0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Magyar győzelem a lipicai kettesfogathajtó versenyen

Hétvégén Hölle Martin nyerte a kettesfogathajtók idei legrangosabb versenyét, sikerét pedig jó előjelnek tekinti a jövő évi világbajnokságra.

„Ez számomra felkészülési verseny is volt egyben, hiszen már a 2023-as világbajnokságra készülök, amire folyamatban van a fogatépítés is, Lipicán éppen ezért indultam Juventussal” – fogalmazott az elmúlt három vb-n egyéniben és csapatban is aranyérmes 25 éves hajtó, aki elárulta, lovai felkészítése Hollandiában folyik, most azonban néhány hónap itthoni téli felkészülés következik számukra.

A szlovéniai Lipicán rendezett Duna-Alpesi Kupán 15 ország 32 versenyzője indult.

Hölle a lovak együttes munkájáról és a jármódok szabályosságáról számot adó díjhajtásban tapasztalt lova, Eppie mellett Juventust állította a fogatba, és így is élre állt 38,86 hibapontos teljesítményével. Vezető pozícióját pedig a maraton-, majd az akadályhajtásban is megőrizte.

A csapatversenyben a magyarok két együttessel indultak: a Dani Marcell, Hölle Martin és Tóth Andrea hármas második, míg a Farkas József, Farkas László, Penzer László trió harmadik lett.

A következő kettesfogathajtó-világbajnokságot jövő ősszel a franciaországi Haras du Pinben rendezik.

Forrás: MTI