0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kilőtt a sertéshús ára Kínában

Egy kínai országos felmérés szerint szeptember végén 24,46 jüan (3,51 EUR) volt az élő sertés kilogrammonkénti ára, ami majdnem 60 százalékkal több, mint az év elején volt, az utóbbi egy évben pedig majdnem 125 százalékkal emelkedett a sertésár. Az áremelkedésre reagálva a kormány elrendelte az állami sertéshústartalék forgalomba hozatalát.

Mindeközben a német sertéshúspiacon a felföldi túltermelés nyomja le az árat. Szeptember utolsó hetében 10 centtel csökkent a tőzsdei jegyzése, 2 euró/vágósúly-kilogrammra esett. Az afrikaisertéspestis- járvány németországi megjelenésekor Kína megtiltotta a német sertéshús és sertéstermékek importját, márpedig addig Kína volt a német sertéshús legfontosabb külpiaca.

Kínai közlemények szerint a legtöbb tartományban elkezdték felszabadítani a helyi tartalékokat, amivel mintegy 200 ezer tonna sertéshús került piacra szeptemberben.

A tartalékolt sertéshúst kedvezményes áron értékesítik a regionális elosztóhelyeken, egyes tartományok pedig anyagi támogatást adnak a magán sertéstenyésztőknek a kínálat növelése érdekében.

Egyelőre mindez nem állította meg a sertéshús drágulását, több elemző szerint az import növelésével lehetne megfékezni a leggyorsabban.

Forrás: agrarheute.com