0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jó ütemben halad a tűzkár helyreállítása a Bükk-fennsíkon

A természeti környezet, a gazdag és tiszta vízkészletek, a termőföldek, az erdők és ezek élővilágának megóvása fontos, felelősségteljes feladat. A gyorsan és kiszámíthatatlanul változó éghajlati körülmények miatt különös figyelmet kell fordítani a meglévő biológiai sokféleség megőrzésére és az élőhelyek természeti állapotának fenntartására, javítására, a változatosság fokozására, és a keletkezett károk felszámolására, az eredetihez legközelebb álló állapot visszaállítására.

A Bükk-fennsík klímája egyedi. A július 1-én, Jávorkút közelében keletkezett tűz után egy-két nappal fagypont körüli hőmérsékletet is mértek a töbrökben, ezért a kialakítandó célállományok, illetve azok fafaj-összetételének meghatározása is összetett feladat. Olyan – a természetes folyamatokhoz legközelebb álló – megoldást kerestünk, amivel a lehető leggyorsabban segítjük hozzá a tájat a megújuláshoz, az erdőt az újjáéledéshez, és amivel a munkánkat 50-100 év múlva megítélő utódaink is elégedettek lesznek.

Ennek érdekében őshonos fafajokból álló, elegyes, állékony, a termőhelynek és a változó klímának megfelelni tudó, a jövőben is megújulni képes, változatos erdő kialakítása a cél.

A természet, az erdő válaszát is meg kell figyelnünk, és fel kell használnunk a munkánk során – tájékoztatott Mihók István, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese.

A kárhelyreállítással kapcsolatos terveket, elképzeléseket az ÉSZAKERDŐ Zrt. egyeztette mind a természetvédelmi kezelő, azaz a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival, mind az erdészeti hatósággal. A cél közös: a lehető leggyorsabban, szakszerűen megszüntetni a balesetveszélyt, és úgy számolni fel a katasztrófa nyomait, hogy a természeti környezet, az élővilág regenerálódhasson, a ritka, értékes élőhelyek, valamint az azokhoz kötődő fajok megtalálják életfeltételeiket.

A balesetveszélyes fák eltávolítását azonnal megkezdtük. Ahol a sérült egyedek újbóli kihajtását reméljük, ott a károsodott fiatalosok tőre vágásával, 21 hektáron néhány hét alatt elkészültek a munkatársaink.

A tavaszi újraerdősítéshez szükséges részleges talajelőkészítés is folyamatban van, az érintett terület egyharmadán készültünk el a padkakészítéssel. A mesterséges erdősítések megeredése, megmaradása és megfelelő fejlődése érdekében a jó minőségű talajelőkészítésre, az ültetés szakszerűségére különösen nagy hangsúlyt kell fektetni, és az ápolások időbeni végrehajtásáról is gondoskodni kell. A megégett fák jelentős részét már kitermeltük, a vágástéri hulladék rendezett kezelése és a fakitermelési munka jelenleg is tart. A károsodott faanyagot folyamatosan elszállítjuk a területről.

Nem csak Jávorkút közelében keletkezett erdőgazdálkodási módszerekkel történő beavatkozást igénylő káresemény. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 107 ezer hektáron gazdálkodik, amiből 103 ezer hektár az erdő.

A csapadékszegény téli, majd a száraz és szeles tavaszi-nyár eleji időjárás miatt az erdőállományokban 500 ha-t érintően következett be kisebb-nagyobb mértékű tűzkár szeptember végéig. A társaság a szükséges helyreállítási munkákat mindenhol megkezdte.

Csaknem 85 hektáron kell tőre vágást végrehajtani, mintegy 20 hektár befejezett és 20 hektár tisztítás-korú erdőben állományneveléssel végrehajtható a kárhelyreállítás. Újraerdősítésre 16 hektáron lesz szükség.

A rendkívül száraz és meleg nyári időjárás miatt az erdősítésekben 2667 hektárt érintett kisebb-nagyobb mértékű aszálykár, 355 hektáron lesz szükség újraerdősítésre, ahol a pótlási munkák előkészítése folyamatban van. Az erdősítésekben bekövetkezett aszálykárokon túl az erdőállományokban mintegy 16 000 hektáron következett be különböző mértékű állományszáradás. A megfelelő erdőgazdálkodási módszerek alkalmazásával, ütemezésével lehet mérsékelni a károkat – mondta Mihók István.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.