0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Kaptak támogatást, de kevesebbet, mint reméltek

Megszületett a várva várt támogatási rendszer Hollandiában a kertészeti ágazat energiaválság okozta nehézségeinek enyhítésére. Nem teljes azonban az öröm a vállalkozók körében, mert nem mindenkit illet meg a támogatás, és a kertészek eleve kevesebbet kaphatnak.

A holland gazdasági miniszter ismertette a nagy energiafogyasztó kis- és középvállalkozások támogatására létrehozott energiaköltség-visszatérítési rendszert.

Ezek szerint azok a kis- és középvállalkozások, amelyek a forgalmuk legalább 12,5%-át költik az energiára, legfeljebb 160 ezer eurós kompenzációban részesülnek.

A kis- és középvállalkozásokon belül a kertészeti vállalkozások azonban maximum 62 ezer eurót kaphatnak, bár az üvegházi termelők érdekképviseleti szervezete, a Glastuinbouw Nederland úgy tudja, hogy ezt az összeget hamarosan 93 ezer euróra fogják emelni.

Ez a megállapodás novembertől lép életbe visszamenőleges hatállyal, a kifizetésekre ugyanakkor csak jövő év áprilisától kerül sor. A támogatás bizonyos feltételekhez kötött. A gázért köbméterenként minimum 1,19 eurót, a villamos áramért kilowattóránként pedig minimum 0,35 centet kell fizetnie most a vállalkozónak, hogy jogosult legyen a támogatásra.

Hollandia legnagyobb munkaadó szervezete (VNO-NCW), a mezőgazdasági vállalkozók, a kertészetek, a virágboltok, szinte valamennyi szakmai szövetség egyöntetű véleménye azonban, hogy ez a támogatás nem elégséges. Nem minden kis- és középvállalkozás éri el a megjelölt 12,5%-ot.

Egy átlagos kertész számára pedig ezek a támogatási összegek nevetségesek. Ilyen feltételekkel a kertészet egyes alágazatai lesznek megtizedelve.

A szomszédos országokéhoz képest is kevés a támogatás, mert például a német kormány igénybe veszi az EU által létrehozott vállalatonkénti maximum 2 millió eurós támogatási keretet.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Kertészet és Szőlészet