Back to top

A COVID-hoz hasonló, potenciálisan veszélyes vírust azonosítottak

Oroszországi kis patkósdenevérekből mutatták ki azt a vírust, mely igen hasonló a SARS-CoV-2-höz. Elképzelhető, hogy ez a vírus is képes embereket megfertőzni, és úgy tűnik, az eddigi vakcinák sem nyújtanak védelmet velük szemben.

A Washingtoni Állami Egyetemhez (WSO) tartozó Paul G. Allen Globális Egészségügyi Iskola kutatócsoportja olyan tüskefehérjét talált a Khosta-2-nek elnevezett, denevérekből kimutatott vírusban, mely képes az emberi sejteket megfertőzni, és rezisztens mind a monoklonális antitestekre, mind a COVID-19 ellen oltott személyektől származó szérumra. A Khosta-2 és a SARS-CoV-2 is a Sarbecovírus alnemzetségbe tartozik a koronavírusokon belül - írja a ScienceDaily.

Kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros)
Kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros)
Fotó: Wikimedia Commons/Archeo
„A kutatásunk megerősíti, hogy további Sarbecovírusok köröznek a vadvilágban Ázsián kívül is – még olyan helyeken is, mint Nyugat-Oroszország, ahol a Khosta-2 vírust megtalálták – amik szintén veszélyt jelentenek a globális egészségügyre és a folyamatban lévő SARS-COV-2 elleni oltási kampányra” – mondta Michael Letko, a WSO virológusa, és a tanulmány társszerzője, mely a PLoS Pathogens című szaklapban jelent meg.

Letko elmondta, hogy

a Khosta-2 megerősíti egy univerzális vakcina létrehozásának szükségességét, mely az összes Sarbecovírus ellen védelmet képes nyújtani, nem csak a SARS-CoV-2 variánsai ellen.

Letko elmondása szerint már több csoport is dolgozik azon, hogy létrehozzanak egy ilyen univerzális vakcinát. „Sajnos sok jelenlegi vakcinánk csak bizonyos vírusokra van tervezve, melyekről tudjuk hogy képesek megfertőzni az emberi sejteket, vagy amelyikről úgy gondoljuk, nagyobb az esélye hogy megfertőz minket. De ez egy olyan lista, amelyik folyamatosan változik. Ki kell szélesítenünk ezeknek a vakcináknak a tervezését, hogy védjenek a Sarbecovírusok ellen is.”

Miközben több száz Sarbecovírust fedeztek fel az elmúlt években, főként ázsiai denevérekben, a többségük nem képes emberi sejteket megfertőzni. A Khosta-1 és Khosta-2 olyan vírusok, melyeket 2020 vége felé írtak le oroszországi denevérekből, és először úgy tűnt, nem jelentenek veszélyt az emberekre.

Letko elmondása szerint

a két vírusra eleinte nem igen figyeltek fel, mivel nem hasonlítottak a SARS-COV-2-re. Azonban később felfedezték, hogy képesek emberi sejteket fertőzni, ami aggodalomra adott okot.

Letko a WSU két oktatójával, a tanulmány első szerzőjével, Stephanie Seifert vírusökológussal és Bonnie Gunn vírusimmunológussal együttműködve tanulmányozta a két újonnan felfedezett kórokozót. Megállapították, hogy a Khosta-1 alacsony kockázatot jelent az emberre, de a Khosta-2 esetében felfigyeltek néhány aggasztó tulajdonságra. Arra jutottak, hogy a SARS-CoV-2-höz hasonlóan a Khosta-2 is képes az emberi sejtek felszínén található receptor fehérjéhez, az 2-es angiotenzin konvertáló enzimhez kötődni (ACE2), ezzel megfertőzve a sejteket.

Ezután azt vizsgálták, hogy a jelenlegi oltások képesek-e védelmet nyújtani az új vírus ellen. A COVID-19 ellen beoltott emberekből származó szérumot használva a kutatócsoport azt látta, hogy a Khosta-2-t a jelenlegi vakcinák nem semlegesítik. Olyan emberek szérumát is tesztelték, akik az omikron variánssal fertőződtek, de az antitestek szintén hatástalanok voltak.

Letko szerint

az új vírusból szerencsére hiányzik néhány olyan gén, amelyről úgy vélik, hogy hozzájárulnak az emberi megbetegedésekhez.

Fennáll azonban annak a veszélye, hogy a Khosta-2 rekombinálódik egy másik, a SARS-CoV-2-höz hasonló vírussal.

Letko rámutatott arra, hogy a COVID-19 betegséget okozó vírus képes visszaszivárogni a vadon élő állatokba (erről korábban itt, itt és itt írtunk). Márpedig ha ezekben az állatokban már ott vannak más vírusok, mint például a Khosta-2, amelyek potenciálisan veszélyes tulajdonságokkal bírnak, akkor csak idő kérdése, hogy mikor jön létre egy olyan új mutáns kórokozó ezek kombinációjából, mely még veszélyesebb az eddigieknél.

Forrás: 
sciencedaily.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészeti és vadgazdálkodási kérdésekről tárgyalt a magyar és a szlovén agrárminiszter

Magyarország és Szlovénia kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás területén, továbbá a két ország egyaránt fontosnak tartja az állategészségügyi megelőző lépések összehangolását - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton a Vas megyei Felsőszölnökön, ahol megbeszélést folytatott Irena Sinko szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel.

Új összefüggést találtak a társadalmi elszigeteltség és a demencia kockázati tényezői között

A szociális életmódot meghatározó tényezők, köztük a társadalmi elszigeteltség, összefüggésbe hozhatók a neurodegeneráció kockázati tényezőivel - derül ki a kanadai McGill Egyetem új tanulmányából.

Hosszú életet biztosíthat az északiak táplálkozási modellje

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik a legegészségesebb régió a Földön, mit választanánk? Japánt, ahol Okinawa kék zónája található, és ahol az emberek rendszeresen 100 év felett is jó egészségben élnek? A Földközi-tenger vidékét? Bár a világ számos helyét meg lehetne említeni, az észak-európai régiót gyakran figyelmen kívül hagyják. Pedig nem kellene...

A neandervölgyiek hatalmas elefántokra vadásztak

Egy új tanulmány szerint a neandervölgyiek nagyobb csoportokban élhettek, mint eddig hittük, és hatalmas elefántokra vadásztak, amelyek akár háromszor nagyobbak voltak a ma ismert fajoknál.

Magukkal vitték háziállataikat a vikingek Angliába

A Skandináviából Angliába hajózó vikingek lovakat, kutyákat és elképzelhető, hogy sertéseket is vittek magukkal, derült ki egy friss tudományos kutatásból, amelyet a BBC News ismertetett csütörtökön.

Mókás kinézetű tamarin érkezett Debrecenbe

Társat kapott a tavaly Debrecenbe érkezett fehérajkú tamarin hím: egy másik fiatal hím a csehországi Ústí nad Labem állatkertjéből került a Nagyerdőbe - közölte az állatkert vezetője az MTI-vel csütörtökön.

Szójababot kukorica helyett?

A tavalyi aszály miatt az Egyesült Államok egyes területein a húsmarhák abraktakarmányában részben a szójabab lépett a kukorica helyébe. Kutatók azonban több dologra is figyelmeztetnek a szója etetésével kapcsolatban.

Letaszították a trónról a border collie-t

Az intelligencia és a kognitív képességek felmérése céljából új vizsgálatot végeztek a kutyák körében. A vizsgálat nem teljes körű, mivel csak 13 fajta 1002 egyedén végezték el a teszteket. A kutatás tanulmányában leírtak szerint a híresen kimagaslóan magas intelligenciával rendelkező border collie csak második lett, az első helyet egy másik fajta nyerte el.

5 tipp a szalmonella elleni védekezéshez baromfiban

Kezeljük prioritásként az Enteritidis, a Typhimurium és az Infantis szalmonellatörzsek megállítását! Az integrátorok és a termelők az emberi egészségre leginkább káros törzsek megcélzásával és kiiktatásával küzdhetnek leginkább az élelmiszer-eredetű szalmonellafertőzések ellen.

Tudatos Vásárlók Családi nap – bemutatkoznak a közösségi gazdaságok

Hazánkban is egyre népszerűbbek a közösségi gazdaságok, személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg. A gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket.