0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kovács Henri ígéretes, fiatal lovai

A megszokottnál majd egy hónappal hamarabb, közvetlenül a Szil­vásvá­radon megrendezett országos bajnokság utáni hétvégén, szeptember első felében tartották a XXXIX. Tenyészversenyt a budapesti Nemzeti Lovardában.

Négyéves, ötéves, hatéves és utánpótlás lovak számára rendezték a versenyt, amelynek a korosztályos lovak besorolásán kívül még az is sajátossága, hogy ezekben a versenyszámokban egy lovas akár négy lovat is lovagolhat, és a négyévesek versenye mindössze két napig tart.

A legfiatalabb, négyéves lovak pénteken és szombaton versenyeztek, az első hely stíluspontok alapján dőlt el. Ebben a versenyszámban harminchárom ló indult, közülük a győzelmet mindkét nap a dr. Pusztai Zsuzsanna tulajdonában álló, rendkívül jó formát mutató mén, Neorado T nyerte, fölényes pontokkal.

Az ötéves lovaknál a döntő forduló után négyen vetettek össze az első helyért. Ebben a kategóriában a végső győzelmet a Bujtor Roland által lovagolt és egyébként egész évben jó formában versenyző, Cornet Obolensky apaságú mén, Cornet Champion R tudhatta magáénak. Egyedi teljesítmény dicséri a páros munkáját, hiszen idén márciusban, a fiatal lovak számára kiírt fedeles bajnokság döntőjében is nyerni tudott Roland ezzel a jó képességű pej ménnel. Most negyvenhárom, a tavaszi döntőben pedig negyvennyolc fős mezőnyben lettek az elsők. Második helyen Kovács Henri és Rádiháza Nike végeztek, végig meggyőző és kiegyensúlyozott teljesítményt mutatva.

A hatévesek kategóriájában csupa olyan páros került az összevetésbe, akik végig kifejezetten esélyesnek voltak tekinthetők a végső győzelemre.

Magas stíluspontok és jó verseny kísérte végig ezen korosztály minden fordulóját. Végül ebben a versenyszámban egy Makay Tamás által tenyésztett, rendkívül mutatós küllemű és jó képességű kanca, Queen of Zuccero győzedelmeskedett. A sportkarrierjének idei kezdete óta Kovács Henri idomítása és versenyzése alatt álló kanca több mint három és fél másodperccel volt gyorsabb, mint a második helyezett For Cornettina-Zs Buza Partikkal a nyergében.

Az utánpótlás lovak mezőnyében a hét- és nyolcéves korosztály közösen, de különböző magasságon versenyez. Ezúttal egy nyolcéves, rendkívül jó származású, Messenger x Baloubet du Rouet kanca, Messloubeta nyert, Kovács Rolanddal a nyergében. Az első napi középmezőny után a középdöntőben már második helyen zárt a páros, majd a döntőbéli bravúros teljesítménnyel begyűjtötték a bajnoki címet.

Az idei évben a fiatal lovaival kiemelkedő teljesítményt nyújtó Kovács Henrit kértük, hogy értékelje a versenyt és lovait.

A Tenyészverseny mindig speciális számodra, minden évben sok lovat lovagolsz ezen a versenyen. Mit gondolsz, miért van az, hogy a hazai fiatalló-tulajdonosok ilyen magas számban bíznak rád lovakat?

Ez a fiatal lovak számára az egyik legfontosabb verseny az évben, egyidejűleg persze nekem is – mondja mosolyogva Kovács Henri. – Sok fiatal lóval dolgozom együtt a szezon folyamán, és próbálom őket a legjobb formába hozni a Tenyészversenyre. Hogyha egy ló a teljes szezont nálam tölti, annak úgy van felépítve a versenyprogramja, hogy a Tenyészversenyre kellően magabiztos legyen, de közben ne váljon kedvetlenné vagy fáradttá. Úgy gondolom, mind az öreg, mind a fiatal lovakat „boldogan” kell tartani, ez minden lónál mást jelenthet. Kevesebb vagy több síkmunka, ugrómunka, terep, karám. Minden lóval próbálok egyénre szabottan foglalkozni.

Minden évben próbálom a legjobbat kihozni a lovakból, és úgy érzem, mostanra már ezt a magyar tulajdonosok is látják, így egyre több felkérésem van.

Hány fiatal lóval dolgozol együtt most?

Nyolc-tízzel. Szeretem és élvezem is a fiatal lovak kiképzését, szép látni, amikor a nulláról építünk fel valamit, amiből utána akár nagydíj szinten is eredményes ló lehet. De ha egy általam kiképzett ló „csak” sikeres társa lesz egy ifi versenyzőnek, vagy egy amatőr lovas profitálhat a munkámból, az is pozitív visszajelzés. Bár azt hozzá kell tennem, hogy az idősebb, nagyobb pályás lovak lovaglása is ugyanúgy közel áll a szívemhez, csak sajnos általában mire felhozok egy lovat 140 cm-es magasságra, valószínűleg eladásra fog kerülni. Bízom benne, hogy a jövőben lesz olyan tulajdonosom is, aki megteheti, hogy kicsit tovább tartsa meg a lovát, hogy az évek alatt belefektetett munkám élvezhessem nagyobb pályákon is.

Télen kevesebbet látunk téged versenyezni, mi ennek az oka?

A tudatos versenynaptár-tervezés miatt nálam egyik ló sem versenyez tizenkét hónapot, mert véleményem szerint nem szükséges egy lovat folyamatosan versenyre hordani. Kell egy kis pihenő, regenerálódás mind testileg, mind fejben, és itt a fiatal és idősebb lovakra egyaránt gondolok.

Nem szabad, hogy egy ló érdektelenné váljon, élveznie és szeretnie kell a versenyre járást, ehhez néha egy kis pihenőt kell tartani.

Az otthoni alapos munkában hiszek, édesapámtól ezt tanultam, de bárhol voltam a világban, ezt láttam. Versenyre akkor megyünk, ha úgy érezzük, hogy készen állunk. Szóval kell a jó „alapozás”. Ez más sportokban is ugyanúgy megvan. Ha minden hétvégén versenyre jár az ember, akkor nem lesz ideje ezt az alapozómunkát megcsinálni. Emiatt a szezont október közepével lezárom, ami eddig a Tenyészversenyt is jelentette. Nyilván kivétel az olyan ló – ha van ilyen az istállóban –, aki később kezdte a szezont, elkésett vagy valamilyen oknál fogva még szükséges a versenyeztetése. Január közepén kezdünk újra versenyre járni, általában két-három fedeles versenyre megyünk el, mielőtt a fedeles döntőn részt vennénk. Idén is pontosan ilyen ütemben készültem a téli versenyeken a fedeles döntőre, ahol a hatéves kategóriát Queen of Zucceróval, a hét-nyolc­éves kategóriát pedig Caldatóval sikerült megnyernem.

Az idei Tenyészversenyre Rádiháza Nikét is veled nevezte be a tulajdonosa. Előtte mindössze három közös verseny állt rendelkezésedre, hogy kiismerd ezt a lovat és összecsiszolódj vele. A rövid idő ellenére a tenyész mindhárom napján rendkívül jó eredményt értél el vele, minek köszönhető ez?

Nike lovaglására a Tuska család kért fel. Úgy éreztem az első felülésnél, hogy van potenciál a lóban, csak össze kell simulnunk. Három verseny nem sok, főleg úgy, hogy csak a versenyeken ültem fel a lóra.

A Tenyészverseny előtt meg is kértem Pali bácsit (Tuska Pál), hogy legalább másfél hetet legyen a ló nálam, mert fontosnak éreztem, hogy a mindennapokban tudjak dolgozni vele és jobban kiismerni.

Ha csak a versenyen ül fel az ember, az nehéz lovasnak, lónak egyaránt. Hirtelen kell alkalmazkodni dolgokhoz és közben nincs ideje a lovasnak olyan nüánszokon dolgozni, amik pedig a jó eredményhez fontosak, főleg bajnokságban, ahol három nap kell jól teljesíteni. Nike egy jó hozzáállású, ígéretes, impozáns mén. Úgy gondolom, hogy nagy képességű ló, de még testileg idő kell neki, hogy kifejlődjön. Ezt fontos szem előtt tartani a fiatal lovaknál, a testük még folyamatos változásban van, így ennek megfelelően kell őket terhelni.

Queen of Zucceróról és rólad nemrég már beszámoltunk, akkor megtudtuk, hogy jó egy éve lovagolod, és mik a céljaid ezzel a lóval. A tenyész hatéves mezőnyében ezúttal fölényes győzelmet arattatok. Mi változott az elmúlt hónapokban? Hol tart most a lovad fejlődése?

Queen of Zuccero fantasztikus szezont zárt. A fedeles döntőben elért győzelem után minden nemzetközi versenyen – Kiskunhalas, Budapest, Szilvásvárad – volt minimum egy győzelme és további helyezései, mindezt megkoronázta a Tenyészverseny megnyerésével.

Ő most a korosztályában nagyon rutinos, bármikor versenyképes ló. Neki most kezdődik az „aktív” pihenő szakasz.

Változott az időpont az eddig megszokotthoz képest, csak a helyszín és a pályaépítő személye volt ugyanaz, mint tavaly. A mezőny viszont családiasnak volt mondható az idei évben. Milyen volt a 2022-es Tenyészverseny?

Én nagyon örültem, hogy változott az időpont. Szerintem sokkal jobb így, eddig túl „széthúzott” volt a szezon a fiatal lovaknak. Februártól kezdődött, hogy a fedeles döntőn részt tudjunk venni, és néhány lónál az érződött, hogy októberre már nem volt top formában. A mezőnyt viszont sajnos gyengébbnek láttam az idén. Vannak évek, amikor jobb, de most szembetűnő volt, hogy nem lehetett látni annyi kiemelkedő képességű lovat.

Sok profi lovasnál látjuk mostanában, hogy egyre több tanítványt vállalnak a versenyzés mellett, ezen a téren nálad mi a helyzet?

Egyelőre nem vállalok tanítványokat. Pillanatnyilag prioritás, hogy lovagoljak és versenyezzek, emellett pedig nincs időm másokat edzeni. Eljön majd az ideje, amikor majd nem lovagolok ennyit, akkor
természetesen szeretnék átadni a tudásomból.

Forrás: Pegazus