0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A Dunántúl legszebbjei

A térség gazdálkodói számítanak arra, hogy tenyészállataikat a Kaposváron szemlézik, bírálják. Szükségük van ugyanis a visszajelzésre, hogy a munkájuk vajon a jó irányba halad-e.

Ahogy a Kaposvári Állattenyésztési Napok KÁN Egyetemi napokká fejlődött, megmutatja, hogy a termelésben egyre nagyobb szerepet kapnak az állattenyésztési kutatási eredmények. A magyar állattenyésztésnek, illetve a kiállításnak pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem adja az intellektuális hátterét – köszöntötte a tenyészverseny eredményhirdetésén megjelenteket Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

A Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke, Zászlós Tibor megnyitójában azt emelte ki, hogy azok a fiatalok, akik be akarnak kapcsolódni a mezőgazdaságba, a számos ágazat között megtalálhatják azt, amit tovább vihetnek. Emellett a MÁSZ elnöke felhívta az állattenyésztők figyelmét arra, hogy

a legelők, vagy szántóterületek bővítése érdekében érdemes megnézni, hogy a Nemzeti Földügyi Központ közel tízezer 10 hektár alatti területet hirdetett meg értékesítésre.

Ezek után átadták a KÁN Egyetemi napok tenyésztési díjait. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége tenyésztőszervezeti nagydíját a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Egyesület kapta a színvonalas ló- és fogatbemutatók szervezéséért. A MÁSZ Tenyésztési Nagydíját pedig a Rio-Altó Kft. kapta a kiállításon nagy számban kiválóan felkészített angus és murray grey tenyészállatok bemutatásáért.

A díjazottak listája innen letölthető:

a_kan_egyetemi_napok_2022_dijai.pdf

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu