0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A szellemitulajdon-védelem terén is tudatos agrárszakemberekre van szükség

Az agrárszektor számára lényeges szerepe van a tudatos szellemitulajdon-védelem alkalmazásának, emiatt már az oktatási tananyagnak is fontos részét kell képezze a felsőoktatásban.

Éppen emiatt a hallgatók és oktatók ismereteinek elmélyítését szolgálja az az együttműködési megállapodás, amelyet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) képviselői írtak alá a felsőoktatási intézmény gödöllői campusán megrendezett Egyetemi Innovációs Hét megnyitóján.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal közötti együttműködés célja, hogy az egyetemisták tudatosabban kezeljék a létrehozott szellemi tulajdonukat és megtanulják, hogyan tudják azokat hasznosítani. A MATE vezetősége is kiemelten fontosnak tartja, hogy a hallgatók olyan tudást szerezzenek, amely később a nemzetközi piacon is előnyhöz juttatja őket, emellett az egyetemi szintű oltalomszerzés az intézménynek újabb forrásokat is jelenthet.

A megállapodás részeként az SZTNH közreműködik a szellemitulajdon-védelmi ismeretek oktatásában, a szakmai módszertani fejlesztésekben;

valamint a szellemi tulajdoni tudatosság növelésében az egyetem hallgatói, oktatói, kutatói és egyéb munkatársai körében. Emellett a felek a hazai innovációs potenciál erősítése, a kutatás-fejlesztés és a technológiamenedzsment színvonalának fejlesztése érdekében közös kiadvány- és konferenciaprojektek, inkubációs és akcelerációs programok megvalósításában is részt vesznek.

„Fontosnak tartjuk, hogy az egyetemen futó pályázatok, kutatások és szakmai munka eredményeképp piacképes, gazdaságilag és társadalmilag is hasznos találmányokkal bővítsük intézményünk szellemi-tulajdon portfólióját. A szellemi-tulajdon tevékenységet egyetemünk nemcsak szervezeti egységeinek munkájával, szervezett programokkal, képzésekkel támogatja, hanem külső partnerekkel való együttműködésekkel, tudásuk, szakértelmük, tapasztalataik bevonásával is. Ezt a szemléletet tükrözi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával kötött megállapodásunk is, melyben komoly hangsúlyt fektetünk az egyetemi polgárok gyakorlatorientált módon történő szellemi tárgykörű ismereteinek fejlesztésére” – fogalmazott Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora.

„A MATE-val már korábban is jó kapcsolatot ápolt a hivatal, illetve ez a jelenben is igaz.

Utóbbit mi sem jelzi jobban, minthogy az egyetemen elérhető szellemitulajdon-védelmi képzést 2022 első félévében 432 hallgató vette fel. Minden eszközünk megvan ahhoz, hogy segítsük az egyetemet, hiszen a szolgáltatások teljes portfoliója áll a tanárok és diákok rendelkezésére, legyen szó egy szabadalom megszerzéséről, védjegyekkel kapcsolatos kutatásról vagy akár a tankönyvekről” – hangsúlyozta a megállapodás kapcsán Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke.

Az SZTNH tervei között szerepel, hogy további felsőoktatási intézményekkel is hasonló megállapodásokat köt, hogy valóban minél több hallgatóban és oktatóban váljon tudatossá a szellemitulajdon-védelem fontossága.

Forrás: MATE