0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Fenntartható falatok

A megtermelt ételek harmadát nem eszi meg senki. Néhány tehetséges magyar fiatal olyan üzleti modellt alkotott a maradék hasznosítására, amellyel az eladók és a vevők is jól járnak. Jelenleg már a közép-kelet-európai bővítésén dolgoznak.

A Munch egyszerű megoldást kínál arra, hogy az ételgazdálkodás fenntarthatóbb legyen környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból. Olyan platform – weboldal és mobil applikáció -, amin keresztül a vendéglátóhelyek és a boltok kedvezményesen értékesítik az el nem adott, de jó minőségű ételeket.

A „munchok” olyan ételcsomagok, amiket zárás előtt 40-60 százalékos kedvezménnyel lehet megvásárolni. Aki így tesz, pénzt takarít meg, miközben a vendéglátóhelyek és üzletek bevételhez jutnak, a hulladék mennyisége pedig csökken.

Belayane Najoua, PR&CRM menedzser egyetemi újságíróként ismerkedett meg a Munch-csal, aminek csapatához az alapítás után nem sokkal, 2020 augusztusában csatlakozott. Akkor tízen dolgoztak a vállalkozásban, de az elmúlt két évben megháromszorozódott a létszám. A 10-12 főállású alkalmazott mellett sokan diákmunkásként, illetve részmunkaidőben segítik a vállalkozást. A munkatársak többsége fiatal, pályakezdő, az átlagéletkor 24-25 év körül alakul.

Az első ételcsomag 2020. július 8-án került ki a világhálóra, mindössze egy hónappal az alapítók első találkozása után. Perepelica Kirill és Wettstein Albert egy diákszervezeti előadáson futott össze, ahol kiderült: mindkettőjüket erősen foglalkoztatja az élelmiszerpazarlás, és ugyanarra a problémára keresnek megoldást. A pilot verzió megalkotásába barátaikat, Zwecker Bencét és Zsoldos Botondot is bevonták, üzleti szellemiségüket pedig azóta is a lean alapú munka határozza meg. Ötleteiket nem fejlesztik hónapokig-évekig, hanem mielőbb piacra dobják, hogy kiderüljön, van-e rájuk kereslet.

Eredményeik magukért beszélnek.

Két év alatt több mint hatszáz aktív partnert vontak be a Munch-ba és mintegy 240 ezer adag ételt mentettek meg, amellyel modellszámításaik alapján több, mint 600 tonna üvegházhatású gáz kibocsátásának megelőzéséhez járultak hozzá ország szerte.

Bár Európában több hasonló üzleti modell működik az ételmaradék hasznosítására, a MunCharity, a rendszer Magyar Élelmiszerbankkal közös jótékonysági eleme magyar sajátosság, és Kelet-Közép-Európában a Munch az egyik legjelentősebb ételmentő hálózat. A „muncsolás” harmincöt hazai városban működik, az üzleti partnerek legnagyobb számban a fővárosban és a nagyobb egyetemi városokban elérhetők. Az applikációt pedig több mint 280 ezren töltötték le eddig.

Cápák között

A Munch átütő sikerrel szerepelt az egyik kereskedelmi televízió üzleti showjában, a „Cápák között” elnevezésű műsorban, ahol mind az öt befektető, azaz „cápa” tetszését elnyerte. Egyebek mellett Balogh Petya, az egyik legnagyobb „angyalbefektető”, Tomán Szabina, a Tomad Diet tulajdonosa, Moldován András, agrármilliárdos, Balogh Levente, a Szentkirályi tulajdonosa, Lakatos István, a Bravogroup Holding tulajdonos vezérigazgatója, az Élelmiszerbank és egy neves svéd angyalbefektető is tulajdonrészt vásárolt a Munch-ban, amely azóta már egy második befektetési kört is sikerrel zárt.

Bár a vállalkozás még nem profitábilis, de növekedési üteme nagyon gyors. Üzleti modellje ugyanarra az elvre épül, mint a többi ételrendelő platformé: a partnerek jutalékot fizetnek minden eladott csomag után.

Meglepetés faktor

A Munch egyik különösen népszerű jellegzetességét a szükség szülte. Az éttermek, kávézók és üzletek ugyanis nem tudják, mi fog megmaradni a nap végére, így a csomagok tartalma ismeretlen a vásárlásra regisztrálóknak.

„Az ételmentés lényege, hogy ami aznap megmarad, azt viszik el a vásárlók, de nagyon kedvelik ezt, mivel izgalmat és játékosságot visz a vásárlásba, ráadásul leveszi a vállukról a választás terhét”

– mondta el Belayane Najoua.

Ritka jó ügyfélszolgálat

A Munch-nak összesen több mint 45 ezer tagja van a Facebook-csoportjaiban, ahol a felhasználók nap mint nap megosztják a pozitív és negatív tapasztalataikat. A Munch munkatársai kezdetben nehezen kezelték ezt, hiszen igyekeztek egyensúlyban tartani mind az egyre több üzleti partner, mind pedig a vásárlók igényeit és érdekeit. Mára azonban rendszeresen kapnak olyan visszajelzést, hogy kevés az ilyen jól működő ügyfélszolgálat.

Ha egy partnerrel probléma adódik, azonnal felveszik vele a kapcsolatot, és minden kérdésre, kérésre, panaszra rögtön reagálnak.

Az induláskor a partnerek bevonása is komoly kihívást jelentett számukra, hiszen még nem ismertek ilyen vállalkozást, így nem tudták, mire számíthatnak. „Úttörőnek lenni mindig nehéz, de amikor olyan referenciákat tudtunk felmutatni, mint a Starbucks vagy a CBA Príma, a kisebb vendéglátóhelyek is szívesebben csatlakoztak.”

Közösségi szinten

A vállalkozás fő tevékenysége az ételmentés, de a munkatársak fontosnak tartják az általános szemléletformálást is. Az élelmiszerpazarlás mellett a fenntarthatóság egyéb kérdéseiről is szélesebb körben beszélnek. Közösségi médiafelületeiken rendszeresen osztanak meg ilyen tartalmakat az ételmentő receptektől a környezettudatos utazáson és grillezésen keresztül számos témában. „A környezeti kihívások mindenkit érintenek, és ezen a területen csak közösségi szinten lehet előre lépni.”

A különféle ételérzékenységgel, allergiával élőket, valamint a diétázókat, mentességeket követőket rengeteg szűrő segíti a weboldalon és az appban, és a Munch csapatában is egyformán akadnak húsevők, valamint vegánok.

Karácsonyra olyan kampánnyal készülnek, amely azok számára is lehetővé teszi a rászorulók támogatását, akik nem rendelkeznek komoly erőforrásokkal az adományozáshoz.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu