Back to top

A Kutatók Éjszakája idén is felejthetetlen élmény lesz

Európa-szerte megrendezik a Kutatók Éjszakáját a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Az ingyenes eseménysorozatot idén is szeptember utolsó hétvégéjén, szeptember 30-án tartják és természetesen az agrár kutatóhelyek is várják az érdeklődőket.

Szórakoztató ismeretterjesztő előadások, inspiráló kísérletek, laboratóriumlátogatás és játékos programokon keresztül mutatják be minden korosztálynak a tudományos kutatások friss eredményeit. A felnőttek is kötetlen körülmények között ismerkedhetnek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar eredményeivel és cserélhetnek eszmét a kutatókkal. Terjedelmi korlátok miatt nemhogy bemutatni, de még felsorolni sem tudjuk a Kutatók Éjszakájának programjait, de néhány a mezőgazdasághoz kapcsolódó helyszínt és eseményt kiemelünk.

Az Agrártudományi Kutatóközpont martonvásári Agroverzum Tudományos Élményközpontjában saját aktuális agrártudományi kutatási eredményeiket népszerűsítik.

A Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán különleges zöldség- és gyümölcsfélék bemutatása lesz a középpontban, amellett ezen az éjszakán tartják a Tejút – a tehéntől az asztalig, a Sosem vagyunk egyedül, A mikrobák világa, a Modern agrárium és A magyar borkultúra és amit tudni érdemes róla című előadásokat, és nyilvános trófeabírálatra is sor kerül.

Az Állatorvos-tudományi Egyetem A kutya anatómiája – bemutató boncolás, A klímaváltozás hatása az élelmiszer-ellátó rendszerre és A jövő élelmiszerlánc-kockázatai bemutatóval, illetve előadásokkal készül.

A Debreceni Egyetem egyik programjának címe Talajaink az egészséges élelmiszer-előállítás szolgálatában, egy másiknak pedig Növénybetegségek górcső alatt – mikroszkópia a gyakorlatban.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai, Gödöllői, Gyöngyösi, Kaposvári és Keszthelyi Campusán is várják az agrárkutatás iránt érdeklődőket. Világítanak-e a növények? Honnan tudja egy öntözőberendezés, hogy mikor kezdjen működni? Milyen színanyagok vannak a zöld levelekben? Biztosra vehető-e a klímakatasztrófa? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphat választ az, aki szeptember 30-án, a Kutatók Éjszakáján részt vesz a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem programjain. A programkavalkád részeként lesz még a csillagles és a távcsöves bemutató, fotóelőhívás bablevélen, számtalan látványos fizikai kísérlet, éjszakai nyelvvizsga, gyógynövénytea-kóstoló, hímzés, horgolás és megannyi egyéb érdekesség. A kenyérsütéshez kapcsolódóan a magvak tisztítását, őrlését és minőségvizsgálatát is megtekinthetik az érdeklődők.

A Bay Zoltán Kutatóközpont Miskolcon tartja a Legyél te is drónpilóta! Drónok szerepe a mezőgazdaságban és a drónfelvételek kiértékelése című bemutatót.

A Soproni Egyetem programjában szerepel például a Karácsonyfa vagy műfenyő? Mit tegyen a környezettudatos vásárló?, az Éjjeli vadászat soklábú szépségekre és A csodálatos kender című ismereterjesztő előadás.

 

A részletes program és pontos helyszínük mind megtalálható a kutatokejszakaja.hu weboldalon.

Forrás: 
kutatokejszakaja.hu/Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/39 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Következő szint – PUMA 260 CVXDrive és AFS Connect

Új modellt mutatott be az AGRI CS Magyarország Kft. az AGROmashEXPO-n. Az eddig legerősebb PUMA, a 260 CVXDrive a CASE IH modelljei között szerepel. A gép bemutatása mellett ismertették az AFS Connect rendszert is, ami egy új fejezetet jelent a precíziós alapú rendszerekben.

Új, halálos vírust fedeztek fel az óceánokban

Egy eddig ismeretlen vírust azonosítottak a Hawaii Egyetem Egészségügyi és Partravetődési Laboratóriumában (Health and Stranding Lab), mely halálos a bálnákra és delfinekre nézve. Először egy 2010-ben partra vetődött Longman-féle csőröscetből mutatták ki, ám mostanra 10 különböző tengeri emlősfajnál is megtalálták.

Sikerrel hasznosíthatók a MATE vezette konzorcium agrárinformatikai fejlesztései

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és konzorciumi partnerei Agrárinformatikai Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot hoztak létre Gödöllőn. Az NKFI Alap 1,482 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatásával megvalósított fejlesztések, prototípusok már most hasznosítható eredményt jelentenek.

Az (agrár)összefogás a szülőföldön maradás záloga

Tavaly december elején tizenegyedszer szervezte meg Budapesten az Agrárminisztérium Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős főosztálya a Kárpát-medencei Összefogás Fórumát, a Mezőgazdasági Múzeum vajdahunyadvári épületegyüttesében.

120 millió eurós agrártámogatás Finnországban

A finn kormány mintegy 120 millió eurós, azaz 48 milliárd forintos csomagot terjesztett elő az ország parlamentjében a mezőgazdaság kiegészítő támogatására. Az energia és a műtrágya drágulásának ellensúlyozására szánt támogatásból mintegy 80 millió eurót szánnak műtrágyadrágulás kompenzálására, a többit pedig az elektromos áram drágulásának az ellensúlyozására.

Étel, mint gyógyszer? Közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik

A kutatások azt mutatják, hogy az egészségügyi szakemberek által javasolt ételek javíthatják a jólétet, de az étel nem egy tabletta, és a szakértők ajánlásai sokkal bonyolultabbak ennél.

A 8 legjobb ital a szervezetben lévő gyulladás fékentartására

A szervezetben lévő gyulladás egy természetes folyamat, amely valójában segíthet az egészség megőrzésében. Problémák akkor merülhetnek fel, ha krónikusan magas a gyulladás szintje, ami számos egészségi állapottal jár együtt.

Mire érdemes költeni pénzt és figyelmet?

Az AGROmashEXPO egyik nyitórendezvénye kiadónk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. tizenharmadik Agrármarketing és -médianapja volt. A január 25-ei konferencián telt ház előtt ismertették a legfrissebb médiafogyasztási trendeket a piac elismert szakértői.

Új rendszer modern gazdáknak

Új elemmel bővült az AGROTEC Magyarország Kft. szervizszolgáltatási kínálata. Az AConnect egy olyan átfogó gépüzemeltetést támogató, flottakövető rendszer, amely kiegészül a fejlett erő- és munkagépek vezérlésdiagnosztikai hálózatának átfogó ellenőrzésével és GPS alapú nyomon követésével.

Vége a csapadékos, nagyon enyhe időszaknak

A karácsonytól a hét elejéig tartott csapadékos, de az évszakhoz képest rendkívül enyhe időszak során az országban sokfelé két-háromszor több csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál. A talajok felső egy méteres rétege telítetté vált, az Alföldön nagy területen áll a víz a földeken, ugyanakkor lassan emelkedni kezdett a talajvíz szintje is.