0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A Magyar Mezőgazdaság hetilap kapta a Magyar Innovációs Szövetség 2021. évi médiadíját

A Magyar Innovációs Szövetség október 28-án tartotta 33. közgyűlését, amelyen részt vett és felszólalt Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter.

Az eseményen adták át a MISZ 2021. évi médiadíját. Mint Pakucs János tiszteletbeli elnök elmondta, a szövetség tagjainak több mint harmada mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozás, akik a díjra beérkező pályázatok között is ugyanilyen arányban képviseltetik magukat.

Ahhoz azonban, hogy érkezzenek pályázatok, szükség van a sajtó támogatására, mondta az elnök, ezért, „az innovációs folyamat és az Agrár Innovációs Díj mellett elkötelezett több évtizedes munkásságának elismeréseként” lapunk, a Magyar Mezőgazdaság részesült ebben az elismerésben.

A díjat Bárdos B. Edit főszerkesztő és Sári Enikő, kiadónk ügyvezető igazgatója vették át Pakucs Jánostól és Szabó Gábortól, a MISZ elnökétől.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság