendezvényen. A Hungerit és elődjeinek száz éves múltját Nyári Krisztián foglalta össze, gondolatait pedig Náray Erika színművésznő tolmácsolta.

Elhangzott, az 1870-as években már több mint harminc kisebb-nagyobb baromfikereskedő működött Szentesen, akik évente százötvenezer hízott libát vásároltak fel, ezzel a város elsőnek számított az egész országban.

Így nem csoda, hogy Szentes lett a baromfifeldolgozás egyik hazai fellegvára.

Száz éve kezdtek az elődök

A szentesi baromfifeldolgozó 1922-ben kezdte meg működését közel száz dolgozóval, de ez a szám már egy éven belül megháromszorozódott. A magyar baromfiipar a két világháború között az ország egyik legjelentősebb iparává nőtte ki magát, a fejlődésben az 1945 utáni viharos évekig töretlen volt.

Bő egy évtizednyi nehézség után az iparág 1956 után indult fejlődésnek, amikor a nehéziparon kívül már más szektoroknak is jutott jelentős állami támogatás.

Az 1970-80-as években a kereslet jelentős növekedése beruházások és fejlesztések sorát indította el, Szentesen 1984-ben állítottak üzembe egy új, Magyarországon addig nem használt technikákat alkalmazó továbbfeldolgozó gyáregységet.

A rendszerváltás után a továbbfeldolgozó üzemrész kivált, és Hungerit Kft. néven kezdett el működni magyar, olasz és német tulajdonosakkal. Ettől kezdve a cég a magyar továbbfeldolgozó piac legjelentősebb szereplőjévé vált.

Az élelmiszeripar is kiemelt figyelmet kap

– A baromfiágazat a legversenyképesebb és legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztői ágazat hazánkban, a hazai hústermelés felét a baromfiágazat adja – közölte Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes a centenáriumi ünnepségen.

– Az elmúlt évtizedben a kormány egy olyan agrárpolitikai célkitűzés mentén halad, amelynek lényege az ágazat hatékonyságának, ezzel a versenyképességének a növelése. Ezen célokat nemzeti és uniós forrásokra alapozott támogatáspolitikával kívánjuk elérni – szögezte le a miniszterhelyettes. Farkas Sándor hozzátette, a kormány az élelmiszeripar fejlesztésére is kiemelt figyelmet fordít, aminek a célja a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása, jövedelmező és hatékonyabban működő élelmiszeripari vállalatok megléte és az exportképesség növelése.

Korszakalkotóak lesznek a következő évek

Az elmúlt száz évben nagy változások zajlottak le a baromfitenyésztésben és a szentesi iparszerű baromfi-feldolgozásban egyaránt.

A történelmi viharok átalakulásokat, tulajdonosváltásokat hoztak, de a baromfi-feldolgozás mindezek ellenére fennmaradt Szentesen és ma a Hungerit Zrt. tekinthető a tevékenység helyi örökösének”

– mondta Volosinovszki János, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója a szeptember 23-ai centenáriumi ünnepségen és külön köszönetét fejezte ki az elmúlt évtizedekért Szentes minden polgárának, a város vezetésének, valamint a vállalat dolgozóinak és partnereinek.

A Hungerit Zrt. vezérigazgatója ünnepi beszédében arra is kitért, hogy meghatározó évek állnak a cég előtt. Az elmúlt bő egy évben az új panírüzem és a szentesi kacsasütő beruházás megvalósításával jelentős kapacitásbővítéseket hajtottak végre a Hungeritnél.

– Célunk a Hungerit Zrt. stabilitásának növelése, a következő évek korszakalkotóak lesznek az életünkben. Fábiánsebestyén mellett jövőre új csirkevágó-üzemet létesítünk, ami 2025-től éves szinten 40 millió csirke vágására lesz képes a legmodernebb technológia alkalmazása mellett – vázolta az egyik legnagyobb beruházásukat Volosinoszki János.

A cég igazgatója az ünnepség során Szabó Zoltán polgármestertől egy oklevelet is átvehetett, ami azt tanúsítja, hogy a baromfifeldolgozás bekerült a szentesi értéktárba.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu