Márpedig Sopronban vannak boszorkányok

A mély vízmosásokkal, meredek hegyoldalakkal, bércekkel szabdalt hegység napjainkban is sok izgalmat tartogat, már a Soproni Parkerdő turistatérképének elnevezései is számos valós vagy legendába illő történetre utalnak.

Ha lenne egy kis varázserőnk, és visszamehetnénk a múltba, akkor a várhelyen a kelták bőrébe bújhatnánk, tolvajként osonhatnánk át Ágfalváról Harácsonyba, vagy Brennbergbányán megleshetnénk a magyar koronát szállító aranyvonatot. Nem is beszélve az egyetemisták legendás történeteiről, amelyeket a soproni- selmeci hagyományok őriznek.

Ősi emlékeket őriz a Bodzafából készült borda című, soproni vonatkozású mese.

A Kis Pócsi utcában egykoron lakott egy kapáslegény, aki beleszeretett egy utcabeli leányba. De a kocsmában a többi legény nem akart vele egy asztalnál ülni, mert úgy beszélték, hogy boszorkánynak udvarol. „Úgy látszik, ti többet tudtok róla, mint én!” – rótta fel társainak. Egyúttal gondolkodóba is esett, lehet-e a szóbeszédben igazság, hogy pont egy boszorkány lenne az ő kedvese.

Úgy mesélik, hogy a legközelebbi kedden kifordította a ruháját, hogy a leányék kemencéjébe bújva, úgymond láthatatlanná váljék. A kemence rejtekéből láthatta, hogy a lány anyja egy tégelyből megkente a hónalját varázszsírral, és elmondott egy varázsigét:

„I fluich aus, i fluich aus, I fluich iw’rall hin, I fluich ain, i fluich ain. I fluich ninda’scht aun.” (Kirepülök, kirepülök, mindenhová elrepülök, visszarepülök. Semminek se repülök neki.)

Miután kirepült a kéményen, lánya még várta a fiú érkezését, és mikor már azt hitte, hogy hiába vár rá, ő is követte az anyját. A legény egyedül maradt. Kíváncsiságtól hajtva ő is megkente magát az asztalon maradt tégelyből, elmondta a varázsigét, és utánuk repült a Kecske-patak völgyébe.

A patakvölgy akkor még páfrányokkal sűrűn benőtt, bedőlt fatörzsekkel kuszán átszőtt, sötét, mondhatni kísérteties hely volt, ahol a boszorkányok táncoltak.

A legény felkapaszkodott egy fenyő ágaira, és ott meghúzta magát. Már közeledett a táncot követő lakoma ideje. „Késtél, ezért büntetésből te leszel a mai áldozat” – szólt a boszorkánymester a lánynak. Tüzet gyújtottak, és megsütötték a lányt, majd a hagyományok szerint szétosztották a jelenlévők között. A boszorkánymester a fiúnak is feldobott egy bordát, mert meglátta, hogy az egyik fán kapaszkodik valaki, ugyanis a legény elfelejtette kifordítani a dohányzacskóját, így az nem vált láthatatlanná. A boszorkányok lerágták és összegyűjtötték a leány csontjait, csak a fiú nem harapott bele. A neki feldobott bordát ugyan elkapta, de rögtön messzire el is hajította.

Éjfél előtt a mester, ahogy minden alkalommal, összeállította a csontokból az áldozatot. De ebben az esetben az elhajított borda nem került elő, akármennyire keresték is. A hiányzó csontot a boszorkánymester egy bodzaággal pótolta, és egyúttal feltámasztotta a leányt, de meghagyta neki: „Vigyázz! Mert ha valaki azt mondja neked, hullrani Ripp, abban a pillanatban meghalsz.”

A lányt mondvacsinált okok miatt elhagyta, és egy évre rá megnősült. A Feuchtinger vendéglőben tartották a lakodalmat. Amikor korábbi mátkája halkan bekopogtatott a fogadó ablakán és hívogatta kifelé, hogy a boszorkányok szokása szerint a levegőben széttéphesse, a vőlegény megsejtette a veszélyt. Figyelmeztette a leányt, hogy csendben menjen haza, mert különben baj éri. A féltékeny boszorkány természetesen nem tágított. Ekkor a legény kijött, és rákiáltott: „Hullrani Ripp!” A boszorkány halva esett össze. Az ifjú pár pedig boldogan élt, amíg meg nem halt.

(Bünker János Rajnárd [1863–1914] etnográfus gyűjtése alapján.)

A soproni boszorkányságnak voltak valós történelmi alapjai is, a 16. századi boszorkányperek. A boszorkánysággal vádolt személyek között férfi és nő is volt, aki az ördög segítségével az emberi életben, egészségben, illetve vagyonban vélt vagy valós kárt tett bűbájjal vagy varázslattal.

A 15. század végétől a 17. század kezdetéig Sopronban „csak" három embert ítéltek halálra boszorkányság miatt.

A többi ügyben a vádlottakat száműzték, börtönbe vetették vagy pénzbüntetésre ítélték, és esetenként, bizonyíték hiányában felmentették. A legtöbb boszorkányper pletykaként indult, amelyeket a bíróság is többnyire egyszerű rágalmazásként kezelt.

Ezen esetek emlékét őrzi a Soproni-hegység elvarázsolt erdei útja, a Boszorkány Meseösvény, az óvodások, kisiskolások és családok kedvelt kirándulóhelye. A Lővér Kalandpark bejárata mellől, a Károly-kilátó felé vezető 900 méteres út során különleges feladatok, mesés élmények és izgalmas játékok várják a látogatókat.

A meseösvény 8 állomásán, a kijelölt feladatok megoldása közben új ismeretekkel gazdagodnak a Károly- magaslaton kalandozók. Boszorkányos mesekvíz, feketemacska-ösvény, az erdő hangjai, babonafarönk várja a szerencsét próbálókat. Találkozhatunk a Csendtündérrel, megismerhetjük az erdei varázsnövényeket és ősi boszorkányhívogató dallamokat. Miután találtunk magunknak egy varázspálcát, megtudhatjuk, hogyan kell a boszorkányseprűt használni. Az ösvény végén az erdei élménypark, a Kőhalmy Vadászati Múzeum és a Károly- kilátó várja az izgalmas túra résztvevőit.

Dr. Takács Viktor
Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.