0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Együttműködési megállapodás a MATE és az Alföldi Tej Kft. között

Stratégiai partneri megállapodást írt alá a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem és az Alföldi Tej Kft. A felek az oktatás, a kutatás, az innováció és a társadalmi szerepvállalás területén korábban is meglévő együttműködésüket akarják megerősíteni, illetve bővíteni.

A KÁN Egyetemi napok nyitónapján Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora és Dr. Pusztai József, az Alföldi Tej Kft. ügyvezetője látta el kézjegyével a megállapodást, ami a korábbi, eseti együttműködéseket helyébe lép.

A felek megállapodtak egyebek mellett abban, hogy

az Alföldi Tej Kft. gyakorlati helyszínt biztosít a MATE élelmiszertudományi, gazdaságtudományi és műszaki vonatkozású képzéseinek, és ösztöndíjprogramokkal segíti az egyetem képzéseit,

valamint szorosan együttműködnek a kutatás, fejlesztés és innováció területén: új termékek fejlesztése, melléktermékek feldolgozási lehetőségeinek vizsgálata, táplálkozás-élettani hatásokkal összefüggő kutatások/fejlesztések, új, költséghatékony és veszteségcsökkentő technológiák és módszerek kidolgozása szerepel a tervek között. A felek kiemelt feladatul tűzték ki a fogyasztók és a termelők edukálását.

Az ünnepélyes aláírás alkalmával Gyuricza Csaba kiemelte, hogy a hazai élelmiszergazdaság fejlődése érdekében fontos az elméleti és gyakorlati szereplők összekapcsolása. A MATE célja e megállapodással az is, hogy

a gyakorlati szakembereket oktatóként is bevonják a szakemberképzésbe, hallgatóiknak gyakorlati helyszínt biztosítsanak az Alföldi tej Kft-nél, illetve az, hogy a nemzetközi hírű Tejgazdasági Kutatóintézet aktívan részt vegyen a hazai tejipari fejlesztésekben.

Antal Gábor, az Alföldi Tej Kft. felügyelőbizottsági elnöke azt hangsúlyozta, hogy a hazai élelmiszerfeldolgozásnak nemzetközi versenytársaival szemben elmaradása van a tudomány mindennapi használatában, ezen kívánnak változtatni az együttműködéssel, illetve remélik, hogy fiatal mérnökökkel erősíthetik majd a magyar tejfeldolgozó ipart.

Dr. Pusztai József, az Alföldi Tej Kft. ügyvezetője az aláírás alkalmával azt hangsúlyozta, hogy a tejfeldolgozás területén nagyon nagy a nemzetközi verseny, így azt reméli az együttműködéstől, hogy javul cégük versenyképessége.

 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 2021. február 1-jén alakult meg, s ezzel Európa egyik legnagyobb agrárfókuszú, multidiszciplináris képzési helye jött létre. A MATE a nagy múltú és kiváló adottságokkal rendelkező magyar mezőgazdaság irányításában világszínvonalú képzéssel kívánja biztos megélhetéshez és inspiráló karrierhez segíteni a fiatal diplomásokat. A teljes hazai agrárképzés megújítása, a hazai és nemzetközi kapcsolatok erősítése elengedhetetlen feltétele annak a hosszútávú célnak, hogy a világ harminc legjobb agrár-felsőoktatási egyeteme közé kerüljön a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.

Az Alföldi Tej Kft. 2003. április 30-án jött létre. A vállalat a Nyugat-Európában hagyományosan jól működő szövetkezeti modellt követi, azaz termékeit közvetlenül a magyar tejtermelő tulajdonosaitól érkező, minőségi alapanyagból készíti. Ennek köszönhetően az Alföldi Tej Kft. kiemelkedő résztvevőjévé vált a magyarországi tejtermelő és tejfeldolgozó piacnak. A vállalat elsődleges célja, hogy széles, megbízható és a fogyasztói igényeknek megfelelő termékválasztékot nyújtson a vevőközönség és kereskedelmi partnerei számára. Emellett kiemelt figyelmet fordít az élelmiszeripari termékek folyamatos fejlesztésére.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu