0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fókuszban az aranyvasvilla

Idén is jelentős izgalmakat hozott az Agrár-Felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenye, amit tizenharmadik alkalommal rendeztek meg a KÁN Egyetemi Napokon.

youtube://v/7nWPtdnXEUQ

A száz kérdésből álló elméleti tesztet gyakorlati forduló követte, amely során magyartarka fajtát bíráltak, birkát körmöltek, traktort vezettek, virtuálisan nyergeltek és borokat is kóstoltak az agrárhallgatók.

A három fős csapatok és a szakmai zsűri tagjai négyesfogatokkal érkeztek a helyszínre, a Pannon Lovasakadémia fedett lovardájába, ahol főként diáktársak szurkolták végig a fordulatos és kihívásokat is tartogató gyakorlati erőpróbát.

Akadt, akinek az elmélet okozta a nagyobb gondot, de a legtöbb csapat számára a birkakörmölés jelentett merőben újszerű feladatot.

Nagyszerűen helyt álltak a „traktorosok”, csak néhányan lapítottak bolyát, de mindenkit megszégyenítő gyorsasággal és precizitással teljesítette az időre mért manőverezési feladatot Apagyi Bence, a gödöllői kampusz gépészhallgatója, aki mellesleg 17. a traktorosok világranglistáján.

Jó hangulatú versenyen, szép munkát végeztek a diákok. A maximumot nyújtották és egymást is segítették – értékelte az eseményt a bíráló bizottság elnöke, dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a MATE stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese. Megemlékezett arról is, hogy a gazdászversenyt annak idején a Magyar Mezőgazdaság Kiadóval közösen hívta életre a Kaposvári Egyetem, motorja pedig régóta a két fő szervező: dr. Áprily Szilvia és Nagyné dr. Kiszlinger Henrietta.

A verseny presztízséről árulkodott az eredményhirdetés fergeteges hangulata.

A helyezettek és a különdíjasok a szponzoroknak köszönhetően vonzó tárgyjutalmakban részesültek, de a legnagyobb becsben mégis a dobogósoknak járó gravírozott bronz-, ezüst- és aranyvasvillát tartották, amikkel valószínűleg valóságos trófeaként tértek haza.

Az első helyet és ezzel a vándorkupát is a MATE Georgikon Campusának összeállítása – Papp Evelin, Stubán Márk és Szili Ákos – vívta ki. Felkészítő tanáruk dr. Benedek Zsuzsanna és dr. Polgár József Péter volt. Másodikként a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának csapata – Katona Sára, Czina Ferenc és Koncz Zoltán Szabolcs – végzett dr. Oláh János szakmai felkészítésével. A harmadik helyezett pedig a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának összeállítása lett. A csapat tagjai Horváth Gábor, Kőhalmi Eszter és Takács Gergő voltak, felkészítésüket pedig dr. Gulyás László végezte.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu