0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A hajógyógyító

A szép, klasszikus fahajó fogalom a vízen járók között. Macerásabb és drágább, mint modern műanyag társai. Folyamatos figyelmet igényel, megköveteli a gondos karbantartást és a fa alapos ismeretét. Cserébe van valami sajátos varázsa. Benne rejlik az egyedi kézi munka, a nemes anyagok, és kicsit a történelmi idő.

E ritkaságszámba menő hajók építése és javítása a hajóácsok tiszte. Noé bárkája óta sokat változhatott a technika, de ma is akad, aki beleássa magát a hajóalkotás rejtelmeibe. Még az ilyen szárazföldi kis országban is, ahol a tengert a Balaton jelenti. Egy tapasztalt mestert, a máig aktív 80 esztendős Szabady Tibort kerestük fel diósdi telephelyén.

Első látásra meghökkentő a hangár méretű műhelyben felhalmozott gépek, szerszámok és hajók kavalkádja.

Az udvaron is ilyen-olyan állapotú kis és nagy hajók regimentje várja sorsa jobbra fordulását. Mert az rögtön látszik, itt a javításé, felújításé a főszerep.

Házigazdánk kedves, halk szavú ember, aki sorban mutatja be „pácienseit”. A kis finn dingit a kenesei nádasban hagyta gazdája, a házi buherálások kárvallottjaként, purhabbal telenyomva. A jó nevű Karsai-műhely fa motorosán minden eredeti, még a tábla is az 1950-es évekből. Hosszú ideig hányódott egy csepeli udvaron. Télen hozták: padlóig keményen belefagyva víz és vastag avarréteg. A begombásodott Dragont, a sárkányhajót is a fedetlenség tette tönkre. Pedig 10 éve épp Szabady Tibor műhelyében újították fel szépen, és tettek rá értékes teakfa fedélzetet. Ám egyetlen szezon után a tulaj félrerakta egy telekre, ahol a ponyva lerohadt róla, és évekig anélkül állt.

„Hasonlóan járt a dingi is, amit ezen a sablonon építettünk – mutatja a mester. Azt is udvaron tartották, esett bele az eső, sütötte a nap, télen hullott rá a hó. Úgy rendelték, mahagóniból legyen a hajó, teakfából az összes padló, pad, minden. Megcsináltuk. Szép volt. És erre a sorsra jutott.”

De látom, amiért legjobban fáj a szíve, az a 25-ös vitorlás jolle, ami romjaiban került vissza a telephelyre, pedig hajdan az is Szabady mester keze alatt épült. El is meséli aprólékos szakszerűséggel a hajó születésének fázisait. Igyekszem követni, míg röpködnek a német szakmai kifejezések, és belebonyolódunk a sok lábjegyzetbe, ám belátom, lehetetlen küldetés a szerteágazó folyamatsort pár szóban továbbadni. Maradjunk hát a fánál, hajóműhelyben a fának kitüntetett szerepe van. Tudakolom, melyik a legalkalmasabb rá, hogy vízre kerüljön. A mester sorolja: „Az orrtőke és a gerinc tölgyfából, a dekkbordák borovi fenyőből, a koppit (cockpit) és a berendezés általában mahagóniból készül, a kormánykerék mahagóniból, tölgyből. Az árbóc manapság sokszor alumínium, de jobb helyeken egy kanadai fenyőfajtából készítik. Itthon inkább lucfenyőből, mert az könnyebben hozzáférhető. Tehát tölgyfa, mahagóni, borovi fenyő, lucfenyő, vörösfenyő, kőris, vörös cédrus, teakfa – összegzi. Ma már nálunk is hozzá lehet jutni minőségi alapanyaghoz fatele- peken, igaz, nagyon megdrágult. Régen a Tüzépnél egy délelőtt ráment, mire a halomból pár csomómentes, rendesebb fát sikerült kiválogatni.”

Kedvenc fája, amivel jól esik a kezének dolgozni?

„A vörös cédrus. Puha, könnyű megmunkálni, és finom illat van tőle a műhelyben.”

Úgy hírlik, nevesebb építők munkáit, mint egy Karsai, vagy Fűke hajót ránézésre megismernek a tapasztalt hajósok. Vajon a Szabady hajóknak van sajátos ismertetőjegye? „A csíkos kormányrudak, mert azokat mahagóniból és kőrisfából csináljuk, és a kétféle tónusú fa szép világos-sötét játékot ad. Azt meg lehet ismerni.”

Persze, hosszú út vezetett idáig. Az ifjú Tibor asztalosnak tanult Hitzgern János jeles műbútorasztalosnál, akinek nagyapja az 1800-as években aranyozó mester volt a királyi vár munkálataiban. 1961-ben szakmát szerezve a bútorgyárba ment, onnan vitték katonának.

Leszerelés után hallott a balatoni SZOT sétahajózásról. Jelentkezett és felvették, mert kellett az asztalos. Matróz lett a Napfény nevű vitorláson.

Télen meg javította a vashajók bútorát, a faárbócokat és a szakszervezeti üdülők fa csónakjait. „A Sporthajógyárban tároltuk a hajókat. Az én főnököm, meg annak a cégnek a főnöke testvérek voltak. Így kollégáimmal szabad bejárásunk volt a hajógyárba. Megkaptuk a tananyagot, és lehetővé tették, hogy levizsgázzunk náluk hajóépítésből. A vizsgamunka: egypár evezős csónakra egy palánkot kellett föltenni. Később kitanultam gépésztechnikusnak is, dolgoztam a Kismotor- és Gépgyárban. ’84-ben aztán kiléptem, mert már nemcsak szabadidőben akartam hajókat javítani, építeni.”

Ez a „szerelem” pedig így kezdődött: „Még 1975-ben hallottam, hogy a füredi mólón a King Kong nevű fa 50-est szét fogják vágni, mert nem éri meg javítani. Bementem a hajógyárba, ahol ismertek, és megengedték, hogy megnézzem. Úgy találtam, nagy kár lenne összetörni. Pénzem kevés volt, de megszereztem a tulajdonos címét és fölkerestem. 20 ezerért eladta. Elmentem a régi főnökömhöz és mondtam, Gyuszi bácsi megvettem a King Kongot. Felkiáltott: »Bolond vagy? Még a gatyád is rá fog menni!« De azért segített.

El kellett hoznom a 6,5 tonnás, 12,5 méter hosszú, 50 négyzetméter alapvitorlájú hajót. Ám nem volt hova, nekem nem volt telephelyem. Szerencsémre Gyuszi bácsi jóban volt a szomszédos Vasas Klub vezetőivel, és elintézte, hogy az ő területükre áthúzzuk a hajót a nádasnál egy traktorral, és ott javíthassam.

Utána jött a neheze, de régi kollégám, barátok, és sógoraim mind segítettek. Megcsináltuk. Egy év múlva vízre raktuk a hajót.”

A telephely ma is gond, már a hetedik helyet kénytelen bérelni a „vándor hajóépítő”– ahogy magát aposztrofálja. A King Kong is rég a múlté, eladta. Most egy 31-es műanyag hajója van, ami sokkal olcsóbb, ötödannyiba kerül fenntartani, mint a fahajót. Idén áprilisban tette vízre Ábrahámhegyen.

Legkedvesebb munkája, büszkesége a Glória nevű 40-es Schärenkreuzer, amivel ma is versenyeznek.

Gazdája csináltatott hozzá drága szénszálas árbócot, és elég jól megy a kategóriájában. A szakmát Attila kollégájának tudja átadni, akivel 16 éve dolgozik együtt, a többiek külföldre mentek, fia és lánya pedig más hivatásban eredményes. „Nem is baj, ezt lehet szerelemből csinálni, de meggazdagodni ebből nem lehet”– sommázza.

Váratlanul felbukkan a műhelyben egy cirmos, urasan végigsétál a hajógerinceken, és egyenest Tibi bácsi keze alá bújik. Gyakorlott mozdulattal befordul, és máris a gazda ölében dorombol. „Ketten vannak, újszülöttként kidobták őket, visítottak az éhségtől. Eleinte fecskendőből, cseppenként kapták a tejet. Most meg jönnek, bújnak, kapaszkodnak, le sem lehet őket tenni. Mondom is nekik: az a baj veletek, hogy nem tanultátok meg a szakmát. De ha engem se hagytok dolgozni, miből adok enni?” És mosolya árulkodik arról, életét nem a pénz uralja. Szívbéli gyógyító: nem hagy pusztulni se hányatott sorsú hajót, se elhagyott élőlényt.

Forrás: A Mi Erdőnk