0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

„Inkább biztosat, mint nagyot lépünk”

A mezőcsáti Kuli Csaba és testvére, Ágnes harmadik generációs juhászcsalád tagjai. Az apjuk halála óta közösen gondoskodnak az összesen 1700 birkából álló nyájról. Csaba a két telephelyen felügyeli, irányítja a munkát, míg a nővére elsősorban a telep „papírrészéért” felel.

Részletes fotógalériánkat ide kattintva tekintheti meg.

Kétszáz hektáros szántón gazdálkodnak: szálastakarmányt, abrakot termelnek, ami pedig fölötte terem – napraforgó, búza –, azt értékesítik, és az árából a takarmányt pótolják ki.

Már a nagyapjuk is juhász volt, belenőttek az állattartásba. Ági mesélte, hogy gyerekkorukban egyszer matekoztak az öccsével:

– Magyarázok neki, majd kérdezem: „Érted?”, de nem válaszol, csak bámul ki az ablakon.

– Mert apuék pont a fias birkát etették! – vágja rá Csaba felragyogó szemmel, nagy mosollyal.

– Kapott akkor egyet – meséli tovább Ági, de ez sem vette el a kedvét a birkáktól.

Abaújszántón végzett állattenyésztési és állategészségügyi technikusként, míg a nővére gazdaságmérnöki diplomát szerzett Gyöngyösön. Csaba feleségének a családja is gazdálkodik, Ági férje pedig az értékesítési szövetkezetnél adminisztrátor, aki Csabáéknak is sokat segít az informatikai fela­datokban. Kettőjüknek három lányuk van, de Csaba optimista: ha nincs fia, majd lesz veje! Szóval bízik a negyedik juhászgenerációban.

Mint mondja, amennyire lehet, modernizálnak, fejlesztenek.

Gépekkel, köretetőkkel, önitatókkal könnyítik a telepi munkát, de a juhászatot nem lehet annyira gépesíteni, mint az állattenyésztés többi ágát. A birkák között folyamatosan jelen kell lenni, hogy időben kiderüljön, ha például körmölni kell őket, különben könnyen lesántulnak. Igaz, idén nyáron olyan a szárazság, hogy szó szerint kilyukad a talpuk. Május végére úgy kiégett a gyep, hogy már nincsen beltartalma, legfeljebb arra jó, hogy kitöltse az állatok bendőjét.

Egyelőre egyéni vállalkozókként dolgoznak, már csak amiatt is, mert így szerződtek a tájvédelmi körzettel a legelőbérlésre, és néhány pályázati beruházásuk fenntartási idejére is meg kell tartaniuk az eredeti jogi kereteket.

Kaszálógépet, traktort, pótkocsit ÁTK-támo­gatással vásároltak, de előfordult, hogy visszaadták a nyertes pályázatot, mivel nem tudták volna szinten tartani a foglalkoztatottak létszámát.

Jelenleg két-két alkalmazottal dolgoznak. 100 hektár saját legelőjük és 60-70 hektár saját szántójuk van.

Az apjuk idejében még úgy számolták, hogy egy hektár legelő 10 birkát tart el, de az elmúlt évek száraz, szeszélyes időjárása miatt gyengébb a fűhozam, több területre van szükség a legeltetéshez. Az előírások is megváltoztak, a gazdák már nem engedik járatni a tarlót. Aratás után azonnal feltárcsázzák, lehengerezik a földet, hogy bent tartsák a nedvességet.

Az állományban merinó és il de france keresztezett anyákat és merinó-berrichoon keresztezett kosokat tartanak, a bárányokat Olaszországba értékesítik. Korábban húsmarhát is neveltek a telephelyen, de egyelőre felhagytak vele a szárazság és a munkaerőhiány miatt. Teljesen még nem mondtak le róla, mivel jó lenne több lábon állni, és a marha nem is sántul le olyan könnyen, mint a birka.

A bárányt 20-30 kilósan adják el, de idén főként a 27-30 kilósra volt kereslet. Télen és tavasszal 1650 forintért vitték el kilóját, de most csak 1400-at adnak érte. A szállítás kéthetente történik, de szezonban – karácsonykor, húsvétkor és az augusztusi ferragosto idején – hetente többször is.

Az áru magyar nagykereskedőn keresztül kerül Olaszországba, csakúgy, mint évtizedekkel ezelőtt.

A különbség annyi, hogy akkoriban egy nagy külkereskedő cég, most pedig több kisebb koordinálja az exportot.

A nagysúlyú, 40 kilogrammos bárányra is lenne kereslet, elsősorban Németországban, de az aszály és a drága takarmány miatt kockázatosabb és körülményesebb előállítani. Tovább tart, drágább, több munkát igényel, de lehet, hogy mégis kifizetődőbb.

Tagok abban a termelői csoportban, amely összegyűjti és eladja a bárányt a külföldi kereskedőknek, ezzel garantálva a megfelelő árualapot. Az átvevőhelyet az egyik tanyájukon alakították ki.

A piaci elvárások az utóbbi években változtak, egyre hangsúlyosabb, hogy az élőáru külsőleg is egyöntetű legyen, a hosszabb szőrű fajtákat pedig nem szeretik az olaszok.

A gyapjú 120-130 forintos árán szinte nulla a haszon, hiszen a túrkevei nyíróbrigád három-négynapos látogatása egy kisebb lagzival felér. Ők is mondják, hogy öregednek, és utánpótlás náluk sincs.

A szaporulat 120-130 százalékos, amiből 20 százalékot hagynak meg fiatalításra. Sűrített elletést alkalmaznak, ami két évben három űzetést jelent.

A birkák ősszel és télen istállóban vannak, és abrak-, valamint szálastakarmányt kapnak. Utóbbit teljes egészében megtermelik, de többségében az előbbit is, bár ez az időjárás függvénye is.

Csaba sosem bánta meg a pályaválasztását, mert nagyon szeret vidéken élni, a földdel meg az állatokkal foglalkozni: „Minden nap egyforma, de mégis mindig más.”

Az állami támogatással és az AKG-val kiegészítve megélnek a bevételekből, szinten tudják tartani a gazdaságot, közben folyamatosan fejlesztik, modernizálják a termelést.

Jelenleg közlekedő és etető placcok, takarmánytárolók építése zajlik a telepen.

Az újonnan bevezetett állatjóléti támogatásról azt hallották, hogy sok papírmunkával jár, és a nyírók is többet kérnek munkájukért a támogatás igénybevétele esetén. Még gondolkodnak rajta, megvárják a tapasztalatokat. Inkább a kisebb, de biztonságos lépéseket szeretik, mint a kockázatosabb nagyokat.

Forrás: Kistermelők Lapja