Back to top

Fókuszban az aranyvasvilla

Idén is jelentős izgalmakat hozott az Agrár-Felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenye, amit tizenharmadik alkalommal rendeztek meg a KÁN Egyetemi Napokon.

Fókuszban az aranyvasvilla | MMG

A száz kérdésből álló elméleti tesztet gyakorlati forduló követte, amely során magyartarka fajtát bíráltak, birkát körmöltek, traktort vezettek, virtuálisan nyergeltek és borokat is kóstoltak az agrárhallgatók.

A három fős csapatok és a szakmai zsűri tagjai négyesfogatokkal érkeztek a helyszínre, a Pannon Lovasakadémia fedett lovardájába, ahol főként diáktársak szurkolták végig a fordulatos és kihívásokat is tartogató gyakorlati erőpróbát.

Akadt, akinek az elmélet okozta a nagyobb gondot, de a legtöbb csapat számára a birkakörmölés jelentett merőben újszerű feladatot.

Nagyszerűen helyt álltak a „traktorosok”, csak néhányan lapítottak bolyát, de mindenkit megszégyenítő gyorsasággal és precizitással teljesítette az időre mért manőverezési feladatot Apagyi Bence, a gödöllői kampusz gépészhallgatója, aki mellesleg 17. a traktorosok világranglistáján.

Ennyi figyelem ritkán jut egy báránynak!
Ennyi figyelem ritkán jut egy báránynak!
Fotó: Lang Róbert
Jó hangulatú versenyen, szép munkát végeztek a diákok. A maximumot nyújtották és egymást is segítették – értékelte az eseményt a bíráló bizottság elnöke, dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a MATE stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese. Megemlékezett arról is, hogy a gazdászversenyt annak idején a Magyar Mezőgazdaság Kiadóval közösen hívta életre a Kaposvári Egyetem, motorja pedig régóta a két fő szervező: dr. Áprily Szilvia és Nagyné dr. Kiszlinger Henrietta.

A verseny presztízséről árulkodott az eredményhirdetés fergeteges hangulata.

A helyezettek és a különdíjasok a szponzoroknak köszönhetően vonzó tárgyjutalmakban részesültek, de a legnagyobb becsben mégis a dobogósoknak járó gravírozott bronz-, ezüst- és aranyvasvillát tartották, amikkel valószínűleg valóságos trófeaként tértek haza.

Hoppá, egy ezüstvasvilla!
Hoppá, egy ezüstvasvilla!
Fotó: Lang Róbert
Az első helyet és ezzel a vándorkupát is a MATE Georgikon Campusának összeállítása - Papp Evelin, Stubán Márk és Szili Ákos – vívta ki. Felkészítő tanáruk dr. Benedek Zsuzsanna és dr. Polgár József Péter volt. Másodikként a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának csapata - Katona Sára, Czina Ferenc és Koncz Zoltán Szabolcs – végzett dr. Oláh János szakmai felkészítésével. A harmadik helyezett pedig a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának összeállítása lett. A csapat tagjai Horváth Gábor, Kőhalmi Eszter és Takács Gergő voltak, felkészítésüket pedig dr. Gulyás László végezte.

Nyeregbel! Vajon könnyebb vagy nehezebb VR szemüvegben?
Nyeregbel! Vajon könnyebb vagy nehezebb VR szemüvegben?
Fotó: Lang Róbert

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az (agrár)összefogás a szülőföldön maradás záloga

Tavaly december elején tizenegyedszer szervezte meg Budapesten az Agrárminisztérium Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős főosztálya a Kárpát-medencei Összefogás Fórumát, a Mezőgazdasági Múzeum vajdahunyadvári épületegyüttesében.

Friss évjáratú borokat értékeltek Egerben

Első alkalommal rendezték meg az Egri Csillag Egri Borvidéki Újborverseny január közepén. A megmérettetés lehetőséget nyújtott a reduktív eljárással készített, friss, 2022-es évjáratból származó borok értékelésére.

Tölgybe álmodott hordók

Amikor tüzelik a hordót és meleg a fa, olyan az illata, mint a frissen kisült kenyér héja. A hordóba töltött bor kioldja ezeket az alkotóelemeket a fából, ettől lesz egyedi az aromája. Éppen ezért fontos, hogy hol nőtt fel a fa, honnan szerezték be a rönköt a kádárok. A Baranya megyei Palotabozsokon működő Európai Kádárok Kft. zömmel a mecseki Zengő és a Zemplén erdeiből származó tölgyből készít hordókat.

Képalkotó eljárással felfedhető a rejtett kártétel is

A gyümölcsök mellett a paradicsomot is előszeretettel szívogatja a Kelet-Ázsiából hazánkba bekerült ázsiai márványospoloska. A korai károsítás hatására megjelenő foltok meghiúsíthatják a bogyók értékesítését. A szedés környéki szívogatás tünete általában rejtve marad, ám nagyban ronthatja a termés eltarthatóságát. Kísérleteink szerint azonban a rejtett károsítás is kimutatható komputertomográfiás vizsgálattal.

Mire érdemes költeni pénzt és figyelmet?

Az AGROmashEXPO egyik nyitórendezvénye kiadónk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. tizenharmadik Agrármarketing és -médianapja volt. A január 25-ei konferencián telt ház előtt ismertették a legfrissebb médiafogyasztási trendeket a piac elismert szakértői.

Magyarország gyomtérképe, avagy miként változott a fajok jelentősége

„Több, mint hatvan szakember vett részt a Hatodik Országos Gyomfelvételezés munkájában, ahol az őszi búza és a kukorica legfontosabb gyomnövényeit vették számba”- magyarázta Novák Róbert, a Nébih gyombiológiai szakértője a XXXII. Keszthelyi Növényvédelmi Fórum Plenáris ülésén. A szakember elmondta, a XX. században három radikális változás is bekövetkezett a mezőgazdasági tulajdonviszonyokban.

Február 6-ig lehet jelentkezni a MATE gyümölcs- és zöldségfeldolgozó képzésére

Naprakész piaci ismeretekkel indít gyümölcs- és zöldségfeldolgozó szakirányú továbbképzést a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusa 2023. márciusában. A megújult tananyag egyedülálló módon foglalja össze az ágazatban szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket a nyersanyagoktól a feldolgozás-technológiákon át egészen a kereskedelemig.

Aktív éven van túl a Da Bibere

Akárcsak az előző évtizedekben, tavaly is aktív volt a Da Bibere Zalai Borlovagrend, hangzott el a civil szervezet balatongyöröki közgyűlésén. Szokás szerint új tagokat is avattak az évindító közgyűlésen.

További fejlesztések a sikeres évet záró AXIÁL-nál

A gazdasági nehézségek és az aszály ellenére 2022-ben az AXIÁL Kft. rendelésállománya növekedett, a cég új telephelyet nyitott Felsőzsolcán és kibővítette bajai szervizét. A jelentős hazai gépkereskedő az AgrárgépShow kiállításon mutatta be terveit és eredményeit, miközben közel 100 gépet ki is állított és leleplezte az utánpótlásnevelési projektjük legújabb kampányarcait, a Galaxiál Hőseit.

Közlekedési balesetek: sokszor a vétlen (is) rosszul jár

Az AGROmash expón igen tanulságos, sokszor megrázó képekkel illusztrált előadást hallgathattak az érdeklődők, a közlekedési balesetek leggyakoribb okairól… A tanulság: figyelmesen, óvatosan, a mindennapi problémákat nem más közlekedőkön levezetve. És akinek telik autóra, az áldozzon egy KRESZ könyvre is...