HOME egy gyönyörű belvárosi lakás Budapest szívében, a Podmaniczky utcában, szépen berendezve, magas terekkel, valamint egy igazán csábító tetőterasszal, ahol akár pezsgőfürdőből is lehet élvezni a város madártávlatát. A lakás különféle közösségi és üzleti rendezvényeknek ad otthont. Október első hétvégéjén például hazai dizájnerek, ruha-, táska- és ékszerkészítők gyűltek itt össze, hogy egy sajátosan intim közegben mutassák meg reménybeli vásárlóiknak: mit tudnak hozzátenni a különleges, vonzó, nőies megjelenéshez.
„A csapat a WAMP dizájnvásáron verbuválódott össze – mondta el Káli Betty, aki Nógrád megyei női őstermelőket képviselte a rendezvényen. Izgalmas kezdeményezés, mivel a női szépséget járjuk körbe tervezők és sztájliszt segítségével.”
Alapanyagbázisuk a közeli Bér, aminek a polgármestere, Maczó László 2010-ben döntötte el, hogy a gyakorlatilag nulla idegenforgalommal rendelkező környékből a rózsák és palócfesztiválok faluját teremti meg. És ahogyan a vonatkozó idegenforgalmi reklámban mondják: „Úgy is lett!” Tavaly már 16 500 rózsatő virult Béren.
„A rózsa a királynők szépítőszere – folytatta Káli Betty -, mi pedig a wellness-részleget képviseljük a lakásbemutatón. Ehető és kenhető ápolószereink is vannak, mivel alapelvünk, hogy amit magadra kensz, az olyan tiszta legyen, hogy akár meg is ehesd. A termékeink belsőleg is hatnak, például az aranykolloidos rózsapermet kívülről hidratál – a rózsa az egyik legjobb szépítőszer az antioxidáns hatása miatt -, belsőleg viszont a kognitív szerveket, azaz a szellemet frissíti fel.”
A személyes kedvencem a macerátum, aminek már a neve is kifejezi, hogy az elkészítése hosszadalmas és nagy türelmet kívánó folyamat, de megkóstoltam a rózsakoncentrátummal készített borkoktélt is, aminek feledhetetlen íze mellett isteni volt az illata.
A Rózsavilág három új terméke – a tönkölypelyvás párna, a gyógyító agyagos szempárna és a kenderszövetbe töltött fürdőpárna – májusban, a Ridikül Magazin női szépségfesztiválján debütált.
A közösség pályázatok és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatásával rendszeresen megjelenik olyan rendezvényeken, amilyen például az OMÉK, havonta tartanak interaktív, alkotó programokat az alsópetényi rendezvényházukban, legújabban pedig olyan idegenvezetőkkel kezdtek együttműködésbe, akik az Országos Kéktúra útvonalán szerveznek programokat.
„Vegyszermentes, természetes, otthoni wellness-élményt kínálunk, de fontos üzeneteket is szeretnénk közvetíteni a termékekkel. Például, hogy vegyük észre: karnyújtásnyira vannak tőlünk a dolgok – magyarázza Betty, aki szerint azok, akik eljutnak a rendezvényházba, „lebegnek”, csak az a baj, hogy kevesen jutnak el.
Rózsaszappant is főznek, de fura módon, amit megeszünk, azt lehet őstermelőként készíteni, amit viszont magunkra kenünk, azt nem. Szóval a rózsaszappan egyelőre „kísérleti termék”, mivel a Rózsavilág őstermelőket foglalkoztat.
„Olyan nőket fogunk össze, akik megbízhatóak, minőségi munkát tudnak végezni és jövedelemre szeretnének szert tenni. Nem akarják agglomerációként felfogni a vidéki életet, de gyárban sem szeretnének dolgozni”
– hangsúlyozza Betty. Hozzátéve, hogy ezekre a vidéki nőkre viszonylag kevés figyelem jut.
Ezért van, hogy együttműködésekben, újszerű és egyedi marketingben keresik az útjukat. Ott vannak a nőtincsi Nemcsak piacon, workshopjaikon rózsás balzsamecetet, illat- és gyógypárnákat készítenek, rózsalugasaik alá luxussátrakat építenek, ha pedig lesz rá energia (és pályázat), egy illatházat is szeretnének létrehozni. „Egy kis bergamottal el lehetne indítani a férfi vonalat, vagy tisztító és mosószereket bemutatni, visszacsempészve a régi tudást, amikor még otthon készültek ezek.”