0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Önvezető kamionok Hamburgban

Az EU által támogatott négyéves pilot projekt keretében Hamburgban élesben kezdik tesztelni az önvezető kamionokat a kikötői terminál felé vezető autópályán. Ezzel nemcsak Németország-, de Európa-szerte is úttörő az észak-német kikötőváros, számolt be róla a fruchthandel.de portál.

Hamburg belvárosában már 2018 óta létezik egy több kilométeres kijelölt útvonal, amelyen arra rendezték át a lámpák vezérlését és minden egyéb technológiai hátteret, hogy valódi, városi körülmények között tesztelhesse rajta az automatizált és hálózatalapú közlekedéssel kapcsolatos fejlesztéseit bárki, aki ebben érdekelt: autógyártók, technológiai cégek és kutatóintézetek.

Ennek a belvárosi tesztszakasznak, valamint a kikötői terminálnak a technológiai infrastruktúrájára épít a 23 millió euróval támogatott pilot projekt.

Az automatizált közúti áruszállítási projekt célja, hogy jelentősen javítson a logisztikai helyzeten Európa-szerte, legfőképpen pedig megoldást nyújtson a gépjárművezető-hiányra, és segítsen jobban kihasználni a szűkös szállítási kapacitásokat.

Még nem teljesen áll készen az útvonal, ez is a négyéves projekt része lesz. Az egész alapját a standard ITS-G5 technológia adja, ez

lehetővé teszi egyrészt az egyes járművek közötti kommunikációt, másrészt az útszakasz infrastruktúrája és a járművek közötti adatcserét.

A kamionok önvezetően mennek majd ezen a szakaszon, részben a városi infrastruktúra támogatására építve. Fontos lépés lesz az is, hogy az európai logisztikai ágazat legnagyobb szereplőit is erősen be szeretnék vonni a tesztelésbe.

Ugyancsak előkészítés alatt áll egy hasonló teszt a Rotterdamot a norvég Moss városával összekötő kamionútvonalon, amely négy országhatárt keresztez, és négy nagy észak-európai kikötői terminál támogatja majd – olvastuk a fruchthandel.de cikkében.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu