0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Sok haláleset elkerülhető lenne

Egy új tanulmány szerint évente több millió ember haláláért lehet felelős a túl kevés gyümölcs- és zöldségfogyasztás. A kutatók szerint hétből egy szív- és érrendszeri betegségben elhunyt ember halálát a túl kevés gyümölcsfogyasztás okozza, míg tizenkettőből egy ember a túl kevés zöldségfogyasztása miatt hal meg idő előtt.

A gyümölcsök és zöldségek a kialakult étrend könnyen módosítható részét képezik, fogyasztásuk pedig világszerte befolyásolja az emberek várható életkorát, állítja a tanulmány vezető szerzője, Victoria Miller, a Tufts Egyetem táplálkozástudományi karának ösztöndíjasa. Az eredmények azt mutatják, hogy társadalmi szintű intézkedésekre van szükség a globális gyümölcs- és zöldségfogyasztás-növeléshez.

2010-ben a becslések szerint körülbelül 1,8 millió szív- és érrendszeri megbetegedés – ebből mintegy 1,3 millió stroke és több mint 520 ezer koszorúér-betegség – miatt bekövetkező halálesetet okozott az alacsony gyümölcsfogyasztás, és körülbelül 1 millió haláleset az elégtelen zöldségfogyasztás miatt következett be.
Forrás: freshplaza.de/Kertészet és Szőlészet