Back to top

A fejlesztésnek még nincs vége

Sokszor halljuk, hogy vonzóvá kell tenni a fiatalok számára a mezőgazdaságot, a kertészetet, mert még a most harmincas éveikben járó szakemberek közül is sokan elhagyják ezt a pályát. Jó látni azonban, hogy akadnak olyan szakképzett fiatalok, akiket nem kell meggyőzni, önszántukból viszik tovább, fejlesztik a szüleik, nagyszüleik által felépített gazdaságot.

Örömmel választják a mezőgazdasági termeléssel járó életformát, a kihívásokat és sikereket, bátran élnek a pályázatok által kínált lehetőségekkel. Csizmadi Imre agrármérnök, növényorvos is ilyen vállalkozó. A Bugyi település melletti Alsóványon 27 tagból álló, összesen 250 hektáros területen gazdálkodik, és a technológiai és szemléleti újításokat követve igyekszik versenyképes maradni még ezekben a viszontagságos időkben is.

Csizmadi Imre nyitott a technológiai újításokra, és a versenyképesség érdekében a körülményekhez igazítja a technológiát
Csizmadi Imre nyitott a technológiai újításokra, és a versenyképesség érdekében a körülményekhez igazítja a technológiát
A Kertészet és Szőlészet 2021. évi 11. számában már bemutattuk Csizmadi Imre gazdaságát, ahol a Wageningeni Egyetemi tanulmányai alatt szövődött barátságból lett együttműködésnek köszönhetően a szántóföldi zöldségek mellett bazsarózsát is termeszt. Ezt Hollandiába viszik, ott robotok csomagolják, és a tőzsdén értékesítik. Legnagyobb területen viszont burgonyát, vörös- és lilahagymát, gumós zellert és céklát termeszt hazai piacra. Vevőinek az egy évre kötött szerződésekben rögzített ütemezés szerint szállít, az árakat hetente állapítják meg. Tapasztalata szerint az áruházakban a megnövekedett árakhoz rendkívül szigorú minőségi elvárások társulnak.

Összehangolt vetésforgó

A fiatal termelő újra és újra átgondolja és szükség szerint módosítja az alkalmazott termesztéstechnológiát. A vetésforgó tervezésekor gazdasága technikai adottságait, a termelt növények és fajták igényeit, munkaerő-szükségletét, valamint a piaci elvárásokat egyaránt figyelembe veszi.

A rendszerében egyik növény sem hangsúlyosabb 30%-nál.

Törekszik arra, hogy ahol lehet és észszerű, ott leváltsa az emberi munkaerőt, hogy kiszámíthatóbb legyen a termelés. A tálcás, palántanevelőtől vásárolt zellerpalántákat például a teljesen automata olasz négysoros Ferrari Futura géppel ültetik. Talán ez az egyetlen ilyen ültetőgép Magyarországon, de megérte a beruházás, mert hat-hét ember munkáját tudja helyettesíteni, óránkénti teljesítménye 8000 növény soronként. Az üzemeltetéséhez csupán egyetlen személy kell, aki a palántákkal teli tálcákat adagolja az ültetőrobotoknak. Ezt a traktor vezetője is meg tudja tenni, mert szabadon haladó, önállóan fordulni képes Fendt típusú traktorral dolgoznak.

A szántóföldön minden munkafolyamat gépesített
A szántóföldön minden munkafolyamat gépesített

Zellert 30 hektáron termeszt Csizmadi Imre, hét-nyolc fajtát használ a Nunhems választékából. A mintegy 2 millió palántát márciustól júniusig folyamatosan ültetik kézi géppel. A jövőben azonban az új gépnek köszönhetően koncentráltabb lehet a palántázás. A gumókat augusztus elejétől kezdik felszedni, és a késői fajtákat hosszan tudja értékesíteni a tárolóból. Úgy látja, hogy jelenleg ez a mennyiség elég a hazai piacra.

Az idén a zellernek is több öntözésre volt szüksége, hogy megfelelő nagyságú fejeket neveljen.

A Ferrari Futura automata ültetőgép 6-7 ember munkáját végzi. A Fendt traktort a precíziós pályázaton elnyert támogatásból vásárolta a kertész
A Ferrari Futura automata ültetőgép 6-7 ember munkáját végzi. A Fendt traktort a precíziós pályázaton elnyert támogatásból vásárolta a kertész
A fajtákon sok múlik, hangsúlyozza, de ahhoz, hogy a bennük rejlő értékes tulajdonságok megnyilvánuljanak, meg kell teremteni a növények megfelelő fejlődéséhez a körülményeket. Arra kell törekedni, hogy a növényeket ne érje fölöslegesen stressz. A hagymát ezért mikroszórófejes technológiával öntözi, noha annak a telepítése és a felszedése több kézi munkát igényel. Nagy előnye ugyanakkor, hogy a finom esőztetés által nem tömörödik a talaj és így a hagyma könnyebben kikel. Nem elhanyagolható az sem, hogy ezzel az öntözési móddal erősebb páncéllevél képződik, ez különösen a kései, tárolóba kerülő fajtáknál fontos szempont. Csizmadi Imre július elejétől értékesíti a hagymát. Igen magas termésátlagot érnek el, az Utrero hibriddel például hektáronként csaknem 100 tonnát szednek. Elképzelhető, hogy a mostani 10 hektáros felületet tovább növeli.

A burgonyatermesztés erősen visszaszorult Magyarországon.

Amíg 2004 előtt 26 ezer hektár volt a területe, napjainkban mindössze 6000. Vetőgumót pedig a korábbi 800 hektár helyett csak 70 hektáron termesztenek. Náluk nem volt idén jó a burgonyatermés, viszont a tavalyihoz képest jobb áron tudták értékesíteni a gumókat. Ráfért az áremelkedés, mivel az elmúlt négy évben csak a termesztéshez szükséges anyagok árát keresték meg vele. A hagyma ára 30, a zelleré 20%-kal emelkedett elfogadható termésátlag mellett.

160 × 120 ×120-as standard faládákban kerül a termés a tárolóba
160 × 120 ×120-as standard faládákban kerül a termés a tárolóba
A kártevők ellen Csizmadi Imre integrált növényvédelmet alkalmaz, növényorvosként pontosan tudja az egyes rovarok rajzási idejét, így célzottan védekezik ellenük.

Többször nyert

Pályázati támogatással 2019-re lett kész a nagy légterű, 2000 tonna termés befogadására alkalmas korszerű hűtőtároló. A zöldségtermesztés vezető gazdálkodóival azonos módon ő is 160 × 120 × 120-as standard holland mintára készült ládákban tárolja a termést.

Csizmadi Imre a precíziós pályázaton nyert támogatást egy Fendt traktor vásárlásához.

Ezzel a német, prémium márkájú, gazdaságosan üzemeltethető munkagéppel különböző valós idejű adatokat tudnak továbbítani a telephelyen lévő szerverre a munkavégzés időtartamától a gázolajfogyasztáson át a hektárra levetített üzem­óráig. Továbbá precíziós lokális időjárás-állomásokat használnak szintén holland mintára, amelyek gyűjtik és elemzik az egyes parcellák időjárási adatait évről évre.

Meg tudta oldani az öntözést az idei aszályban is
Meg tudta oldani az öntözést az idei aszályban is
Az energiaárak rohamos növekedése mellett biztonságot nyújt a már korábban szintén pályázaton elnyert napelemrendszer, a beruházásnak köszönhetően az addigi 1,5 millió forintos havi villamosenergia-számla 400 ezer forintra csökkent.

Egyedi tervezésű gépsor

A megtermelt árumennyiség piaci előkészítésének nagy az élőmunka-igénye és gépszükséglete. A szántóföldről emberi kéz érintése nélkül szedik fel a termést. Beviszik a feldolgozóba, ahol a különböző terméseket más-más géppel készítik áruvá.

Hol az egyiket üzemelik be, hol a másikat. Ezzel sok idő elmegy, ráadásul ezek a gépek nem tudnak hosszú órákon át üzembiztosan működni.

Ezért óriási döntésre szánta rá magát a fiatal gazda, olyan egyedi, egyetlen kört képező gépsort tervezett, ami a földekről beérkezett koszos vagy éppen sáros termésből a palettázott, felcímkézett ládákig vagy éppen a bevarrt, felcímkézett zsákokig mindent automatikusan, programozás szerint elvégez. Emberi kéz csak a válogatásnál érinti a terméket. Ha például céklát hoznak be a földről, akkor az egész gépsort átállítja a céklának megfelelő módozatra. Beöntik a termést a gépsor tárolójába, ahonnan egy garat adagolja tovább. Ahogy a zöldség halad, a gép a föld nagy részét eltávolítja, majd egy jacuzziban leválasztja a rögöket. Onnan átúszik a cékla a mosóba. A dobmosóban több érték, például a töltöttségi szint is állítható lesz attól függően, hogy mennyire saras a cékla vagy mennyire gyorsan szeretnék, hogy áthaladjon rajta a gumó. A zeller nem erre kanyarodik majd, a gumók mennek a polírozóba, ahol a sebesség, a kefék mérete szintén választható lesz. Alkalmas lesz ugyanis répa polírozására is, ha esetleg más gazdák termékének áruvá készítését is vállalnák majd a jövőben szolgáltatásként.

A hagyma a hagymapucolóra kerül, onnan csatlakozik vissza. Végül a zöldségek az osztályozóhoz haladnak, ott van szükség egyedül élő munkaerőre.

Az osztályozás után a gép méret szerinti konténerekbe szállítja az árut. A megrendelés alapján dől el, hogy melyik mérettel dolgozik tovább a gépsor. Annak a konténernek a tartalma kerül az automata mérlegre, ami grammnyi pontossággal tud majd mérni 0,5 kilogramm­tól 10, 25 kilogrammig. Legvégül robot teszi igény szerint ládába vagy zsákba az árut, a zsákot be is varrja, ellátja címkével és palettára rakja a kiszereléseket. A megrakott raklapok elszállítására lesz szükség ismét élő munkaerőre, egy targoncásra.

Folyamatban az egyedülálló beruházás
Folyamatban az egyedülálló beruházás

A Magyarországon még ritkaságszámba menő, új beruházás már nemcsak egy jó ötlet, megkezdték a megvalósítását is. Készül az épület, ahová az egyedi gépsor kerül majd.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/42 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb görögdinnye lesz Spanyolországban

Míg 2021 januárjában a Filomena vihar és a nyomában érkező fagyok és havazás bénította meg Spanyolországot, addig ezen a télen a szokatlanul enyhe időjárás következményeitől tartanak. Már decemberben is sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, a dél-spanyol régióban 2022-ben volt minden idők legmelegebb decembere.

Valós értéket tükrözzön az ár

Steven van Schilfgaarde, a Royal FloraHolland virágtőzsde vezérigazgatója szerint 2022 nehéz és különösen kiszámíthatatlan év volt. A tőzsde kiadványa szerint azonban év végére így is átlépte a forgalom az ötmilliárd eurós határt, ami viszont csaknem 600 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban.

Mikor ébred a szőlő?

Sokan, sokszor tették fel a címben említett kérdést az elmúlt években az egyre változó, gyakran egészen enyhe téli időjárást tapasztalva. A szőlő ébredése, rügyfakadásának időpontja azért is fontos számunkra, mert az azt követő kedvezőtlen idő hatására az egész évi termésünk elveszhet, fagykárt szenvedhet.

Bevételek, kiadások Hollandiában

A Wageningen Economic Research éves bevételbecslésének összeállítása alapján 2022-ben Hollandiában minden mezőgazdasági és kertészeti ágazatban növekedtek a költségek. A nagyobb kiadásokat a szántóföldi gazdálkodásban és az üvegházi termesztés bizonyos ágaiban bőven ellensúlyozta az értékesített termékek ára, a dísznövénykertészetben viszont olyan mértékben zuhantak az eladási árak, hogy számottevő az érintettek bevételcsökkenése.

Valaha súlyosabban károsítottak

Több olyan károsító is van, amely tömegszaporodásával rendkívüli károkat okozott a mezőgazdaságban az elmúlt hatvan év során, mára azonban szerencsére jóval kevésbé kell tartani tőlük.

Étel, mint gyógyszer? Közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik

A kutatások azt mutatják, hogy az egészségügyi szakemberek által javasolt ételek javíthatják a jólétet, de az étel nem egy tabletta, és a szakértők ajánlásai sokkal bonyolultabbak ennél.

A növényfejlődés irányítása, stresszkezelés

A Siófokon tartott Szimbiózis Kertésztalálkozó tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem szekciójának előadásai egyebek mellett a növényfejlődés hatékony irányításával és a növények stresszkezelésével foglalkoztak.

Tudnivalók a növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények drónos kijuttatásának kérelmezéséről

Az elmúlt időszakban számos kérdés érkezett a Nébih munkatársaihoz annak kapcsán, hogy ki, hol és hogyan kérelmezheti növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények engedélyezését drónnal történő kijuttatásra. Az alábbiakban összegyűjtötték a témához kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.

Egyszerű lépések az állatbarát kert kialakítása felé

Rengeteg területet elhódítottunk már a természettől gyárak építése, lakhatás és mezőgazdasági termesztés miatt. Ezzel megszámlálhatatlan élőlény életét nehezítettük meg, hiszen a természetes élőhelyek egyre csak fogyatkoznak, ahogy az emberiség mind jobban belakja, beépíti a Földet. Lelkiismereti kérdés, hogy ezek után segítsünk nekik, amiben csak tudunk.

A 8 legjobb ital a szervezetben lévő gyulladás fékentartására

A szervezetben lévő gyulladás egy természetes folyamat, amely valójában segíthet az egészség megőrzésében. Problémák akkor merülhetnek fel, ha krónikusan magas a gyulladás szintje, ami számos egészségi állapottal jár együtt.