0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az aszály ellenére jó évet zártak a dinnyetermesztők

Hazánkban a dinnyeszezon hamarabb kezdődött, mint tavaly; az extrém melegtől hirtelen nagy mennyiség keletkezett a piacon, ám ezek a csúcsok augusztus elejére eltűntek. A termelők végig tudtak belföldre és exportra is értékesíteni, ezért összességében pozitív szaldós volt a mérlegük.

youtube://v/iFlTX5SOffg

 

Az idei dinnyehelyzeten túl a termelési fortélyokról, valamint a fogyasztói tudatosságról is szó esett az MMG Direkt legutóbbi műsorában, ahol Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője Sándor Lászlóval, a BASF kereskedelmi specialistájával és Roszik Tamás dinnyetermelővel beszélgetett.

A dinnyefélék a levegős, laza szerkezetű talajt kedvelik, megfelelő vízellátottság mellett.

Tápanyag-ellátottság kapcsán szerves trágyával, komposzttal próbálják a gazdák biztosítani a szükséges tápelemeket, azonban a nagyobb termelők csöpögtető csöveken keresztül pozícionáltan juttatják a talajba a tápanyagot. A leglényegesebb azonban a megfelelő fényviszonyok és hőmérséklet: a 35 Celsius-fokot a dinnye még elviseli, az afölött értékek viszont nem optimálisak a számára. Az idei hőség sok esetben a növény minőségromlását eredményezte, hőstresszt szenvedett, ami energiát vont el növekedésétől.

A dinnyetermelés szakaszosan történik, vagyis a termelők két-háromhetes csúsztatással ültetik a növényeket, hogy a dinnyeszezon során szinte végig biztosítva legyen a friss termés. Amikor bekötött a dinnye, onnantól fogva tenyészidőtől függően 35-40 napra már szedhető. (A korai szüretelésű dinnyék beltartalmi tulajdonságai gyengébbek, ezért a fogyasztóknak érdemesebb a későbbi szüretelést megvárni. Szerk.)

Az áruházláncok polcain dinnye hivatalosan 5-6 napig tárolható, de vannak olyan fajták, amiket olyan érettségi fokban szedtek le, hogy mire Nyugat-Európa egyik országából Magyarországra ér, utána még bőven tovább szállítható más országba is.

A hazai piacokon más a helyzet, az aznapi áru legrosszabb esetben előző nap lett leszedve, ami természetesen számottevően befolyásolja a dinnye frissességét, beltartalmi értékeit. De sajnos ez a tendencia évről évre hanyatlik, egyre kevesebb friss áru jelenik meg a hazai piacokon – adta tudomásul Roszik Tamás.

Idén mintegy 4000 hektáron termesztettek dinnyét. Eloszlása szerint 3600 hektáron görögdinnyét, a fennmaradó területeken sárgadinnyét – ez a tavalyi évhez képest megközelítőleg 15 százalékos visszaesést jelent. A termőterület 90 százalékán gömbölyű, klasszikus dinnyét termesztettek, de egyre elterjedtebb a magszegény vagy mag nélküli dinnye is, ami évről évre keresettebb a fogyasztók körében.

– Európában először a spanyolok kezdték el ezt a fajtát termeszteni, majd Nyugat-Európába exportálták.

Mikor Magyarországra is bejutott a magnélküli változat, a fogyasztók eleinte azt hitték, nincs benne egyetlen szem mag vagy magkezdemény sem. Pedig a szabvány szerint a fajtában akár 8-10 db keménymag is lehet több kisebb léhamag mellett

– hívta fel a figyelmet Sándor László.

A sárgadinnye termesztése és értékesítése is csoportokra osztható. Megkülönböztetünk gália és kantalup típusú sárgadinnyéket, itthon az utóbbi az elterjedtebb. Termesztése általában fóliaházban kezdődik – vannak termelők, akik felfűtik a házat (ez főleg az extra korai fajtákat termesztő termelőknél bevett), de ez a módszer az energiaár-robbanás miatt jövőre várhatóan megszűnik –, majd szabadföldön folytatódik tovább nevelésük, ahol síkfóliás termesztéstechnológiával teremtenek minél jobb terméspotenciált elérő körülményeket. Végül a termelők szüretelés előtt fátyolfóliával takarják le a növényeket, még a legmelegebb időszakban is.

– A sárgadinnye-termesztőknek kihívásokkal teli volt az idei szezon, ugyanis attól függetlenül, hogy a dinnye eredendően egy mediterrán növény, az idei hőség már a dinnyének is sok volt. Ettől függetlenül szerencsére jó évet zárhattunk, még az előző évek mérlegéhez képest is

– mondta Roszik Tamás.

Mindehhez persze szükséges a fogyasztói tudatosság is, hogy magyar terméket, hazai dinnyét keressenek a vásárlók. Ehhez megfelelő információt ad a dinnyén feltüntetett címke, amelyen megtalálható a termelő, a termelés helyszíne, a szedés dátuma, valamint a fajta típusa is. Együnk magyar dinnyét!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu