0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Termőföldek tulajdonosváltozása utáni jogi szabályozások

A gazdálkodók körében sokan kötnek adásvételi, ajándékozási, haszonbérleti szerződéseket. Ilyen ügyletek kapcsán érdemes tisztában lenni, milyen közterhek merülnek fel, illetve a mezőgazdasági termelők erre vonatkozó illetékkedvezményeinek, a -mentesség lehetőségeinek igénybevételéről is ajánlott tudomást szerezni.

A téma kapcsán Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkárát kérdezte Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője az MMG Direkt legutóbbi adásában.

youtube://v/4o9JKEusSkI

Amennyiben egy ingatlant szeretnénk vásárolni, úgy főszabály szerint a forgalmi érték után 4 százalék illetéket kell megfizetni. Termőföld esetében azonban van lehetőség illetékmentességre: amennyiben a terület más személy használatában van, de öt éven belül birtokba tudom venni (tehát, ha a bérlet öt éven belül lejár), abban az esetben pedig, ha a területet nem érinti haszonbérleti jog, akkor egy éven belül kell birtokba venni a területet az illetékmentességhez. Azonban az illetékmentesség igénybevételekor vannak bizonyos megkötések.

– Egyik ilyen megkötés, hogy az ingatlan öt évig nem adható el, nem ajándékozható el, illetve haszonbérbe sem adható ki.

Ez alól kivételt képez az, ha a tulajdonos a saját cégének vagy családon belüli hozzátartozójának adja át a terület használatát, akkor megmarad az illetékmentesség. Ez a szabályozás három éve került be a törvénybe, és jelentősen megkönnyíti az amúgy szigorú szabályokhoz kötött használati jogot – mondta Cseh Tibor András, aki egyben a földhasználat definícióját is ismertette. Főszabály szerint a tulajdonos jogosult a föld használatára, de lehetősége van arra, hogy azt átengedje haszonbérleten vagy szívességi földhasználaton keresztül. Amennyiben az adott terület haszonbérleti joghoz kötött, de tulajdonosváltás történik, a haszonbérlet nem szűnik meg, az változatlan feltételekkel fennmarad.

A földterület ajándékozás útján is tulajdonost cserélhet. Termőföld ajándékozása kizárólag közeli hozzátartozó, azaz egyenes ági rokon vagy a testvér részére történhet – ebben az esetben az illetékmentesség mindig biztosított. Tisztázandó a közeli hozzátartozó kifejezés: a házastárs, az egyenesági rokonok (pl. a gyermek, az unoka, a szülő, a nagyszülő) és a nem vér szerinti gyermek is. Ajándékozásnál a testvér illetékmentessége egyébként friss fejlemény, hiszen2020-tólmódosult a jogszabály..

A termőföld öröklése esetén illetékmentesség jár az egyenes ági rokonoknak, testvéreknek, házastársnak, azonban 2023. január 1-jétől változás lép hatályba az öröklési szabályokban. A módosítás célja, hogy megakadályozzuk az osztatlan közös tulajdon kialakulását a termőföldek öröklése esetén.

– Eszerint az elhunyt utáni hagyatéki tárgyaláson három lehetőségük van az örökösöknek. Egyik, hogy hagyatéki egyezséget kötnek (ezt osztályos egyezségnek hívja a magyar polgári jog), vagyis megállapodnak egymás között az öröklött termőföld tulajdonjogában. Második lehetőség, hogy osztatlan közös módjára megosztják a területeket, ami egy költséges jogi procedúrát jelent. A harmadik opció pedig, hogy a termőföldet értékesítik, adott esetben felajánlják az állam részére. A három lehetőség közül, ha az örökösök nem tudnak a hagyatéki eljárás kezdetétől egy éven belül megállapodni, akkor a fennálló illetékmentesség helyett főszabály szerint 9 százalékos illetéket kell megfizetniük – még az egyenes ági rokonoknak és a testvéreknek is.

– Véleményem szerint ez nagyon fontos változás annak érdekében, hogy az osztatlan közösök darabolódását, kialakulását meg tudjuk előzni – vallja a főtitkár, aki a haszonbérleti szerződések módosítására is kitért. Ez legtöbbször akkor merül fel, amikor egy lejáró haszonbérleti szerződést meg akarnak hosszabbítani. Jó tudni, hogy módosítás esetén nem kerül kifüggesztésre a szerződés, így az elővásárlási jogokat sem kell alkalmazni.

A szerződés módosítása, legyen szó például hosszabbításról vagy bérletidíj-változásáról, kizárólag írásos formában történhet. Földhivatali jóváhagyás két esetbenszükséges:. ha a szerződés időtartamát hosszabbítják meg vagy ha a bérleti díjat csökkentik. Fontos viszont, hogy kifüggesztésre ezekben az esetekben sem kerül sor!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu